Pesti Srácok

Már megint egy álhíren pörögve támadja az egészségügyi kormányzatot az ellenzék

Már megint egy álhíren pörögve támadja az egészségügyi kormányzatot az ellenzék

Szeretett ellenzékünk ma éppen egy olyan állítólagos egészségügyi reformterven pörög, amelyet az Országos Kórházi Főigazgatóság egyik szakembere készített, feltehetőleg a saját szűk szakmai szempontjai alapján, mellőzve a tágabb társadalompolitikai, egészségpolitikai kitekintést. Persze valahogy kikerült az anyag, és valahogy kész kormányzati reformtervként igyekszik eladni azt most az ellenzéki sajtó, és minden ellenzéki politikus. Ez megint nem szakmai vita, hanem politikai hiszti. És ne legyenek illúzióink: ezt a hisztizők is pontosan tudják.

Az államigazgatásban rendszeresen készülnek mindenféle munkaanyagok, tanulmányok, gyakran egymással szögesen ellentétes szakmai, politikai, költségvetési, társadalompolitikai nézőpontokon alapulva. Ezek általában az adott szervezeti egység, vagy szakember nézeteit képviselik és a döntéselőkészítést szolgálják, politikai támogatással nem bírnak, sőt, sokszor a döntéshozók nem is tudnak róluk, mert csak később, sok egyeztetés után kerülnek eléjük nagyon megváltozott formában. Számtalan olyan anyag is létrejön, ami már korai fázisban elvérzik, mert nem felel meg a kormányzati célkitűzéseknek. És ez még teljesen természetes is, hiszen a szakemberek igyekeznek érvényesíteni a saját szűkebb szakmai szempontjaikat is, akár a politikai, sőt, sokszor a szakmai „nagy képre” való tekintet nélkül is.

Ezért aztán állásfoglalást adott ki az EMMI egy, az Országos Kórházi Főigazgatóság által készített, a „Fekvőbeteg-ellátási struktúra átalakításának szempontrendszere 2021” című dokumentumról:

PestiSracok facebook image

Ma Orbán Viktort is megkérdezték erről a Kormányinfón:

Orbán Viktor azt válaszolta:

Akkor ezzel meg is volnánk, várhatjuk a következő ellenzéki hisztit.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."