Pesti Srácok

Matolcsy György: Az Európai Unió 2030-ban

null

Matolcsy György szerint 2030 körül az Európai Unió elindul egy laza kereskedelmi integrációvá válás útján, egy belső reformfolyamat, vagy egy belső politikai-pénzügyi robbanás következtében. Az MNB elnöke szerint megszűnhet a közös Parlament, véget érhet a lopakodó jogi központosítás és újból a szuverén nemzetállamok kezébe kerülhet egy sor, korábban központosított hatáskör. Több párhuzamos pénzrendszer jöhet létre, önálló jegybanki pénzpolitikákkal.

A Magyar Nemzeti Bank elnöke a Magyar Nemzet internetes oldalán hétfőn megjelent írásában kifejti: Amerika hegemón szerepének kialakulásával, tehát 1989-1991 után, az EU előtt két jövőkép lebeg. Feladja nagyhatalmi törekvéseit, azonosítja Amerika nagy stratégiájának Európára vonatkozó részeit, majd ezekre megvalósítható, hatékony és együttes válaszokat talál, avagy elszenvedi a 2020-as évek amerikai stratégiai döntéseinek következményeit, ahogy eddig is tette. A jegybankelnök hangsúlyozta, hogy az első esetben az erős pontokra összpontosíthat az EU és újból a Nyugat egyik innovációs, kreatív, kutatás-fejlesztési és kulturális központja lehet. Teljes reformot hajt végre, ami érinti a belső döntéshozatalt és alapvetően megváltoztatja az eurót létrehozó Maastricht-i Szerződést is.

– tette hozzá.

PestiSracok facebook image

– írta az MNB elnöke.

– véli Matolcsy György.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még