Pesti Srácok

Belehalt sérüléseibe Abe Sinzó volt japán miniszterelnök

Belehalt sérüléseibe Abe Sinzó volt japán miniszterelnök

Kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe Abe Sinzó volt japán miniszterelnök, miután egy pénteki kampányrendezvényen többször rálőttek.

Abe Sinzó volt japán miniszterelnök tüdőlövést kapott, életveszélyes állapotban szállították kórházba, miután kétszer hátba lőtték, miközben beszédet mondott Nara városában. A rendőrség letartóztatott egy férfit gyilkossági kísérlet gyanújával, és lefoglalt egy fegyvert – írja az index.hu. Az NHK japán közszolgálati televízió közölte, hogy Abe Sinzó a földre esett, és úgy tűnt, hogy vérzik a mellkasa, miután hátulról sörétes puskával rálőttek.

A rendőrség őrizetbe vett egy Jamagami Tecuja nevű, negyvenes éveiben járó, Narában élő gyanúsítottat. A feltételezett fegyveres állítólag nem próbált elmenekülni. A támadás egyik szemtanúja azt mondta, hogy az első lövéstől Abe hátrafelé tántorodott, és a második lövés után a földre esett – írja a Bloomberg.

PestiSracok facebook image

Abe 2012 decemberétől 2020 szeptemberéig volt Japán miniszterelnöke, ezzel ő az ország leghosszabb ideig hivatalban lévő kormányfője. Japánban a következő napokban felsőházi választásokat tartanak, amelyen a prognózisok szerint az LDP várhatóan elsöprő győzelmet arat.

Forrás: MTI, index.hu; Fotó: MTI/EPA/ZUMA/Rodrigo Reyes Marin

Ajánljuk még

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.