Az Európai Unió tagországai példát vehetnek Magyarországról, hogyan lehet egy ideológiavezérelt hisztériakampányt kezelni – jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján Navracsics Tibor azzal a hírrel összefüggésben, hogy napokon belül aláírhatja a kormány a partnerségi és a helyreállítási alapról szóló megállapodást, amelynek eredményeként a nagyarányú pedagógus-béremelés is megvalósulhat. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter portálunk érdeklődésére kiemelte: a Jóisten humorérzékének is tekinthető, hogy az Európai Bizottság környékén akkor robbant ki példátlan horderejű korrupciós botrány, amikor a korrupcióval vádolt Magyarország végre kézzelfogható közelségbe kerülhetett az uniós források megszerzéséhez.
Napokon belül aláírhatják a partnerségi és a helyreállítási alapról szóló megállapodást – jelentette be Navracsics Tibor területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős tárca nélküli miniszter keddi sajtótájékoztatóján. Kiemelte: március végén várhatóan elfogadja a kormány az utolsó törvénycsomagot, amelynek eredményessége esetén a Bizottság árpilisban vagy májusban felfüggesztheti a források visszatartását. A sajtótájékoztatón Gulyás Gergely kancelláriaminiszter azt hangsúlyozta, ha január 1-jétől hozzférhetővé válnak a források, akkor megvalósul a nagyarányú pedagógus-béremelés. Hozzátette, hogy a források folyósításának jelenleg elvi akadálya nincs; ha az Európai Bizottság nem áll elő újabb igényekkel, a pedagógus-béremelés megvalósulhat. Megjegyezte továbbá: az Európai Bizottság az EP nyomása alatt áll, így az ott tevékenykedő baloldali politikusokon is múlik, hogy sikerül-e megakadályozniuk a pedagógus-béremelést.
Navracsics Tibor szólt arról, hogy ha Magyarország hozzáférhet az uniós helyreállítási tervhez, az 2300 milliárd forintnyi forrást jelent; ennek 48 százaléka klímapolitikai célok megvalósítását teszi lehetővé, további 30 százalék digitálisinfrastruktúra-fejlesztésre fordítódik majd. Kitért arra: az Európai Bizottság talált arra megoldást, hogy közös uniós hitelfelvétel nélkül is biztosítható legyen Ukrajna támogatása, továbbá hazánk felmentést kapott a globális minimumadó alól is, így a folyamatokat jelen állásuk szerint Magyarország diplomáciai sikerként könyvelheti el.

Navracsics Tibor. Fotó: MTI
A tolvaj pandúrt kiáltott, de a Jóistennek is van humorérzéke
Mint arról korábban is beszámoltunk, az Európai Parlament jelentős nyomás alá helyezte az Európai Bizottságot (konkrétan a Bizottság tagjainak visszahívásával fenyegetőzve), hogy Magyarországot minden körülmények közt büntessék az uniós források felfüggesztésével. Portálunk elsőként arról érdeklődött, Eva Kaili baloldali EP-alelnök korrupciós botránya nyomán nem juthat-e egy kis levegőhöz az Európai Bizottság. Gulyás Gergely kérdésünkre úgy reagált, hogy véleménye szerint a botrány lényegileg nem változtat a politikai helyzeten, ugyanakkor hozzátette: azért az jól látszik, hogy
a tolvaj kiáltott pandúrt.
A kencelláriaminiszter kifejtette: egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a botrány szálai mélyre vezetnek, olyan körökhöz, amelyeknek az Európai Parlament baloldalán komoly befolyása van. Hozzátette: a nyomozások, letartóztatások megkezdődtek, a kormány pedig figyelemmel kíséri az eseményeket. Gulyás Gergely megjegyezte:
azt pedig tekintsük a Jóisten humorérzékének, hogy az időzítés éppen most történt, amikor Magyarország a szerződések aláírásának közelébe jutott.

Gulyás Gergely. Fotó: MTI
Az uniós legitimáció sérül, ha a jogi elvárásokba politikai vádak keverednek
Portálunk a sajtótájékoztatón Navracsics Tibortól arról érdeklődött, mennyiben lehet arra számítani, hogy gyakorlattá válik akár más tagállamok számára is a jövőben, hogy komoly harcokat kelljen vívniuk a saját forrásaik megszerzése érdekében. A miniszter válaszában kiemelte: véleménye szerint önmagában teljesen jogos, ha az Európai Unió védeni szeretné saját költségvetési, pénzügyi érdekeit; probléma akkor merül fel, ha egy alapvetően jogi folyamatba politikai szempontok is vegyülnek. Kiemelte:
az egész folyamat legitimációját és a jövőjét az dönti el, hogy mennyire keverednek össze a politikai szempontok és jogi szempontok.
Navracsics Tibor kifejtette: az Európai Unió történelme bővelkedik olyan botrányokban, ahol tömeges korrupciós bűncselekményeket követtek el az uniós források kapcsán, kvázi onnantól kezdve, hogy fejlesztési forrásokat osztanak az Európai Gazdasági Közösségen belül. A korrupció megelőzése érdekében meghatározott jogi eszközök tehát teljesen legitimek, hiszen minden uniós polgár pénzét óvják. A miniszter szerint ugyanakkor abban a pillanatban, hogy a jogi szempontok helyét politikaiak veszik át, megkérdőjeleződik az Európai Bizottság szerződésekben meghatározott szerepe is, hiszen a Bizottság elvben nem vállalhatja részérdekek képviseletét, és nem mondhat ki politikai indíttatású ítéleteket egyes tagállamokkal szemben. Navracsics Tibor megerősítette: véleménye szerint
a jogállamisági mechanizmus jövőjét és legitimációját nagymértékben az dönti el, hogy mennyire tudják távol tartani a politikai, aktuálpolitikai, pártpolitikai szempontokat ezektől az eljárásoktól.
Az Európai Bizottság elvárásai más tagállamok irányába fordulhatnak
Portálunk felvetette: azok az elvárások, amelyeket most Magyarország teljesít, olyan elvárások, amelyeknek egy részét más tagállamok például jelenleg nem teljesítik. Navracsics Tibor úgy reagált: a különböző tanácskozásokon jogosan felvetődő kérdés lesz a jövőben, hogy ha Magyarország ezeket a vállalásait teljesíteni tudja, nem lesz-e ennek kihatása a más tagállamokkal szemben támasztott elvárásokra. Mint példaként említette, az Európai Bizottság közbeszerzésekre vonatkozó statisztikái és adatai szerint Magyarország lényegesen jobb pozíciót foglal el, mint más tagállamok, köztük Spanyolország, Portugália, Szlovénia vagy akár Ausztria, így ezen országok esetében az Európai Bizottság szükségesnek tarthatja ugyanazokat a biztosítékokat, amelyeket Magyarország már vállalt.
Vezetőkép: MTI/Illyés Tibor
Solaris
2022-12-15 at 10:54
Ennyi forint kápét nem k@rt el senki eddig.
Jogos a megszokott arrogancia.
Súrolja a német/osztrák bunkóságot.
Don Kanyar
2022-12-14 at 08:07
pm2022-12-13 at 17:04 Egy kicsit szájbarágósabban; ez a megállapodás azt rögzíti, hogy a magyarok vállalták a feltételek teljesítését, az EU pedig azt vállalta, hogy a feltételek teljesítése esetén kifizeti az összeget. Tehát szó sincs, és nem is volt szó automatikus fizetésről.
Don Kanyar
2022-12-14 at 07:59
pm2022-12-13 at 17:04 Nem újabb kifogások kereséséről lesz szó, hanem a minapi magyar vállalások teljesítésének ellenőrzéséről. Ez viszont nem titok és nem is újdonság.
Don Kanyar
2022-12-14 at 07:55
sorry2022-12-13 at 15:20 Egy nagyon tárgyilagos, nem részrehajló elemzés; https://g7.hu/penz/20221214/az-eu-s-megallapodas-onmagaban-egy-forintot-nem-jelent-erre-lengyelorszag-a-legjobb-bizonyitek/
T. Fleischer
2022-12-13 at 21:11
Ez nem más mint az E.Bizottság reakciója az EP zsaroló, perrel fenyegetőző nyilatkozataira, bizalmatlansági indítvánnyal fenyegetésére. Na nem a magyarok miatt, hanem presztizsharc miatt. Az EP-nem gondolom szóltak; ha ugráltok van még bőven ilyen ügy.
Vica
2022-12-13 at 20:50
futóbolond at 16:00! Felháborít, hogy a drezdai kör hajtotta fel több millió forintért szemkilövető megbízására ezt a lejárató hülyeséget! Azért nem hagyják abba , mert túl sokat fizettek! Sajnálatos, hogy be tudták egyesek agyába varrni! Nem a leggazdagabb, mert azok, AKIK VALÓBAN A LEGGAZDAGABBAK;- nem tüntetik fel a nevüket, sőt hajlandók megfizetni az anonimitásukat! Bige, Gy-fióka, a fő tolvaj alaphangon a tízezermilliárdja egy-két bank bedöntése úgy, hogy a NEM KEVÉS pénz nyomtalanul eltünt! Tudod ezeknek a nevét??
A másik:- EZEK A PRIVÁT ALAPKEZELŐK ÁLLAMPAPÍRBAN TARTJÁK A PÉNZÜKET, NINCS KITALICSKÁZVA KÜLFÖLDRE! EBBŐL TUD A MAGYAR ÁLLAM KÖLCSÖNT ADNI, JÓ PÉNZÉRT CSERÉBEN BEFEKTETNI, VAGY POLITIKAILAG HASZNOT SZEREZNI!!!! NINCS MÁR KOMMON-DIKTATÚRA! = MAGÁN BEFEKTETÉS, MAGÁN VAGYON = VAGY IS KAPITALIZMUS VAN! TESSÉK EZT MEGÉRTENI! NEM VAGY TE OLYAN BUTA!
Vica
2022-12-13 at 20:30
Futóbolond at 15:10! Először!;- Lőrinc barátnak nem kell venni, mert sokkal több a pénze. Úgy tudom, nem vele fuzionálunk! Most nincs időm utána nézni mennyi ebből a Társ-részesedésünk, de azonnal van befolyó nyereségünk. Ez a projekt már régebben el volt döntve, akkor viszont a Parlament már megszavazta ennek költségét! Az államháztartás nem úgy működik, hogy havonta döntjük el a holnapi vásárlásainkat! Különben is! A GAZDASÁGOT ŐK IRÁNYÍTJÁK, ARÁNYLAG ELÉGGÉ JÓL! NE HOGY MÁR NE MONDHASSÁK MEG MIBŐL AKARNAK ELŐBB BEVÉTELT REALIZÁLNI, AMIT AZTÁN JÓ SZÍVVEL SZÉTOSZTANAK! ( ha másodállást vállalok, hogy a családomnak több legyen, akkor ne nyafogjon senki, hogy nem vagyok otthon!)
pm
2022-12-13 at 17:04
Már nem tudok hinni ezeknek az örömódáknak…Annyit látok ebből, hogy még mindig húzzák az időt az eu ban. Most van még egy negyed évük arra, hogy kitaláljanak egy újabb kifogást. Már rég abba kellett volna ezt a kutyakomédiát hagyni, szerintem ennek a tárgyalássorozatnak a hírei kizárólag arra jók hogy blamálják a kormány erőfeszítéseit. Ez nem egy sikertörténet, még ha meg is kapjuk a zsetont, a körülmények, és az eltelt idő teszik kudarcossá a dolgot.
Nem látok bele a miértekbe, de aggasztónak tartom hogy bármilyen oknál fogva is kénytelenek vagyunk bepucsítani folyamatosan az eu nak, engedni a érdekeinkből bárminemű ellenszolgáltatás nélkül.
sorry
2022-12-13 at 15:32
futóbolod 12-13- at 15:10:
A telefontársaság is más költséghelyről fizetődik és a béremelés is máshonnan. A társaság meglehet, nagy kiadás, de az befektetés, hozza a pénzt Állam bácsi zsebébe, a fizetésemelések pedig viszik. Nem tisztem megvédeni Lőrinc Barátot, de ha minden gazdag ember oly’ mértékben adakozna mint ő, édesebb lenne az életünk. Emlékezzünk a beteg gyerekekre, akik az életüket köszönhetik többek között neki. (a teljesség igénye nélkül) Hol látta kedves futóbolond fletót, bigét, czeglédit adakozni?: Csak Lőrinc Barát fáj? Ön nem igazságtalan kicsikét?
sorry
2022-12-13 at 15:20
Nagyon örvendek, hatalmas gratula a tárgyalók. Én vagyok az egyik, aki azt gondolta, nem fognak eljutni idáig. Megkövetem őket. Igazándiból akkor leszek boldog, ha a Magyar Állam számláján csilingelnek ezek az ejrók. Az lesz a biztos. Lásd: Lengyelország. Most még fél évet nagyon jól kell viselkednünk, hogy valóban elkezdjék utalni a pénzt. ÉS addig még számtalan sz@rság juthat az eszükbe, amivel csuklóztatják a minisztereket, államtitkárokat, tárgyalókat. Egy nagy büdöset a hadházi féléből nekik. (itt a EU Parlament tagjaira, a Bizottságra, különösen az elnök asszonyra gondoltam)
Don Kanyar
2022-12-13 at 15:13
varga eszter2022-12-13 at 13:03 Kérdés, hogy honnan illetve mihez képest gondoljuk (hirdetjük) győzelemnek azt, ami történt. Ha úgy fordítjuk a szót, hogy akár 4-5000 milliárdot is elveszthettünk volna , ha Orbánék a legutolsó pillanatban nem józanodnak ki és nem változtatják meg az álláspontjukat- akkor győztünk a 2300 milliárd elvesztésével. Ha arról a végéről szemléljük, hogy a realitások korábban történő tudomásulvételével akár a teljes összeget megkaphattuk volna, akkor viszont vesztettünk. (Megjegyzés; valójában persze még nem kaptunk egy kanyit sem. Az EU, ha nem teljesítjük a tegnap elfogadott feltételeket, azonnal blokkolhatja a kifizetéseket.)
Don Kanyar
2022-12-13 at 14:50
Grimmbusz2022-12-13 at 11:13 A Politico keserű reakciója annak tulajdonítható be, hogy ők a magyar igények teljes elutasításában reménykedtek- ami persze józan belátás alapján nem volt várható. A forint “szárnyalása” pedig annak köszönhető, hogy végre (olyan- amilyen…)bizonyosság váltotta fel a bizonytalanságot, amelyet a pénzpiac sohasem kedvel. Ami szerintem a valóság az az, hogy az utolsó pillanatban még sikerült valamennyit megmenteni abból, ami menthető volt. Nem került többe, mint jóformán minden eddigi magyar ellenvélemény, ellenkezés feladásába. Ha előbb tettük volna, többet sikerült volna megmenteni. Minden más csak mellébeszélés.
Logikus
2022-12-13 at 14:00
t
Hol vagy most?
Gyógyszert szedsz a gutaütés ellen?
Sas
2022-12-13 at 13:55
Az uniós brancs nem homogén-egy részénél pislákol a gazdasági racionalitás, másik része a hülye szavazóktól függ-azok be lettek idomítva az orbánozásra.
Vica
2022-12-13 at 13:55
Bocsánat! nincs? OKÉ! 10% 15.000 Ft és 30.millió havonta.
Vica
2022-12-13 at 13:48
Erechi Simetán! at 11:41 A nevedből nem tudni melyik ország szülötte vagy, de biztos nem érted a magyar észjárást! Mondhatnék csúnyát is , amit te nagy bután alkalmazol: – mint “tróger hazugság”! HIÁBA NOO! HIÁBA VAGY TANÁR AZ ÁLLAMHÁZTARTÁSHOZ NEM ÉRTESZ! = ELŐZŐ ÉVBEN ELKÉSZÍTIK A MINISZTÉRIUMOK KÖLTSÉGVETÉSÉT MINDEN FILLÉRE KI VAN OSZTVA. MIVEL EZ HARCCAL, LOBBIZÁSSAL ELNYERT ÉVES APANÁZS, EZÉRT ÉVKÖZBEN EBBŐL EGY FILLÉRT SEM LEHET ELVENNI! KISZÁMOLTAD VALAHA, EGYSZER IS, HOGY MENNYI ÁLTALAD MEGADOTT 200 FŐ TANÁR HAVI BÉRE? A BÉREKET TERHELŐ BÉRKÖLTSÉGEK? NEM AZ AMIT A TANÁROKTÓL LEVONNAK! VANNAK PEDAGÓGUSOK, ÓVÓNŐK STB. AKIK A POLGÁRMESTERI HIVATALHOZ TARTOZNAK, AKIK NEM TUDJÁK ELŐTEREMTENI A MEGNÖVEKEDETT TERHEKET. EZT IS AZ ÁLLAMNAK KELL FEDEZNI, HA BÉRT EMEL! TEHÁT;- SOKKAL TÖBB PÉNZT KELL FOLYÓSÍTANI, MINT CSAK EGY “EGYSZERŰ” BÉREMELÉS! MÁS, FONTOSABB KIADÁSA VAN A KORMÁNYNAK! A TANÁROK AZ ÉVES LEDOLGOZOTT ÓRÁIKNAK MEGFELELŐ BÉRT KAPNAK!
EZT, HA MÓD VAN LEHET EMELNI, DE VAN FONTOSABB, A BIZTONSÁGUNKAT (10 MILLIÓNAK) OLTALMAZÓ RENDŐR, KATONA, DÉLIHATÁRON VÉDŐK STB. BÉRÉT EMELNI! TUDOMÁSUL KELL VENNI, EZ EGY SZEGÉNY, A BOLSILIBSIK ÁLTAL TÖBBSZÖRÖSEN KIRABOLT ORSZÁG! (1980-as évek Pártja által, 1994-98-is szoc., 2002-10-ig deviza eladósodás, rossz gazdálkodás, lopás stb.)ELKEZDTÜK A NÖVEKEDÉST, JÖTT A PANDÉMIA, 2.ÉV., MIGRÁCIÓ-HATÁRVÉDELEM, HÁBORÚS SZANKCIÓK, DE LEGFŐKÉPP A NEMZETI ÖNTUDAT KIÍRTÁSA, A VILÁGBIRODALOM LÉTREHOZÁSA, AMINEK MÁR CSAK MI VAGYUNK HÁTRÁLTATÓI. A PÉNZHATALOM (USA-GLOBALISTÁI)NYOMÁSGYAKORLÁSAI AMINEK LEGJOBB VÁLASZA AZ, AMIT A KORMÁNYUNK FELEL! TE NE SZÓLJ A MAGYAROK DOLGAIBA, HA NEM TUDSZ ÚGY GONDOLKODNI, AHOGY MI TUDUNK!!!
A NYUGDÍJ EMELÉSE;- te nagy diplomás! nem tudsz szorozni??? 10% emelés átlag nyugdíj kb 150.000 Ft = 10 % 1500 Ft. x 2000 fővel = 3.000.000.FT HAVONTA DURVÁN! AMIRE EL VAN TÉVE A KTG-ALAP)
EGY TANÁR ÁTLAG BÉRE KB. 300.000 FT EZ NETTÓ 25%-KAL 75.000 ENNEK A BÉRKTG-je durván plusz 100.000 Ft összesen:=175.000 ezt szorozd meg 200.000 = HAVONTA ! – 35.000.000.000. AZAZ 35 MILLIÁRD FORINT! KI AZ ALJAS, TUDATLAN, NAGY PO..-ARCÚ, SZEMÉTKEDŐ???? SZERINTED MEKKORA A KÜLÖNBSÉG HÁROM MILLIÓ, ÉS 35 MILLIÁRD FORINT KÖZÖTT????
ÉV KÖZBEN NEM LEHET ENNYI PÉNZT LEAKASZTANI A FALRÓL! KÁR, HOGY MAGYAR BÁLINTNAK KÖSZÖNHATŐEN OLYAN EMBEREK KAPTAK DIPLOMÁT, AKIK OLVASNI SEM TUDNAK, NEM HOGY SZÁMOLNI, A GONDOLKODÁSRÓL, A LOGIKÁRÓL NE IS BESZÉLJÜNK!!!
Sas
2022-12-13 at 13:44
mirtike-hagyd már a sátánista szövegedet a francba.MI A DEMOKRÁCIA LÉNYEGE?A HÍZELKEDÉS A SZAVAZÓKNAK-A nyomorúlt nyugat-európai honnan tud lopni: INNEN.Amerikának viszont lefekszik-de azért lopnia muszáj-különben nem választja meg a tömeg.NEM SÁTÁNISTA-EGY NYOMORULT FA..Z.
Sas
2022-12-13 at 13:40
Lehet démonizálni a nyomorúlt uniót-de a féktelen önzésük oka-a tömegdemokrácia-azt választják meg a szavazók, aki megígéri , hogy fenntart egy bizonyos életszínvonalat-ezért lopnak a Közép-európai országoktól-és mivel ugyanakkor amerika cselédei is-mégtöbbet akarnak innen kilopni.
Sas
2022-12-13 at 13:37
Az nem biztos, hogy az un.Katari lebuktatás annyira őszínte gesztus, a lebuktatók részéről-elképzelhető, hogy csak beáldozták a nőt.De az igazi cél Európa elválasztása a katari energiától.
Kása mása
2022-12-13 at 13:34
Klári most a barátnőjéért aggódik,
Eva Kailis:
Mi lesz a bőröndben talált több százezer euró sorsa. ?
Hip-hopp elvitték a gonosz belga nyomozók….
Grimmbusz
2022-12-13 at 13:25
Ami a meghajlást illeti..
Dobrevék teljesen jó helyzetben vannak. Ha nem kapjuk meg a pénzeket, akkor lehet vérben forgó szemmel turnézni, hogy a Zorbán eu elleni harca miatt nincs lóvé, elszigetelődött, megbukott…….Ha kapunk pénzt, akkor lehet vérben forgó szemmel turnézni, hogy a Zorbán vesztett, meghajolt, fehérzászlóakarmelitán, megbukott, elszigetelődöt.
Kommunikációs szempontól mindenhogy jó, gondolkodni se kell az agymosó szövegeken.
mirti
2022-12-13 at 13:24
…én még nem vagyok optimista!….szinte hallom venhofstadt és sátánitsta bűntársainak örjöngését …valamire készülnek!!!…karácsonyra meg kapjuk a jogállami ajándékot tőlük meg az EU nevő bűnszervezettől…tuti!!… Most akkor mégis csak fizetjük a faszzongorista fasiszta rezsimjét…baromira rosszul esik!
varga eszter
2022-12-13 at 13:03
Tudományos libsizmus2022-12-13 at 12:43
Vegyük olybá, hogy a kormány MEGHAJOLT ahogy Gyurcsányné mondja, ki is a meghajlás nyertese? hát talán a magyar nép itt kishazánkban.
Simultán
2022-12-13 at 12:56
Erechi Simetán!
Írod te is Bécsből?!
??????
Mária néni
2022-12-13 at 12:51
Újabb fejek hullottak az Európai Parlamentben a katari korrupciós botrány után. És képzeljétek mind baloldali, és liberális. Nahát ?
Tudományos libsizmus
2022-12-13 at 12:43
Klárika drága szerint Orbán meghajolt. Újhelyi szerint libsik győztek.
Apropos Újhelyi: honnan loptad a lét, amiből építkezel?
Klárika pedig jobban tenné, ha azért aggódna, hogy a barinője után nem ő lesz a következő letartóztatott.
Ungarn über alles !
2022-12-13 at 12:17
halleluja-hozsánna-etcetera-pézek a zablakba vannak !
