Magyarország nem véletlenül lett a konzervatív gondolkodás szívcsakrája
A tudományosan haladó libsizmus álmodott egy világot mindenki számára, és ez a világ sajnos több nyomorúságot, boldogtalanságot, bántást és erőszakot hozott mindenkire, mint bármelyik korábbi -izmus. Halálból még kevesebbet, de az igyekezetet azért látjuk rajtuk. Úgy néz ki, mi ezt (is) megússzuk, ám egyes kókler metafizikusok megfejtésével szemben az immunválasz nem megképződött, hanem mindig is része volt a szervezetünknek. Van mit tanulnia Donald Trumpnak és az amerikai republikánusoknak.
Magyarország nem Anglia és nem Franciaország, ezért a hazai konzervativizmus alapját nem a fontolva haladás és a forradalmaktól való tapasztalati irtózás képezi, hanem a nincs ingyenebéd és a jóvan az úgy, bazdmeg mély gondolatisága. És nem, nem viccelek, a szalonokon kívüli konzervativizmus forrása tényleg e két, régi bölcsesség. Fontos tisztázni, hogy a magyar konzervativizmus nem reflektív, nem egy hibákkal teli, de működőképes társadalom felforgatása után vont le tapasztalatokat (hülye és a saját kára), hanem univerzális igazságokhoz ragaszkodik. Meg hát a forradalmaink más helyzetben és más célok mentén törtek ki, mint a nyugati világ birodalmi központjaiban, eleink kivétel nélkül a nemzeti függetlenségért, kompromisszumos célként a magasabb szintű önrendelkezésért verték orrba a helytartókat.
A nincs ingyenebéd szentenciája egyáltalán nem arra hívja fel a figyelmet, amivé Gyurcsány és Kóka torzította, amikor éppen Tony Blairbe és a Giddens-i harmadik útba voltak szerelmesek; köze sincs a társadalmi újraelosztáshoz meg a javak felhalmozása utáni fogyasztáshoz. Annyit állít csupán, hogy mindennek van következménye, a hülyeség árát kivétel nélkül meg kell fizetni, ezért érdemes gondolkodni, mielőtt cselekszik az ember. Pláne érdemes gondolkodni inkább ahelyett, hogy indulatból vagy ideológiai meggyőződésből ugrunk fejest az ismeretlenbe. (Ez nekünk, magyaroknak közhelyesen egyértelmű, de ha körbenézünk, csak hülyéket látunk, akik szerint Oroszország tönkrement 2 éve, amiért nem csövön, hanem indiai kerülővel, átcímkézve vásárolják az olajukat. Csak egy példa a számtalanból.)
A jóvan az úgy, bazdmeg pedig a magyar néplélek leggyönyörűbb esszenciája. Működik? Működik! Akkor meg minek többet gyötörni magunkat rajta. Kicsit csálé, kicsit más színű lett, de ha aláteszed a vödröt, akkor jó lesz az a következő 10 évre. Persze, néha bajba kerülünk a linkségünk miatt, meg mondjuk nehézáramú villanyszerelőktől és stadionok tetőszerkezetén dolgozóktól többet is várunk. De általában inkább úgy vagyunk a dolgokkal, hogy jóvan az úgy, bazdmeg, menjünk inkább focizni vagy kocsmába, mint hogy tűzhangyaként űzzük az egyre távolodó tökéletest. Ami legtöbbször elérhetetlen, hiszen csak egy illúzió, és úgy járunk vele, mint szerencsétlen szobrász, aki véletlenül beleráspolyozott a modell fülébe, aztán egyre kisebbre és kisebbre faragta a művét, egészen addig kopácsolva, míg egy apró kis kavicsot hajíthatott a kukába. Jobb lett volna az úgy, bazdmeg, nem?
Így vagyunk mi a társadalommal meg azzal a világgal, amit berendeztünk magunknak, vagy hát csak úgy élünk benne, mert nincs rá befolyásunk. Inkább óvatosan beleszarva, mint idegesen, mert a hirtelenkedésnek mindig ára van, és inkább jó lesz az így is, mint hogy a tetejéről a talpára állítsuk rengeteg erőfeszítéssel.
Minek bele annyi energia, ha egyszer működik? Ugye? Legfeljebb aláteszünk egy vödröt.
Szóval ilyen viszonyt ápolunk mi ezzel a kortárs nemzetközi libsizmussal is, amivel a Amerikában velünk ellentétben annyira sikertelenül hadakoznak. Roppant érdekesek az elméleteik, de néhány tanszéki kreténtől eltekintve senki nem veszi komolyan azokat. Persze, léteznek azok a társadalmi problémák, amiket ők meg szeretnének gyógyítani, csak hát azt látjuk, semmit nem javítanak, de annál többet rontanak mindenen a kurva nagy igyekezetükkel. Miközben elég lett volna odatolni egy vödröt, azt menni a dolgunkra.
