A nagytétényi országzászlónál állt a PestiSrácok.hu kamerája elé Karsay Ferenc XXII. kerületi polgármester és Csiszár Zsuzsanna fideszes képviselőjelölt, aki 17 éve képviseli választókerületét, január 19-én, vasárnap pedig megismételt választáson méreti meg magát Nagytétényben, miután szavazategyenlőség alakult ki október 13-án közte és ellenzéki ellenfele között. A helyszín szimbolikus, hiszen a polgármester szerint a nagytétényi országzászlótól indult az a kampány, amely végül a Fidesz 2010-es kétharmadához vezetett, most pedig hasonlóan szimbolikus a küldetés: az októberi sokk után meg lehet mutatni, hogy a kormánypártok megújulva tudnak felkészülni az elkövetkező választásokra. Az ellenzék egyébként a megismételt választás esetleges sikere kapcsán megismételt győzelemről kommunikál, mivel a választás másnapján még a választók számára teljesen ismeretlen DK-s fantomjelölt, Nádor Iván László örülhetett, aki két szavazattal előzte meg Csiszár Zsuzsannát. Nem sokkal később azonban kiderült: egy Csiszárra leadott szavazat “átkerült” Nádor szavazatai közé, így a hivatalos eredmény döntetlen lett. A vasárnapi megismételt választás kapcsán utáni időszakról Csiszár portálunknak elmondta: kiemelt kérdés lesz a helyi közösség további fejlesztése, illetve az önkormányzati bérlakásprogram megújítása.
Készítette: Szalai Szilárd riporter és Ragács András operatőr
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS