A múzeum szerdán közölte, hogy független biztonsági felülvizsgálatot rendeltek el, továbbá komoly erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy visszaszerezzék az eltűnt, ellopott vagy megrongálódott műtárgyakat. A tárgyak között aranyékszerek, féldrágakövekből és üvegből készült ékkövek is szerepelnek, amelyek az i. e. 15. és az i. sz. 19. század között készültek. A legtöbb tárgyat egy raktárban őrizték, a közelmúltban nem állították ki őket.
Jelenleg három dologra koncentrálunk: egyrészt az ellopott tárgyak visszaszerzésére, másrészt annak kiderítésére, hogy mit tehettek volna az eset megakadályozására, valamint arra, hogy a biztonsági befektetésektől a gyűjtött tárgyak nyilvántartásáig mindent megtegyünk azért, hogy az eset ne ismétlődhessen meg
– mondta George Osborne, a British Múzeum elnöke.
Ez az eset csak megerősíti a múzeum “újragondolását”, amit már korábban elkezdtünk – tette hozzá az igazgató. A múzeum közölte, hogy jogi lépéseket fog tenni az elbocsátott dolgozó ellen, az ügyet már a londoni rendőrség vizsgálja.
Forrás és kép: MTI (A kép illusztráció)
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS