Pesti Srácok

"Marx magasztalása abszurditás" - Orbán Viktor helyretette Junckert és a néppártnak is ébresztőt fújt

"Marx magasztalása abszurditás" - Orbán Viktor helyretette Junckert és a néppártnak is ébresztőt fújt

Határozott, kemény és észhez térítő beszédben tette helyre az Európai Néppártot Orbán Viktor magyar miniszterelnök, aki a pártcsalád és a közösség mellett az Európai Bizottság májusban leköszönő elnökének, Jean-Claude Junckernek is üzent. "Felejtsük el az olyan abszurditásokat, mint Fidel Castro és Karl Marx dicsérete. Vissza kell térni a szellemi gyökereinkhez és meg kell hirdetni a kereszténydemokrácia reneszánszát" - mondta Orbán Viktor, utalva Juncker korábbi, nyílt Marx-magasztalására. Európa a nemzetek Európája lesz, vagy nem lesz - egyértelműsítette a magyar kormányfő. Orbán Viktor arra is felhívta a néppárt tagjainak a figyelmét, hogy az emberek oldalán kell állni, meg kell védeni őket az illegális migrációtól, a terrorizmustól, a bűnözéstől és a gazdasági bajoktól, újra fel kel írni a zászlóra, hogy "a néptől, a nép által, a népért".

SZARVAS SZILVESZTER (Helsinki) - PestiSrácok.hu

A nemzetek nélkül Európa elvesztené identitását, elvesztené lelki és kulturális arculatát, így Európa a nemzetek Európája lesz, vagy nem lesz - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Néppárt (EEP) kongresszusán csütörtökön Helsinkiben. A kormányfő szerint sikeres nemzetek nélkül nincs erős Európa.

- fogalmazott Orbán Viktor.

PestiSracok facebook image

A magyar miniszterelnök beszédében a finn Alexander Stubb csúcsjelöltnek és Junckernek is üzent, az Európai Bizottság elnökét elegánsan, de határozottan tette helyre. Előbbiről azt mondta, a néppárt sose szavazzon bizalmat olyanoknak, akiknek az az ambíciójuk, hogy a liberálisok kritikáját behozzák az EPP-be. "Felejtsük el az olyan abszurditásokat, mint Fidel Castro és Karl Marx dicsérete. Vissza kell térni a szellemi gyökereinkhez és meg kell hirdetni a kereszténydemokrácia reneszánszát" - mondta Orbán Viktor, utalva Juncker korábbi, nyílt Marx-magasztalására.

Junckernek is üzent Orbán Viktor. Fotó: PS

Orbán Viktor szerint nem a liberálisoknak kell megfelelni, az ellenfelekre nem szabad hallgatni. Vereségre ítéljük magunkat, ha a liberálisok és a szocialisták a mérce, és nekik akarunk megfelelni - folytatta Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint a győzelem kulcsa az emberek képviselete. "Az emberek oldalán kell állni. Védjük meg őket az illegális migrációtól, a terrorizmustól, a bűnözéstől és a gazdasági bajoktól, írjuk fel újra a zászlónkra a régi igazságot: a néptől, a nép által, a népért" - nyomatékosította, majd világossá tette, a Fidesz és a KDNP Manfred Webert támogatja, akinek megköszönte, hogy tavasszal Magyarországon támogatta a párt választási sikerét. Hozzátette: a Fidesz mindent meg fog tenni, hogy jövőre sikerre vezesse az EPP-t Magyarországon.

Angela Merkel és Orbán Viktor az EPP kongresszusán Helsinkiben. Fotó: PestiSrácok.hu

Beszédében a miniszterelnök arra is emlékeztetett, hogy pénteken lesz a berlini fal leomlásának évfordulója. "Nagy pillanat, Európa újraegyesítésének pillanata volt ez" - fogalmazott. Közölte: "mi, akiket odadobtak a Szovjetuniónak, sosem hittük el, hogy két Európa létezik"; a közép-európai szabadságharcosok mindig tudták, hogy Európa csak egy van, és "mi csak az újraegyesített Európában kaphatjuk vissza a szabadságunkat". Orbán Viktor emlékeztetett, a Fidesz az Európa újraegyesítéséért folytatott harcokban született. Kiemelte: jó látni, hogy "nemcsak mi, de a többi közép-európai ország antikommunista, szabadságpárti és Európa-párti pártjai is itt vannak velünk együtt az EPP-ben": lengyelek, szlovének, csehek, szlovákok, horvátok, románok, szerbek, bolgárok és a baltiak is. Ez kitűnő alkalom arra, hogy tisztelegjünk a Néppárt egyik legkiválóbb államférfija, Helmut Kohl kancellár előtt, aki "legutóbbi, máltai kongresszusunk óta itthagyott bennünket" - mondta, kiemelve, hogy ő volt az, aki meghívta a Fideszt a Néppárt soraiba, és megértette: van, hogy egy család tagjai nem értenek egyet, de mindig egységesek.

Fotó: PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.