
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) szerint az oltásellenes Gődény György és pártja több adatvédelmi szabályt is megszegett az aláírásgyűjtés során, ezért arra kötelezték őket, hogy töröljék a követőiktől megtévesztő módon megszerzett személyes adatokat.
Gődény György még 2020 őszén kezdte meg oltásellenes aláírásgyűjtő kampányát. A kezdeményezés támogatóinak a nevük mellett a lakcímüket, az email-címüket és opcionálisan a telefonszámukat kellett megadniuk. Gődény nem is rejtette véka alá, hog az aláírások révén tömegbázist akarnak létrehozni, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) szerint ugyanakkor ezzel több adatvédelmi szabályt is megszegtek.
A NAIH határozata szerint jogalap nélkül gyűjtöttek személyes adatot, nem határozták meg egyértelműen az adatkezelés célját, nem nyújtottak egyértelmű, megfelelő és valós tájékoztatást, illetve megsértették az átláthatóság elvét is. Továbbá tisztázatlan volt adatkezelői minőségük is – ezzel a tisztességes eljárás elvét sértették –, valamint az adatkezelés jogszerűségét és átláthatóságát sem igazolták az adatvédelmi hatóság felé.
A NAIH arra utasította Gődény Györgyöt és pártját, hogy határozat március 2-i aláírásától számított harminc napon belül dokumentált módon töröljék valamennyi személyes adatot, amit gyűjtöttek. Ezen felül 3–3 millió forintos bírságot is kiszabtak, amit harminc napon belül, azaz április 1-jéig kell befizetniük – írja a Telex.
Forrás: telex.hu; Fotó: Facebook
Namond
2022-03-18 at 00:44
Vajon a Gődény által alapított és vezetett Magyarországi Zsidó Örökségvédelmi Egyesület mennyi jövedelmet hoz neki évente?
Vajon miért minden kamu szervezetét Nyíregyházán alapítják? Ott van hivatali támogatás, rokonság?
Namond
2022-03-18 at 00:41
Mintha a Harkai Bulcsú Bánk alapította Közös Nevező Párt legutóbbi választás trükközése miatt Gödény tartozna 153 millió körüli összeggel.
Vajon a Harkai Bulcsú Bánk alapította új Normális Élet Pártja versenyképes ezzel az összeggel?
https://444.hu/2021/01/15/uj-partot-jegyeztek-be-a-godeny-gyorgyevel-szomszedos-telekre
Orientál
2022-03-17 at 20:19
Enyhe pénzbüntetés . Tudtommal ez a Gödény még a régebbi országgyűlési támogatásokat amiket az államtól kapott még azt sem fizette vissza.
Lászlo54
2022-03-17 at 20:01
Nos biboldókám az ellopott párt alapításra kapott pénzekkel mikor lesz elszámolás tetű Görény ill.Seres Mária?!
tegyük helyre!
2022-03-17 at 16:31
Megnéztem, miről is szólt ez a petíció.
A kötelező oltás, illetve az oltatlanság szankcionálása ellen tiltakoztak.
Ezek normális célok, és semmi közük az oltásellenességhez.
Nem kedvelem a trükközős, volt SZDSZ-es Gödényt, de a hírek elferdítését sem.
tarcsa
2022-03-17 at 16:18
Ennek magyarosítva lett a neve? Mert görénynek görény, bár lehet iszik mint a gödény. Egy biztos, hülye a szerencsétlen.