Nagy vitát gerjesztett főleg az ellenzéki, de még a kormánypárti sajtóban is az a tévéműsor, amelyben azt feszegették: lehetséges-e gyógyítani a homoszexualitást? Az LMBTQ-mozgalomban sincs konszenzus arról, hogy a homoszexualitás veleszületett-e, megváltoztatható-e, és hogy egyáltalán mi fán terem? Az viszont bizonyos: mindkét álláspont képviselői részéről szükséges a körültekintés és a méltányosság – írja a Mandiner. A műsort az ellenzéki média azzal vádolta, hogy a beszélgetők középkorias stílusban elmélkedtek azon, vajon meg lehet-e gyógyítani valakit, aki meleg, s egyáltalán betegségről van-e szó, és hogy társadalmi nyomás teszi-e homoszexuálissá az embert? Holott a műsor részvevői csupán ismertettek a nézőkkel egy olyan lehetőséget, amelyről szakemberek tanácskoznak és amelyet alkalmaznak, több esetben is sikeresen.
Az M5 Ez itt a kérdés című adásában Trombitás Kristóf műsorvezető, Hodász András katolikus pap és Szőnyi Szilárd újságíró annak a lehetőségét tárgyalták meg, hogy lehetnek-e még heteroszexuálisok a homoszexuálisokból. A 444, az Index és a HVG rögtön középkort kiáltott. A műsor abból indult ki, hogy a reparatív terápiával foglalkozó szakemberek kénytelenek ma már titokban konferenciázni – írja a Mandiner szerzője, Szilvay Gergely, aki egyébként A melegházasságról – Kritika a klasszikus gondolkodás fényében című könyvében írt részletesebben a témáról.
Az Egyesült Államok több tagállamában már betiltották a „konverziós terápiát”, amit emberellenesnek tartanak. Az LMBTQ-mozgalom nagy sikernek könyvelte el, amikor 1973-ban – a szavazatok 58 százalékával – kihúzták a homoszexualitást a diagnózisok sorából, helyette azonban 1974-ben létrehozták a „szexuális orientáció zavara” kategóriáját, amelyet 1980-ban felváltott az „egodisztonikus szexuális orientáció” fogalma (egoszintonikusak azok a viselkedésminták és értékek, amelyek harmóniában vannak személyiségünkkel, egodisztonikusak pedig azok, amelyekkel nem vagyunk kibékülve, zavarja az énképünket). Végül azonban 1987-ben ezt a meghatározást is törölték. A döntésről tudományos vita nem volt, ám az LMBTQ-lobbiszervezetek erős nyomást gyakoroltak az Amerikai Pszichiátriai Társaságra ez ügyben.
A „konverziós terápia” összefoglaló névvel illetett módszereket a melegszervezetek azért ítélik el, mert tudománytalan szemfényvesztésnek tartják azokat, amelyek ráadásul lelkileg is károsak. Az ő szempontjukból csak a megerősítő, affirmatív terápiák elfogadhatóak, amelyek azt próbálják elérni, hogy azok az emberek, akiknek problémát okoz homoszexualitásuk elfogadása, segítséget kapjanak annak elfogadásához. Egy, a napokban megjelent, a 24.hu által publikált cikkben a szerző arról ír, hogy a történelem számtalan olyan példát állít, amelyből egyértelműen levonható az a következtetés, miszerint a reparatív terápiák csakis a lélek sanyargatásával és megnyomorításával lehetnek egyenlőek, amikor a melegekből bármi áron, bármilyen eszközzel kiűzzék a homoszexualitás írmagját is.
