Egy rendhagyó Plebejus Polbeattel jelentkezett Szarvas Szilveszter, egy olyan különleges ünnepi adással, amiben a hóhért akasztják! Szarvas Szilveszter az ezúttal a Márvány utcai szerkesztőségből jelentkező Polbeatben arról kérdezte a műsorvezetőket, szerkesztőket, hogy hogyan kerültek a csapatba, remegett-e a térdük az első felvételen és mit jelent számukra ez a közösség, a PestiSrácok.hu és a PestiTV, avagy a “normálisok lázadása”?
Nagy sprintet futott az egész stáb, ezt be kell vallani – mondta a műsorban Huth Gergely programigazgató, aki az évet úgy értékelte: az elmúlt harminc évben ilyen lehetőséget csak elvtársak, vagy azok gyerekei kaptak. Hangsúlyozta: a kihívás nagyon imponáló volt, amikor összeállt a működés alapja, akkor jött az igazi izgalom, hogy kikből álljon ez a csapat. Úgy fogalmazott: szuper csapat jött össze, jelentős részben a PestiSrácokról ismert vagány arcokból, de máshonnan is érkeztek kollégák. Tapasztalt régi szakemberek között ott vannak az újoncok is, hogy tanuljanak, tanuljunk egymástól.
Ez egy nagyon izgalmas vállalkozás, már azért megéri, hogy látom, milyen minőségi fejlődésen megy át minden kollégám. A jobboldalon, a normálisok között, nagyon sok tehetséges ember van és annál is több jószívű, jó gondolkozású ember. Ne a libernyákok és a baloldaliak mondják meg, hogy mi a tuti világ! A kapuk továbbra is nyitva állnak, várjuk továbbra is az új bátrakat!
– fogalmazott Huth Gergely.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS