Pesti Srácok

Még csak puhatolóznak a természettudományi múzeum esetleges Debrecenbe költözéséről, a HVG máris a "vidék" ellen hergeli a kutatókat és az olvasókat

Még csak puhatolóznak a természettudományi múzeum esetleges Debrecenbe költözéséről, a HVG máris a "vidék" ellen hergeli a kutatókat és az olvasókat

Akkor és úgy "vidékeznek" a kormányfóbiások, ahol és amikor éppen kapóra jön. Ezúttal a Magyar Természettudományi Múzeum (MTM) állítólagos, Debrecenbe való kényszer-kiköltöztetése a téma a szebb napokat látott HVG-n, amely annak ellenére hergeli a lesajnált vidéki munkahely ellen a múzeum dolgozóit, hogy egyelőre semmiféle előzetes döntés sem született a fővárosi gyűjtemény esetleges áthelyezéséről. A Természettudományi Múzeum jövőjével kapcsolatban Debrecen polgármesterét, Papp Lászlót kérdeztük.

A HVG.hu cikkében kész tényként tárják olvasóik elé, hogy a kormány erővel, a muzeológus szakma teljes tiltakozása mellett nyúl hozzá Magyarország legnagyobb közgyűjteményéhez, az MTM-hez.

Tények nincsenek, de már megy a jajveszékelés

Az ügyről Papp Lászlót, Debrecen polgármesterét kérdeztük, aki azt a tényt megerősítette, hogy az elmúlt időszakban folytattak megbeszéléseket az EMMI-vel, valamint a Természettudományi Múzeum munkatársaival a múzeum esetleges odaköltözéséről, azonban szó sincs róla, hogy bármilyen döntés is született volna. Mint mondta, erről majd a kormánynak kell részletes hatásvizsgálatot végeztetnie, azután lehetséges bármilyen határozat meghozatala. Papp László a PestiSrácok.hu-t arról is tájékoztatta, hogy az elmúlt időszakban számos alkalommal folytak konzultációk az MTM munkatársaival, vezetésével, akik többször is ellátogattak Debrecenbe, helyszíneket jelöltek meg, amelyek adott esetben majd alkalmasak lehetnek a múzeum elhelyezésére, és nem utolsó sorban a Debreceni Egyetem vezetése is jelen volt ezen találkozások alkalmával. A polgármester szerint ezen konzultációkon előremutató egyeztetés zajlott, amelynek konklúziója nem más volt, mint hogy a Debreceni Egyetem a szakemberképzésnek a tudományos és szakmai hátterét egyértelműen tudja vállalni és biztosítani.

PestiSracok facebook image

"Ha Debrecenbe költözik, megszűnik a szakma"

A HVG cikkében két olyan közvéleménykutatást mutat be, amelyekben az MTM-ben dolgozók egyértelműen elutasítják a múzeum elköltöztetését, illetve csekély hányaduk folytatná a munkát Debrecenben, ebből pedig arra a következtetésre jutottak, hogy a kormány elkaszálná azt a szakmai réteget, amely biztosítani tudná a múzeum további működését. A Debreceni Egyetem közleményéből azonban világosan kiderül: a feltételezett költözés esetén is biztosítani tudnák a szakmai és tudományos hátteret az MTM zavartalan működéséhez.

Debrecen polgármestere kitért arra is: jó lenne, ha ezek a sajtóorgánumok azt is eldöntenék, hogy akkor most a "vidék és Budapest", vagy "vidék kontra Budapest" elvet képviseljük; ő személy szerint az előbbit választaná, hiszen a kormány vidékfejlesztési programja lehetőséget nyújt a párhuzamos városfejlesztéshez is.

– érvelt Magyarország második legnagyobb városának vezetője. Mint felidézte, Debrecen az elmúlt években rendkívül komoly nemzetközi eredményeket is elért; a gazdaság terén is számos nagyvállalat döntött Debrecen mellett, és nem utolsó sorban a tavalyi évben a Financial Times befektetéseket vizsgáló magazinja Debrecent a legjobb befektetési stratégiával rendelkező városnak minősítette.

Papp László a HVG-ben emlegetett "Debrecen 2030" programmal kapcsolatban világossá tette, hogy az abban foglalt átfogó városfejlesztési elképzelések között valóban helyet kaphat a gyűjtemény debreceni elhelyezéséhez szükséges feltételek megteremtése, de ehhez sok éves előkészítés és persze a kormány döntése szükséges.

Vezető kép: Őslénytani kiállítás, Patagónia óriásai címmel a Magyar Természettudományi Múzeumban

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.