Szőnyi Szilárd újságíró, Hodász András katolikus pap és Trombitás Kristóf műsorvezető. Fotó: MTVA
Családon belüli erőszak is az okok között szerepel
Ezzel ellentétben nem ennyire fekete-fehér a képlet. Vannak valóban szerencsétlen, lelki nyomort okozó megközelítések: gyakran ezeket nem is képzett pszichológusok vagy pszichiáterek vezetik, hanem úgynevezett coachok vagy szemfényvesztők. Vannak vallásos erőfeszítések, amelyek nem is terápiák: ima és más vallásos módszerekkel próbálják elérni az isteni segítséget. Ugyanakkor vannak kizárólag tudományos alapokon nyugvó reparatív terápiák is, mint például Joseph Nicolosié, akinek Szégyen és kötődésvesztés című kötete itthon is megjelent. Ezekre csak olyanok jelentkezését fogadják el, akik önként és szabadon jelentkeznek, s homoszexualitásuk úgynevezett énidegen (egodisztonikus) homoszexualitás, azaz nem fér bele az önképükbe. Ennél a pontnál pedig érdemes leragadni egy kicsit: az ellenzéki lapok hajlamosak elfelejteni, vagy szemet hunyni afölött, hogy önkéntes alapon létezhetnek olyan melegek, akiket igenis zavar a nemi orientációjuk. Akiket nem az eltorzult társadalmi megítélés, a transznemű óvónéni-bácsi elalvás előtti mesemondókája, vagy a Pride-on vonuló bőrszerkós Jézus-imitátorok befolyásoltak abban, hogy homoszexuálisok legyenek. A reparatív terápia megközelítése szerint többnyire valamilyen, az apával kapcsolatos, nagyon korai problémák állnak a homoszexualitás mögött, sőt, akár családon belüli erőszak (ami elég egyértelmű sok leszbikus esetében).
Léteznek-e „átváltoztatott” melegek? A válasz: igen. Talán az egyik legnagyobb visszhangot kiváltó tanulmány a homoszexualitás megváltoztathatóságáról annak a Robert Spitzernek a nevéhez kötődik, akinek fontos szerepe volt az 1973-as döntésben, a homoszexualitás lekerülésében az APA diagnózislistájáról. Spitzer ugyanis rengeteg telefonhívást kapott egykori melegektől, akik felhívták a figyelmét arra, hogy meg lehet változni. Több, mint kétszáz, egyenként 45 perces telefoninterjút készített volt melegekkel, s 2001-es tanulmányában arra jutott: a megkérdezett férfiak 66 és a nők 44 százaléka meg tudott változni, habár állítása szerint szkeptikusan kezdte a munkát. Spitzer ugyan 2012-ben visszavonta ezt a tanulmányát, de ezt melegszervezetek nyomására tette. William Consiglio, aki 17 éven át foglalkozott nem kívánt homoszexuális orientációval küzdő (többnyire keresztény) személyekkel, és a Hope Ministries alapítója, azt állítja erről írt könyvében, hogy kliensei 40 százaléka élvez teljes heteroszexuális életet, sokuk pedig megházasodott és gyermeket vállalt.
A Mandiner szerzője kitér arra is, milyen ellentmondások tapasztalhatók akár az LMBTQ-mozgalmakon belül is. Miközben ugyanis a mozgalom egyes irányzatai azt hirdetik, hogy a homoszexualitás veleszületett, erről korántsincs tudományos konszenzus; nem találtak sem meleg gént, sem meleg agyi jellemzőket, sem másféle, erre utaló jelet. Ha ugyanis azt a posztmodern érvet vesszük alapul, miszerint az emberi szexualitás, a férfiasság és nőiesség úgymond társadalmi konstrukció, vagy azt a melegmozgalomban és feministák közt befolyásos, radikális felfogást, amely szerint az emberi személyiség teljes mértékben interakciók terméke, akkor definíciószerűen kizártuk azt, hogy bármilyen szexuális irányultság veleszületett legyen; akkor pedig, ha valaki nem akar meleg lenni, miért ne lehetne heteró?
Forrás: Mandiner/Szilvay Gergely, PS; Vezető kép: Pridelife
Facebook
Twitter
YouTube
RSS