Pesti Srácok

Megkezdődött Niedermüllerék nagy emberkísérlete Erzsébetvárosban

Megkezdődött Niedermüllerék nagy emberkísérlete Erzsébetvárosban

Ma kezdődik, és október végéig tart Erzsébetvárosban az a nagy emberkísérlet, amely miatt vélhetően az eddiginél is nagyobb dugók fognak kialakulni a környéken. A hivatalos cél a forgalom csillapítása, ennek megvalósítása érdekében utcák forgalmi rendjét fordítják meg, illetve egyirányúvá teszik azokat, parkolóhelyek szűnnek meg, járdákat szélesítenek ki. Niedermüller Péter polgármester nemrég kijelentette: az önkormányzat hosszú távú célja az, hogy Erzsébetvárosban egyáltalán ne lehessen parkolni, de cserébe legalább semmilyen értelmezhető alternatívát nem ajánlott fel a közlekedőknek.

Az intézkedések részeként a hétvégén kétszázötven új közlekedési táblát helyeztek ki a Rákóczi út, Kiskörút, Nagykörút és Andrássy út által határolt területen, a megváltozott rend hétfő reggel lépett hatályba. Az emberkísérlet október végéig tart, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) akkor vizsgálja meg az eredményeket. A terv részeként egyes szakaszok zsákutcákká válnak, a kerékpárosok ugyanakkor szinte bárhol, bárhogy közlekedhetnek, ami nem meglepő, hiszen az egész rendszer úgy lett kiépítve, hogy nekik kedvezzen. Az Erzsébetváros honlapján található térkép adatai szerint a kerületben mindössze nyolc parkolóhely marad a mozgáskorlátozottaknak, árut rakodni pedig hat helyen lehet, aminek a komoly turisztikai vonzerőt jelentő bulinegyed vendéglősei fognak különösen örülni.

Hétfőn reggel kezdődött az autósok életének megkeserítése. Fotó: Erzsébetváros.hu

Az ellenzéki vezetésű önkormányzat azzal indokolja az intézkedést, hogy Erzsébetvárosban eddig is csak áthajtottak azok az autósok, akik helyismeretük révén így elkerülték a körutak szakaszai közötti dugókat, Niedermüller Péter azonban eddig egy szót sem ejtett azokról, akik például dolgozni, vagy rokonaikhoz járnak autóval a kerületbe. A polgármester ugyanakkor elárulta, hogy a hosszú távú cél az, hogy évek múlva már egyáltalán ne lehessen parkolni a városrészben, ami azért előre sejteti a BKK őszi értékelését is. Emlékezetes, hasonló sorsra jutottak a Nagykörútra, és annak környékére felfestett, teljesen értelmetlen biciklisávok: a veszélyhelyzeti felhatalmazásával (vissza)élve Karácsony Gergely úgy döntött, hogy a sávok jók, és punktum.

PestiSracok facebook image

Forrás: Erzsébetváros.hu/PS; Vezető kép: PS

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.