Pesti Srácok

Megérkezett Berlinbe a Navalnijt szállító repülőgép

Megérkezett Berlinbe a Navalnijt szállító repülőgép

Megérkezett Berlinbe szombat reggel az a repülőgép, amely a szibériai Omszkból Németországba szállította Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust – derült ki légiforgalmi oldalak adataiból, és erről számoltak be Navalnij támogatói is.

Az omszki kórház orvosai szerint a kormánykritikus politikus élete nincs veszélyben. Mesterséges kómában tartották. Kira Jarmis, Navalnij szóvivője az omszki induláskor azt mondta, hogy a politikus felesége is a repülőn utazik. A korrupcióellenes fellépésével és Vlagyimir Putyin elnök kérlelhetetlen bírálatával reflektorfénybe kerülő Navalnij csütörtökön lett rosszul egy Tomszkból Moszkvába tartó repülőjáraton, miután teát ivott, amelybe ismerősei szerint mérget csempészhettek. Felesége és barátai külföldi segítséget kértek a kezeléséhez, mert attól tartanak, az orosz hatóságok megpróbálják eltussolni, hogy mi okozta a politikus rosszullétét, és úgy ítélték meg, hogy az omszki kórház sem megfelelően felszerelt. Alekszandr Murahovszkij, az omszki kórház vezető orvosa azt mondta, hogy szerintük Navalnij nem lett mérgezés áldozata, hanem anyagcserezavart okozó betegséggel küzd. Emellett ruháján és ujjain ipari vegyi anyagok maradványát mutatták ki.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.