
Néhány perccel ezelőtt élve megtaláltuk a kisfiút. Abban a búzatáblában futott, ahol éppen élőláncot alkotva mentünk végig. Arra lettünk figyelmesek, hogy valaki szalad a táblában. Ő volt az. Jól van – tájékoztatta lapunkat Kulcsár József, a Kulcsár Kutató-Mentő Szolgálat vezetője. Ahogy arról beszámoltunk, a kis Nyári Gergő hétfőn este 17 óra körüli időben tűnt el otthonról, miután vélhetően a viharos szélben kinyílt a kapu. Az autista gyermek keresésére elképesztő erők mozdultak meg, a rendőrség és a TEK mellett önkéntes kutató-mentő szervezetek és civilek, a Tolna megyei település szinte valamennyi lakója megmozdult. Ma reggel már több százan keresték a gyermeket.
A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn este adta ki a közleményt a kis Nyári Gergő Dávid eltűnéséről. Rövid idő alatt elképesztő tömegek mozdultak meg. A Facebookon mindenki az autista kisfiú képét posztolta. Rengetegen indultak a helyszínre, akik vettek már részt hasonló keresésekben. Sokan különböző ötletekkel, javaslatokkal próbálták segíteni a kutatókat. Kimondhatjuk: egy ország aggódott a kisfiúért, akiről kiderült, hogy korábban is eltűnt már. Ezúttal az okozhatta a bajt, hogy a viharos szélben kinyílt a kapu. A többgyermekes család szinte azonnal felfedezte Gergő eltűnését és a keresésére indultak. Nehezítette a keresést, hogy nagyon hideg volt az éjszaka és viharos szél fújt. Féltették a gyermeket, akin még egy kabát sem volt, nadrágban és pulóverben kóborolt el otthonról.

Hivatásosok és civilek minden elhagyatott részt átnéztek a környéken. Fotó: Facebook
Mivel nem beszélő autista, a nevét is hiába mondogatták, kiabálták. Abban bíztak, hogy a villogó fények, amelyek mindig felkeltik a figyelmét, főleg a kék, előcsalogathatják. A keresésben a rendőrség mellett részt vett a TEK egy helikopterrel, de jöttek az ország több pontjáról kutató- és mentőcsapatok, akik nemcsak kutyákat, hanem drónokat is bevetettek. Mindent átnéztek, az elhagyatott kerteket, vízelvezetőket, árkokat, üres, romos épületeket. Mivel a gyermek nagyon kicsi és félős, úgy gondolták, bebújhatott valahová.
Kulcsár József, akit Lendon kutyájával a törökországi mentőakció után olvasóink, nézőink is megismerhettek, ezúttal két kutyával indult még hétfőn Tolna–Mözsre. Tapasztalatai alapján a rendőrség őt jelölte ki az önkéntes mentőcsapatok és a civilek összefogására, koordinálására. József a reggeli eligazításkor nyilatkozott lapunknak. Azt mondta, érzi, hogy él a kisfiú és biztos benne, hogy megtalálják.
Így is történt. 16 óra után csörgött a telefon. Kulcsár József jelentkezett az örömhírrel, hogy nem sokkal korábban megtalálták a gyermeket, már a mentőben van, vizsgálják. Szemmel láthatóan jól van, nem esett baja.
Élőláncban vizsgáltunk át éppen egy területet, körülbelül 2–3 kilométerre onnan, ahonnan a kis Gergő eltűnt. Egyszer csak megpillantottuk, ahogy a búzatáblában szalad valaki. Ő volt
– mondta a Kulcsár Kutató-Mentő Szolgálat Alapítvány vezetője. Hozzátette: versenyt futottak az idővel, közel jártak a 24 órához az eltűnés óta, ami mindig a kritikus pont. Ráadásul az éjszaka még hidegebb lesz, mint a múlt éjjel…
Nyári Gergő édesanyja a helyszínen a Blikknek nyilatkozott. Elmondta, hogy a kicsi születésekkor komplikációk léptek fel. Többször is újra kellett éleszteni. Ha azt túlélte, most sem eshet baja.
Kata
2023-03-29 at 19:58
Máskor is elveszett már. Előbb utóbb sikerül elveszteni
János
2023-03-29 at 09:26
Hála a keresőknek, mert ők találnak❗❗❗
Uncle Ment
2023-03-29 at 08:57
Akinek kis gyereke van (mindegy, hogy autista-e)
miért nem csinál(tat)ja meg a kertkaput?
Már ugye annak érdekében, hogy a szél ne nyissa ki…
Antónia
2023-03-29 at 07:24
Tisztelet és elismerés a kitartó keresőknek! A Jóisten velük és a kisgyermekkel volt.
Most már valóban meg kell keresni a történtek okát, és megelőzésének feltételeit.
Orientál
2023-03-28 at 19:34
RENGETEGET , SIKEREKET ÉR AZ ÖSSZETARTOZÁS ÉS AZ ÖSSZETARTÁS EGYÜTT.
Parádi- Bercsényi Ágnes
2023-03-28 at 18:00
Hála Istennek, hogy megtalálták a Kisfiút! Emberségből és segítőkészségből jeles, minden olyan Embernek Aki részt vett a keresésben! Hála és Köszönet Nekik!
Győző
2023-03-28 at 17:34
Hála Istennek!
És akkor mi a teendő, hogy ez többet ne forduljon elő?
Édi
2023-03-28 at 17:20
Ebben a pillanatban a tv híradóban még mindig keresik.
Mégiscsak gyorsak vagytok.
Remélem jól van a kisfiú. Majd biztos megírjatok.
Köszi.
Cser Borbála
2023-03-28 at 17:20
Hála istennek! és köszönet mindenkinek, aki részt vett a keresésben. megnyugvást a szülőknek.
Papa Lima Papa
2023-03-28 at 17:12
Mit élhettek át a szülők? Ne kelljen ezt másnak megtudnia. Nekem csak egy kölyökkutyám tűnt el egy viharban, majd belepusztultam. Azt hittem elvitte a szélvihar a kis szarost. A fene a pofájába, mindvégig otthon volt, az udvaron bújt meg. Két nap után jött elő. Megzabáltam. Azóta elszökött már többször. De a nyavajás mindig hazatalál. Gratulálunk a keresőknek! Reméljük a kicsiben nem hagy komoly nyomot az eset. Úgy legyen!
PG
2023-03-28 at 17:08
Ritka az ilyen összefogás, bár mindig ez kellene. Köszönet a keresőknek!
2 ÉNAKI
2023-03-28 at 16:44
Remek munka. Isten őrizte.
Komoróczy-Kiss Katalin
2023-03-28 at 16:40
Ez szép munka volt!
x³
2023-03-28 at 16:38
Remek! Gratulálok a csapatnak !!!
átlagpolgár
2023-03-28 at 16:35
Hála Istennek, hogy sikerült megtalálni.