Pesti Srácok

Még ma lakat kerül az Auróra "drogtanyára", Soros egyik magyarországi főhadiszállására

Még ma lakat kerül az Auróra "drogtanyára", Soros egyik magyarországi főhadiszállására

Azonnali hatállyal bezáratja a józsefvárosi hatóság Soros György magyarországi főhadiszállását, a VIII. kerületi Auróra közösségi házakat, a "drogtanya" Auróra Kioszkot és az Auróra Kertet is - értesült a PestiSrácok.hu. Úgy tudjuk, Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Polgármesteri Hivatalának jegyzője még a mai napon elrendeli az Auróra utca 9. és 11. szám alatti két közösségi ház azonnali bezárását.

Értesüléseink szerint az Auróra Kioszkra drogterjesztés miatt kerül lakat, míg az Auróra Kertnek kereskedelmi tevékenység engedélyének hiányában kell bezárnia. A PestiSrácok.hu megírta, az Auróra utca 11. szám alatt működő Auróra Kioszk nevű helyen a rendőrség június 10-én razziát tartott, a józsefvárosi szórakozóhelyről a rendőrök tizenöt vendéget állítottak elő kábítószer-birtoklás miatt és nagyjából száz vendéget ellenőriztek. Az ügyben büntetőeljárás is indult kábítószer-birtoklás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Portálunk megírta azt is, az Auróra közösségi ház, mint Soros György magyarországi főhadiszállása rendszeresen ad helyett például az Identitsas konferenciáinak. Itt működik az Udvarhelyi Tessa által fémjelzett Közélet Iskolája, de az Auróra tekinthető a PM “Mártát a Magdolnának” kampány központjának is. Az Auróra adott otthont az időközi választási kampánynak, itt zajlott az eredményváró, és a kampányértékelő is. Az Auróra hivatalos támogatói között jelenleg is megtalálható az Open Society Foundation, partnerei között pedig ott találjuk a Szivárvány Missziót, az Alternatíva Alapítványt, és a Budapest Pride-ot. Az Auróra partnere többek között az a TASZ-közeli Drogriporter is, amelynek célja, hogy „kiálljon a korrekt, tudományos bizonyítékokon alapuló tájékoztatás mellett”. Álláspontjuk szerint az elrettentésen alapuló drogpolitika nem hatékony és nem is igazságos, nagyobb ártalmat okoz, mint a drogfogyasztás maga.

A drograzzia miatt teljesen kiborult Juhász Péter. Most mit fog szólni? Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
PestiSracok facebook image

Emlékezetes, hogy az Auróra-razzia miatt kiborult Juhász Péter, az Együtt elnöke, aki sérelmezte, hogy a rendőrségi razzia éppen azon a napon történt, amikor az Aurórában a kender újra felfedezését népszerűsítették művészeti, ipari és orvosi szempontból. Ha a Teve utcai kapitányságon végeznének drogtesztet, kiderülne, hogy a rendőrök is füveznek – védte be az Aurórában lebukott fiatalokat Juhász Péter. Az Együtt politikusa akkor a rendőröket is megvádolta, mondván szerinte a hatóság emberei is drogoznak...

FRISSÍTVE:

Időközben a Józsefvárosi Önkormányzat Sajtóirodája kiadott egy közleményt az ügyben, amelyben azt írják, "Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Polgármesteri Hivatalának jegyzője a mai napon ideiglenesen bezáratta az Auróra utca 9. és 11. szám alatti Auróra Kioszkot és Auróra Kertet".

Ajánljuk még

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.