Hiába az állandó felügyelet, Márki-Zay Péter továbbra is folyamatos önellentmondásokba keveredik. A hódmezővásárhelyi polgármester most már letagadta, hogy vitára hívta volna Deák Dánielt, szerinte ugyanis csak annyit mondott, hogy szerepeljenek együtt egy műsorban és az nem ugyanaz.
Kecskeméten utcafórumozott Márki-Zay Péter, ahová elkísérte a Mediaworks Hírcentrum is. Kérdésükre a baloldal miniszterelnök-jelöltje megerősítette korábbi álláspontját, miszerint katolikusként nem, de államférfiként támogatja a melegek házasságát. Márki-Zay azt is megerősítette, hogy kap külföldről pénzeket a kampányához. Az elszámolásban benne is van.
Magyar állampolgárok, bárhonnan a világról utalnak, nagyon szépen köszönöm nekik
– finomította később Márki-Zay. A miniszterelnök-jelölt azonban letagadta, hogy vitára hívta volna az elemzőt, annak ellenére, hogy erre nyilvánvaló bizonyítékok vannak. Erről annyit mondott: valóban felhívta Deák Dánielt, és felajánlotta neki, hogy „nézzék meg a hazugságait együtt”, egy közös műsor keretében.
Felhívtam, hogy menjünk el egy közös műsorba
– erősítette meg Márki-Zay. Szerinte ez nem minősül vitára való kihívásnak.
Hazudik. Ugyanúgy hazudik, mint Orbán Viktor
– mondta Deákról Márki-Zay. Amint a Mandiner megjegyezte, ez az érvelés kísértetiesen emlékeztet arra, ahogyan Márki-Zay letagadta azokat a felvételeket, amelyeken arról beszél, hogy eltörölné a rezsicsökkentést, fizetőssé tenné az egészségügyet, bezárna vidéki egészségügyi intézményeket, vagy Indiába küldte volna szemműtétre a magyarokat.
Forrás: Magyar Nemzet/Mandiner; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS