Pesti Srácok

Még szerencse, hogy nem minden kanadai magyar olyan, mint a Botmixeres

Még szerencse, hogy nem minden kanadai magyar olyan, mint a Botmixeres

Van olyan kanadai magyar, aki teljes vagyonát a szolnoki kórházra hagyományozza. És akad olyan Kanadából jött/küldött magyar (jelenleg Momentum-politikus), aki magzatok legyilkolására és testrészeik értékesítésére szakosodott sátánista szervezetnek gyűjt adományokat. Kétféle ember: az egyik épít, teremt – a másik rombol, pusztít. Jövőre e kettő közül kell válasszunk!

Volt itt egy szívmelengető hír még hétfőn, ne libbenjünk túl rajta olyan gyorsan. Csaknem 70 millió forintot hagyott a szolnoki Hetényi Géza Kórházért Alapítványra egy tavaly elhunyt magyar férfi. Gulácsi István évtizedekig élt Kanadában, miután 1949-ben a kommunista terror elől kénytelen volt elmenekülni Magyarországról a feleségével együtt. A rendszerváltás után gyakran jöttek haza, hiszen Gulácsi Istvánnak és feleségének Magyarország a szülőhazája volt, a szíve közepe. Az 1924-ben született férfi azután döntött arról, hogy végrendeletében a kórháznak ajánlja föl vagyonát, hogy feleségét éveken át kezelték az intézmény kardiológiai osztályán. A kórház közleménye szerint az adományból Holter- és szívultrahang-készülékeket, defibrillátorokat vásárolnak majd.

  • Íme tehát egy kanadai magyar, akit ugyan a vészterhes történelem elűzött a Kárpát-medencéből, ám ő egyetlen percre sem szűnt meg a hazáját szeretni, magyarnak maradni. S aztán – végső búcsúzásakor – nemzetére hagyni a vagyont, amiért életében megdolgozott. Büszkeséget és hálát érezhetünk, amiért Gulácsi István a honfitársunk volt, és ismeretlenül is megőrizzük az emlékét!

A másik típus

PestiSracok facebook image

Van aztán a másik típusú „kanadai” magyar. A Gulácsi Istvánok ellentéte. A mérgezett fajta. Akinek Magyarország se nem a szülőhazája, se nem a szíve közepe. Csupán műveleti terület, tartózkodási hely. Lábtörlő.

Ilyenekből (szerencsére) nagyon kevés van, ám annál kártékonyabbak. Például Cseh Katalinra gondolok, ki másra. Katalin a festői, genderérzékeny Montrealban született 1988-ban, s a libernyák gondolkodás (oximoron!) mellett valószínűleg errefelé sajátította el a jeles francia néphagyományt: az affektálva raccsolást. Amitől persze még lehetne ő a szívünk közepe. De nem az.

Miért nem?

Például, mert egy rádióműsorban jóízűen nevetgélt azon, hogy a kisgyermekeket az anyaméhben egy botmixerhez hasonlatos eszközzel darabolják föl. Hehehe, nagyon vicces. Cseh Katalin egyébként szülész-nőgyógyásznak készült – el lehet képzelni, milyen vidám hangulatban botmixerezgetett volna, ha végül nem politikusnak áll...

Ám annak állt. S e minőségében két esztendeje – maradva a gyermekgyilkosságok témakörénél – adománygyűjtésbe fogott a Planned Parenthood nevű Soros-szervezetnek. E hírhedt sátánista szekta működteti az Egyesült Államok legkiterjedtebb abortuszklinika-hálózatát. Továbbá élenjárnak abban, hogy az anyaméhben meggyilkolt gyermekek „botmixerrel” (hehe, ugye?) földarabolt testrészeit eladják biotechnológiai kutatásokra. A meggyilkolt kisgyermekek testrészeiben ugyanis fantasztikus üzleti lehetőségek rejlenek, tetszik tudni!

  • A Planned Parenthood ténykedését természetesen nem tömeges gyermekgyilkosságnak, ipari méretű népirtásnak, esetleg illegális szervkereskedelemnek tartja Cseh Katalin, hanem a „női egészségért” való küzdelemnek. Hát nem bájos?

Élet vagy halál?

Katalin és pártja, a Momentum másfajta gyilkosságban is utazik. Ők „gyilkolták meg” Magyarország olimpiai álmát. A pályázati véghajrában orvul bedobott népszavazási kezdeményezésük miatt minden esélyünk elszállt a rendezésre: hiszen olyan ország nem nyerhet, ahol vita van. Pedig előzőleg az ellenzéki pártok is támogatták a pályázatot...

Máskor pedig hazánk uniós szavazati jogának elvételéért, a nekünk járó támogatások befagyasztásáért, illetőleg a NATO „fölszabadító” csapatainak Magyarországra vezényléséért küzd Cseh Katalin... Józanabb korokban ennyi gazemberség bőven elegendő lett volna, hogy hazaárulásért perbe fogják, esetleg örökre száműzzék a honból. Oda, ahonnan küldték. Vissza a feladónak. De nem. Innen nem, csak Kínából tiltották ki. Arrafelé ugyanis nem finomkodnak a külföldi ügynökökkel. Cseh Katalinnak a több ezer kilométerre lévő kínai ujgur kisebbség állítólagos sérelmei baromi fontosak. Meg a pár darab hazai hermafrodita örökbefogadási joga is kulcskérdés számára. Ám a kárpátaljai magyarok brutális sanyargatása, anyanyelvhasználatuk megkurtítása smafu. Amiatt nem sikoltozza tele Brüsszelt. Székely testvéreink autonómiája érdekében nem csapkodja az asztalt a tűsarkújával. A felvidéki magyarok állampolgársága ügyében sem hisztikézik.

Van, aki a saját nemzetét segíti. Ilyen a tavaly elhunyt Gulácsi István. Az ő 70 milliós adománya mögött jószándék, teremtő erő, hazaszeretet van. És van a másik típus, a Cseh Katalin-féle, akinek adománygyűjtése a pusztítás erőit szolgálja, s akinek minden politikai megnyilvánulása a tagadásról, idegen hatalmak kiszolgálásáról, sajátjai elárulásáról szól. Az egyik épít – a másik rombol. Az egyik élet – a másik halál. Jövőre e kettő közül kell válasszunk!

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.