Megtalálták Néró római császár (37–68) eddig csak leírásokból ismert színházának maradványait a Vatikán közelében egy reneszánsz palota udvarában – jelentették be szerdán egy római sajtótájékoztatón.
A császári teátrum létezéséről eddig csak antik szövegekből, így idősebb Plinius történetíró és filozófus írásaiból lehetett tudni, a helye nem volt ismert. A maradványok a Szent Péter térre vezető széles Conciliazione-sugárúton emelkedő Palazzo della Rovere-palota udvarán folyó ásatások során kerültek elő. A 2020-ban kezdett ásatásokon felszínre kerültek a félköríves nézőtér részletei, márványoszlopok, aranyozott stukkódíszítések és olyan helyiségek, amelyek valószínűleg a jelmezek és díszletek tárolására szolgáltak.
Kivételesen jelentős felfedezésről van szó, annak a helynek a megtalálásáról, ahol Néró elpróbálta költeményei előadását és énekperformanszait. Létezését ókori források dokumentálták, de a helyét eddig sosem sikerült megtalálni
– mondta Daniela Porro római műemlékvédelmi főfelügyelő. A Rovere-palota a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend székhelye, ám egy nemrég kötött bérleti szerződés alapján a hatalmas épület egy részében rövidesen luxushotelt alakít ki a Four Seasons szállodalánc. A fallal körülvett udvaron folyó ásatások során felszínre kerültek Agrippina kertjei is, ahol Caligula császár egy nagy cirkuszt építtetett lóversenyek céljára, továbbá középkori termelői és zarándoklati tevékenységek nyomai. Nagy jelentőségűek a középkori leletek is, mivel ritka bepillantást engednek a Római Birodalomtól a XV. századig tartó római történelem egy meghatározott szakaszába. Ritkaságszámba mennek például a X. századi színezett üvegkelyhek. Mint Marzia Di Mento, az ásatások vezetője elmondta, ebből a korból eddig csak hét ilyen talpas pohár volt ismert, és most egyszerre további hét került elő. Az olasz műemlékvédelmi illetékesek azt mondták, hogy a mozdítható régiségeket múzeumban helyezik el, a színházépület maradványait azonban a tudományos vizsgálatok után visszatemetik.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Andrew Medichini
Amarna
2023-07-28 at 06:42
Mindketten gyilkosok voltak
Maradhattak volna…”feltáratlanul….
bl
2023-07-27 at 20:00
Ezek szerint
2023-07-27 at 19:51
Óbudától néhány kőhajításnyira van Alba Regia, az az Alba Regia, ahol betemetve van az a templom, amit Árpád apánk sírjára emeltek.
Ezek szerint
2023-07-27 at 19:51
bl,
Mi legalább olyan kulturális örökségen ülünk, elég kinyitni az ablakot Óbudán, ha jó helyen laksz, ott hever előtted a Római Birodalomnak az része, amit nem temettek vissza, és nem építettek rá magasházakat. Olyan apróságok mint az orgona, vagy aqvaduct, a fürdők, nem is beszélve, Tácon még színház is akad. Az amfiteátrumot, ha nem hordták volna el építkezésekhez a svábok, az is jó fellépőhely lenne, még Nero-nak is.
Ezek szerint
2023-07-27 at 12:40
Ott fogja elmondani Gyurcsány a legújabb beszédét gitarkiserettel és hatásszünetekkel, amikoris a neje pislákolo mécsesei ott oxigénhez jutnak végre és szabadon langolhatnak.
bl
2023-07-27 at 10:56
Az olaszok olyan kulturális örökségen ülnek, aminek a megfejtése egyben a jövő záloga is. A sok kommunista törmeléket ha leszedjük a valóságról, akkor szépen csillog ma is, időnként meg is lehet vakulni tőle (sírok ha nézem vagy hallom).
JG
2023-07-26 at 23:16
ARAB KECSKEPÁSZTOROK LEGELTETNEK MAJD A TETEJÉN!
Az egyre csóróbb olaszoknak lesz egy hatalmas örökségük, amit képtelenek lesznek megóvni.
bl
2023-07-26 at 20:52
Az ördög száma azért 666, mert ha Néró császár betűihez tartozó számokat összeadjuk (abban az időben a betűkhöz számok is tartoztak), akkor 666 jön ki.