Major Tamás bosszúja: csak halálos betegen szerződtette Jávor Pált, a színészlegendát, akire mindig féltékeny volt
Jávor Pált milliók imádták és rajongtak érte. Bár hódítót játszott, feleségéhez hűséges volt, még a zsidóüldöztetések alatt is kitartott mellette. Gerinces, egyenes, istenfélő emberként nem lehetett helye a „vörös Lucifer” Major Tamás Nemzetijében, ezért Amerikába emigrált, ahonnan honvágya hozta haza. Komolyabb szerepeket nem kapott, Major akkor szerződtette, amikor már halálos beteg volt. Mégis Jávort búcsúztatta nyolcvanezer ember, nem a színésznek zseniális, de embernek ördögi Major Tamást. Jávor Pál színész 1957-ben, egy évtizedes amerikai élet után tért haza Magyarországra. Az emigráció éveit nagyon nehezen bírta, gyötörte a honvágy. Cikkében Tóth Eszter Zsófia történész azt eleveníti fel, mi várt Jávor Pálra itthon, a kommunista diktatúrában, és hogyan kínozták őt utolsó éveiben Major Tamás és Simon Zsuzsa, teljhatalmú kommunista színészek.
Jávor Pálról nem túlzás azt állítani, hogy ő volt a legvonzóbb férfisztár az 1940-es évek magyar filmjeiben. Ahogy a Halálos tavaszban Karády Katalinnal egymásra néznek, nemzedékek retinájába égett bele. Jávor az igazi úriember volt a filmvásznon.
Nem véletlen, hogy a kádári diktatúra fanyalgott, ha szóba került. Megtestesítette mindazt, ami az állampolgároknak hiányzott a Horthy-korszakból.
Amikor 1978-ban Bán Róbert A Jávor címmel filmet készített róla, amelyben összevágta leghíresebb filmjeleneteit, a Kritika 1978 novemberi számában a filmről lehúzó kritika jelent meg: „A néző nem tud mit kezdeni a cél, nélküli rendbe sorakoztatott paripákkal, automobilokkal, zongorákkal, telefonokkal, asszonyokkal, férfiakkal, sok csókkal.”
Major Tamás nem támogatta a hazatérést
A kádári évtizedekben agyonhallgatott sztár életútjának egy kevésbé közismert állomását idézem fel ebben a cikkben: mi történt Jávor Pállal, amikor 1957-ben, egy évtizedes amerikai tartózkodás után hazatért?
Jávor először 1947-ben szándékozott hazatérni, azonban Major Tamás nem támogatta a tervét.
Ami nem meglepő: Major, a hithű kommunista, aki az eszme jegyében emberi életek tucatjait tette tönkre, miért is engedte volna, hogy az 1940-es évek sztárja imádott Magyarországának földjére léphessen újra?
Jávor végül hosszas külügyminisztériumi egyeztetés után 1957. november 10-én indult útnak feleségével a Bátori nevű lengyel gőzösön, Gdyniában pedig nemzetközi gyorsvonatra szálltak át. Barátját, Bárdy György színészt - akit a háború után befogadott Pasaréti úti villájába, mert a fiatal, kezdő színésznek nem volt lakása - értesítette érkezésükről. A pályaudvaron 1957. november 25-én több százan, virágcsokrokkal várták a sztárt.
Kissé lezser, de elegánsan szabott öltönye nem amerikai volt – egy Váci utcai szabó készítette Pesten. Csak magyar ruhákban járt kint is, annyira erős volt a honvágya – írta a Lobogó 1964. szeptember 23-i száma. Közismert volt, hogy Jávor szerette a mulatozást, a cigányzenét. Pár nappal hazatérése után, november 26-án Kolozsváry Andor azzal lepte meg, hogy egy cigányzenekart hozatott neki, akik rázendítettek az „Eltörött a hegedűm, nem akar szólani” nótára. Jávor folytatta a „Most van a nap lemenőben” cíművel.
A hazatérés öröme azonban sajnos nem tarthatott sokáig, hamar szembesült a kommunista diktatúra mindennapi hatalomgyakorlatával, ami gyakorlatilag tönkretette a színészt.
Simon Zsuzsa, a vörös hóhérnő közbelép
Jávor a Jókai Színház Szegény, jó Márton című darabjában tért vissza a magyar közönséghez 1958. január 22-én. Ez nem volt méltó visszatérési lehetőség számára, ahogyan a későbbi ajánlatok sem: a Kamara Varieté darabjai és a vidéki haknizások. A Művész Színházban Simon Zsuzsa, akit Sárossy Szüle Mihály a magyar színészek vörös hóhérnőjeként emlegetett, számos kellemetlen percet okozott számára. Például azt mondta neki:
Maga csak volt, Jávor úr
– arra utalva, hogy ő itt már karriert nem futhat be.
Jávor Pál érthetően a Nemzeti Színházba vágyott. Olyannyira, hogy amikor a Sóbálvány című film olvasópróbáját ott tartották, felment az üres színpadra és Ibsen sorait mondta el az üres nézőtérnek: „Peer hazatért...” – idézte fel Ablonczy László. Sajnos közben gyomorbetegsége, a halálos kór már eluralkodott szervezetén, többször kórházba került.
Major Tamás a halálos beteget szerződtette
És egészen bizarr, bár sajnos a diktatúrára nagyon jellemző, ami ekkor történt: Major Tamás a halálos ágyán íratta alá vele a szerződését a Nemzeti Színházba. Tudva azt, hogy Jávor ott már játszani nem fog. A szerződéséről érdeklődő újságírónak egy szójátékkal ütötte el a helyzet élét: „Vis major. Nem tudod még? VISZ MAJOR — a Nemzetibe. Visszaszerződtem” – jelent meg az Ország-Világ hasábjain 1959. augusztus 26-án. Jávor hitt abban, hogy az őszi szezonban tényleg játszani fog szeretett színházában.
Jávor ekkor már nem fogavesztett oroszlán volt a kommunisták számára. Látva Jávor Pál hányattatásait, nem csoda, hogy Karády Katalin nem tért haza.
Amikor a diktatúra ördögi történeteit megismerjük, újra és újra rácsodálkozhatunk arra, Major Tamás mennyire kirívóan és ördögien gonosz volt. Ugyanis maga Major volt az, aki 1945-ben nem vette vissza Jávor Pált a Nemzeti Színházba. Gyakorlatilag ez a döntés kényszerítette emigrációba a színészt, bár 1945–46-ban még játszott a Művész Színházban és a Magyar Színházban is.
Major döntésével kapcsolatban Ablonczy is azt hangsúlyozta, hogy Major azért volt féltékeny Jávorra, mert Jávor a második világháborúban megjárta Sopronkőhidát és Mauthausent is, mert az üldözötteket mentette. Major fasizmus elleni harcáról, amely köré mítoszt szőtt, ez nem volt elmondható. Ő nem volt börtönben. Major Tamás irigy volt a színészre és célja volt, hogy lehetetlenné tegye hazai pályán. Sajnos sikerült neki.
Az utolsó mulatozás – szívszorító emlékezés
Jávor Pál már halálos betegen mulatott egy utolsót a kórházban. A történetnek több változata ismert: az egyik szerint egyik betegtársa volt cigányzenész, és amikor Jávor meghallotta a muzsikaszót, amit a beteglátogatók rögtönöztek, azonnal becsatlakozott és velük mulatott. A másik szerint a kórház padján ült; amikor cigányzenészek jártak arra, azonnal felismerték és fülébe húzták a nótáját. „A beteg leroskad egy kerti padra, maga mellé teszi az üvegeket és tölt. A reszkető, erőtlen ujjak nehezen birkóznak az üveggel. Aztán int a zenészeknek, s felhangzik néhány ismerős Dankó-nóta. A másodiknál belekapcsolódik, és énekelni kezd. S mintha csoda történne, hangja régi, töretlen. A kórház kertje benépesül, az ablakok megtelnek kíváncsi fejekkel. Az utolsó „telt-ház”, az utolsó nyilvános „fellépés”. De Jávor senkit sem lát. Fent hagyta a szobában nyolcdioptriás szemüvegét, minden homályos körülötte. Csak a zenét, az ismerős dallamokat hallja. Egymás után rendeli a nótákat. Legutoljára azt a Dankó-dalt, amely a kedvence volt: Most van a nap lemenőben...” – idézte fel a Magyar Szó a történetet 1987-ben.
Hűség a feleségéhez, hűség Istenhez
Ablonczy László írta meg 2017-ben – ami Bános Tibor Jávor életrajzából kimaradt, mivel az még a diktatúrában jelent meg –, hogy Jávor Pált betegágyánál gyakran látogatta meg pap, gyakran olvasta a Bibliát.
Beszéljen sokat Jézusról, szeretném pótolni mindazt, amit életem folyamán elmulasztottam. (...) Meggyőződésem, hogy csak Krisztus evangéliuma mentheti meg ezt a megtévedt világot
– mondta.
1959. augusztus 14-én hunyt el Jávor Pál. Összesen két hétig lehetett újra a Nemzeti Színház tagja. Temetésén 80 ezren vettek részt, koporsóját lovas kocsi vitte. Mindenki csak úgy emlegette őt: a „Pali” – szeretnivaló személyiség volt a visszaemlékezések szerint.
A filmekben nagy hódítóként szereplő színész a magánéletben végtelenül hűséges volt feleségéhez. Kitartott mellette a zsidóüldözés alatt is.
Szerencsére mindaz az érték, amit képviselt, halhatatlan. A filmkockákon bármikor megtekinthetjük az elegáns, illedelmes úriembert, aki udvarolni és mulatni is tud önfeledten.