(ott, ahol virítanak már jó ideje)
Cuki
2022-12-13 at 12:12
TS 2022-12-13 at 10:50
Anyós most volt kórházban, láttam…
hazajött, szóval valamit elbasztak? (bocsánat a fekete humorért )
Grimmbusz
2022-12-13 at 12:01
TS:
1: azt róják fel nekik hogy ami pénz jön az el is tűnik a NER ben. Magyarul ellopják
-> még magyarabbul: a bejövő EU-s pénzek magyar vállalatokhoz mennek, nem pedig francia-német vállalatok lapátolják ki vissza……ezt nevezik ők lopásnak….:)
Málnásmackó
2022-12-13 at 11:57
@Erechi Simetán
No hát amit így a nyugdíjasokról írtál, azok alapján belőhető miféle ember is vagy te – SZAR. Pont a hozzád hasonló irigy és a rosszindulatú alakok miatt rühelli az emberek többsége a tanárokat.
Kevés a fizetésed? Húzzál el egy gyárba melózni, de az építőiparban és a vendéglátásban is emberhiány van – pont úgy ahogy a nálad sokkal képzettebb, sokkal szorgalmasabb sokkal jobb emberek teszik / tették amikor kirúgták alóluk a cégeiket.
K
2022-12-13 at 11:44
Az Európai Uniónak az a célja hogy megbuktassa a FIDESZ kormányt, ezért biztosra vehető hogy nem fog leállni Magyarország rágalmazásával, a rosszindulatú hazudozással.
És van még Magyarországon olyan aki szereti az Európai Uniót???????.:
-Hát sajnos van, ezek a hazaáruló liberális ellenzék soraiban találhatóak
Erechi Simetán
2022-12-13 at 11:41
Ez egy olyan tróger hazugság, hogy az EP-n múlva a magyarországi pedagógusok béremelése, hogy az égig ér. Én tanár vagyok, és nagyon békés ember, de ez már számomra is bicskanyitogató. 2 millió ember nyugdíjemelésére van pénz kétszer is egy évben, de 200 ezer ember fizetésemelésére nincs! Szánalmas!
Rolo
2022-12-13 at 11:38
Grimmbusz2022-12-13 at 11:13
????
Grimmbusz
2022-12-13 at 11:13
Politico: A hétfő esti brüsszeli megállapodás Orbán Viktor győzelmét jelenti
Dobrev Klára (fb): Megalázó vereséget szenvedett Orbán
Árfolyamfetisisztáknak: Szárnyal a forint a brüsszeli megállapodás után
Uhhelyi: Orbánék meghajoltak, győztünk! – Gyurcsány: Fehér zászló a Karmelita fölött
😀 😀 😀
Szőke ciklon
2022-12-13 at 11:06
Ez pont olyan, mint amikor a halálra ítéltet, a kivégzés időpontjának halogatásával, az elnöki kegyelem esetleges megadásával hitegetik.
Az EU bürokraták szavahihetőségét ismerve, semmi remény, mert a bohócok újabb és újabb “VAN MÁSIK! ötlettel jönnek elő, amiből sosem fogynak ki.
Ezt a a halogató technikát, mint EU-értéket alkalmazva utalnám, az ország ellen dolgozó ellenzéki pártok és képviselők díjazását.
TS
2022-12-13 at 10:50
Cuki!
Az orvosok háromszor jobbak lettek a háromszoros béremeléssel?
TS
2022-12-13 at 10:49
Marhára meg lennék lepve. Szerintem már kiadták rég a kilövési engedélyt a magyar kormányra. Amit felrónak neki, az máshol is úgy van. Pl. Románia. Milyenek a vasutak? Mennyi autópálya és milyen minőségben épül? Mennyi a bolgár, szlovák pedagógusok bére? Mégis velünk szívóznak!
Grimmbusz
2022-12-13 at 10:43
Érdekes látni, hogy a másik oldal teljesen másképp tálalja az egészet.
Cuki
2022-12-13 at 10:34
Nnnna, ha lesz béremelés kedves pedagógusok akkor minden gyerek az Euler azonossággal fog álmodni 3 nyelven, ugye?