
Nem hagyjuk, hogy bárki is megkérdőjelezze a demokrácia vívmányait, elsősorban a szólás- és a sajtószabadságot – jelentette ki Czaun János a Fidesz veszprémi önkormányzati képviselője, annak kapcsán, hogy a minap a közösségi portálon gyaláztak egy jegyzete, vagyis a meggyőződése miatt egy jobboldali újságírót.
Mint arról beszámoltunk, a veszprémi városi hetilap felelős szerkesztőjét, Mátyus Tamást trágár kifejezésekkel becsmérlő poszt a minap jelent meg a közösségi portálon. A szerző a baloldal egyik aktivistája, egy helyi ellenzéki portál rendszeres szerzője, Nyéki Roland volt, a hozzászólók között pedig megszólalt Katanics Sándor a Demokratikus Koalíció korábbi országgyűlési képviselője, ellenzéki önkormányzati képviselő is.

Kedvesen elviccelődtek a jobboldali újságírón, nyilvános bejegyzés alatti hozzászólásokban a közösségi portálon
A nyilvános társalgás akkor harapózott el, amikor Nyéki Roland megjegyezte, hogy akár a tettlegességtől sem riadna vissza, vagyis akár meg is verné az újságírót, akit korábban “sza..s szájú zsíros patkánynak” is titulált. Katanics erre nem reagált.
Az elfajult véleménynyilvánítás egyébként a lap politikai irányultsága kapcsán bontakozott ki, a kritizálók szerint abban kevés helyet kap az ellenzék és túl sok a szerintük „kormányzati propaganda”.
Czaun János a sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy egy évvel ezelőtt, amikor egy veszprémi polgárt jelentett fel Katanics Sándor a szabad véleménynyilvánítása miatt, már üzent a város polgárainak, hogy ha veszélyben a veszprémi demokrácia, a jobboldali többségre mindig számíthatnak.
„Nem hagyjuk, hogy bárki megkérdőjelezze annak a vívmányait, elsősorban a szólás- és sajtószabadságot” – fogalmazott a képviselő.

Megmotoznák, Nyéki utána esetleg meg is botozná az újsgírót
Hangsúlyozta, hogy meglátása szerint Katanics Sándor félelmet próbál kelteni a helyi újság szerkesztőjében, motozásra, átvilágításra uszít. Teszi ezt úgy, hogy korábban egy jobboldali önkormányzati képviselőt a migránsokra tett poénnak szánt rosszul elsült kijelentése miatt, a bocsánatkérése ellenére lemondásra szólított fel.
„Kérdezem Veszprém város nyilvánossága előtt Katanics Sándort, ő vajon képes-e arra, hogy bocsánatot kérjen a hibájáért, és saját magára is érvényesnek tartja-e a magas mércét, amit a jobboldali képviselőtársával szemben felállított és lemond-e a képviselőségről” – fogalmazott Czaun.
Ezzel a bejegyzéssel indult minden, aztán a kommentekben folytatódott.
Azon kérdésünkre, hogy mit szól az egyik helyi portálon rendszeresen publikáló Nyéki Roland durva, trágár megjegyzéseihez, fenyegetéséhez, elfogadható-e, hogy vele ellentétes meggyőződése miatt, bármely zsurnaliszta, ily módon becsmérelje gyakorlatilag a kollégáját, a képviselő Deák Ferenc gondolataival felelt: „a sajtótörvénynek csak egy paragrafusa volna: hazudni nem szabad.”
Ha ezt mindenki betartaná, egy békés városban élhetnénk – fogalmazott Czaun János. Hozzátette, sajnálja azokat, akik a bulváron túl, vélt botrányokból akarnak megélni.

“Ki kell verni és lenyugszik” – írta egy kommentelő. Ettől sem határolódtak el a virtuális beszélgetésben résztvevők.
Megkerestük Katanics Sándort, hogy megkérdezzük, mit reagál az elhangzottakra, bocsánatot kér-e az újságírótól és lát-e lehetőséget, hogy minden érintett, aki a bejegyzésben és a hozzászólásokban aktívan jelen volt, valamint a szerkesztő rendezzék egymással az elfajult véleménykülönbséget.
Az ellenzéki képviselő kérdésünkre azt felelte, hogy ő nem félemlített meg senkit, és akik ismerik őt, jól tudják, hogy az erőszak miden formája távol áll tőle. Véleménye pedig neki is lehet, akár egy újságíróról is. Hozzátette, Czaun János figyelmét szeretné felhívni arra, hogy egyszer már nagy nyilvánosság előtt állított róla olyasmit, ami miatt nagy nyilvánosság előtt elnézést is kellett tőle kérnie.
„Akkor is igaztalan dolgokkal vádolt. Ne próbálkozzon ezzel és hasonló, esetleg nem átgondoltan megírt sajtócikkek alapján újra!” – jegyzete meg Katanics.
Nyéki Roland korábbi bejegyzésének ha tartalmáért nem is, legalább a stílusa miatt azóta bocsánatot kért a Facebookon. Azt írta, sajnálja, ha a szarkasztikusnak szánt megosztása néhány emberben megbotránkozást okozott. Sajnálja a megfogalmazása trágár, obszcén volt. A véleményt nem, de a közlésmódot sajnálja.
A vezető kép a szerző felvétele
Kaktusz
2017-01-10 at 18:46
A baloldal állandóan gyűlölködik és szítja a viszályt az emberek között és egyebet sem tudnak mint másokat gyalázni. Itt az idő kiseperni minden baloldalit az országból…
gagyi sándor
2017-01-10 at 14:41
a szarzsák pofázik demokrácjáról !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Anna
2017-01-10 at 12:46
Már a szóhasználatukról rá lehet ismerni a végtelenül aljas baloldaliakra, persze tisztelet a kivételnek, mert akadnak. Régebben a “vastagon benne van”, most a sz..r szájú, liba… folyik a szájából stb. Véget kell ennek vetni, mert oly aljasok, hogy nem riadnak vissza a tettlegességről sem, az önbiráskodás náluk száz éves hagyomány, amit természetsen a másikra fognak. Hajrá jobb oldal!