Pesti Srácok

Megállapították, hogy a fiatal liberálisok körében több a depressziós, mint a konzervatívok között

Megállapították, hogy a fiatal liberálisok körében több a depressziós, mint a konzervatívok között

A Centers for Disease Control and Prevention (CDC) tanulmányában – amelyben 17 ezer amerikai fiatalt vett részt – megállapították, hogy a legtöbb depressziós az elmúlt évtizedben a serdülők körében volt, ami nem csoda, hiszen az iskolában, a közösségi médiában, de még a szórakoztató tartalmakban is folyamatosan azzal találkoznak, hogy a klímaváltozás megöl bennünket, egyre nagyobb teret hódit a rasszizmus az USA-ban és a kapitalisták kizsákmányolóak. A Bloomberg szerint pedig a konzervatív fiatalokat kevésbé érinti ez a mentális probléma, mint liberális társaikat.

A felmérés szerint – amelyet a Turning Point USA szemlézett – a tinédzser lányok 57 százaléka tapasztalt szomorúságot, illetve reménytelenséget, ami kétszerese a tizenéves fiúk arányának. A CDC ugyan nem kérte a fiatalokat, hogy politikai hovatartozásukról valljanak, a Bloomberg egyik baloldali cikkírója úgy látja, hogy a komorság és a rosszkedv gyakrabban fordul elő a liberális világban. Matthew Yglesias úgy fogalmazott:

A cikkíró szerint káprázatosnak kell lennie az embernek ahhoz, hogy optimista legyen és ne lássa borúsan az ország helyzetét. Yglesias hivatkozik más újságírók cikkeire is, akik úgy vélik, hogy az életesemények átpolitizáltsága okozhatja, hogy nőtt a fiatalság körében a depressziósok aránya. Mint írja:

PestiSracok facebook image

Konzervatív vs. liberális felfogás

Fontos megjegyezni, hogy a liberális és a konzervatív ideológia egészen mást kínál, és ebben lehet a megoldás. A liberálisoknak ugyanis nem fontosak a hagyományok, a hagyományos családmodell, a férfi–nő közötti házasság vagy összességében a szerepek fontossága. Továbbá megjegyzik, hogy liberálisok váltak a felsőoktatás szószólóivá; a marxizmust, a faji egyenlőtlenséget, a kílmaváltozás káros hatásait hirdetik és az identitásválságot okozó genderelméletet terjesztik. Ezzel szemben a konzervatívoknak fontosak a hagyományos szerepek és családmodell, a konzervatív fiatalokat jobban érdekli a történelem megismerése és tisztelete, miközben a liberálisok úgy vélik, hogy Amerikát gonosz, felsőbbrendű férfiak alapították rasszista elvekre építkezve.

A liberálisok jobban szoronganak

Savannah Hernandez, a TPUSA munkatársa a közelmúltban interjút készített több fiatal felnőttel, akik azt mondták, félnek a gyermekvállalástól és az éghajlatváltozástól is. Arra a kérdésre, hogy mit gondolnak a gyerekekről, az egyik fiú azt válaszolta:

Egy másik interjúalany pedig azt mondta:

Hozzátette, hogy szerinte a gyerekek zavaróak.

A genderelmélet is hozzájárul a depresszióhoz

A modern feminista mozgalom ragaszkodik ahhoz, hogy a nők önmagukra és karrierjükre összpontosítsanak, annak ellenére, hogy a házas nők általában boldogabbak, mint az egyedülálló nők, különösen, ha idősödnek – állapítja meg a cikk szerzője. A Bloomberg szerint az LMBTQ+ – amely beférkőzött az iskola falain belülre is – nem csupán az elfogadásról szól, de még csak vigaszt sem nyúj a zavarodott gyerekeknek, sokkal inkább zavart kelt. A heteroszexualistás ugyanis Amerikában már nem olyan népszerű, hiszen minden ötödik középiskolás gyerek valami más szexuális beállítottságúnak vallja magát.

Összeségében megállapítják, hogy azért nem csoda, hogy a gyerekek körében van a legtöbb a depressziós, mert bárkinek, akinek folyamatosan azt mondják az osztályteremben, a hírekben, a közösségi médiában, a baloldali algoritmusokon keresztül, valamint a szórakoztató médián keresztül is, hogy a klímaváltozás mindannyiunkat megöl, a rasszizmus burjánzik az Egyesült Államokban, a kapitalisták pedig tönkreteszik az országot, az nem csoda, hogy depressziós lesz.

Forrás: tpusa.com; Fotó: Cylon Today

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.