Pesti Srácok

Mi baja van Amerikának a TikTokkal? - Libz of TikTok Hungary

Amerika már a TikTokra is teljesen rátenné a kezét? Mire számíthatunk, ha az USA meg akarná szerezni magának ezt a platformot is?

Több mint öt órán át vallatták csütörtökön az amerikai kongresszusban a TikTok vezérigazgatóját, Shou Zi Chew-t. A döntéshozók többek közt arra kívántak választ kapni, milyen kapcsolatban áll az appot tulajdonló ByteDance anyavállalat a Kínai Kommunista Párttal, valamint hogy az adatvédelem és a gyermekek mentális egészsége érdekében milyen lépéseket terveznek.

A kínai alkalmazás globális verziójának vezetője nem oszlatta el a törvényhozók aggodalmait a TikTok kínai székhelyű anyavállalatával, a ByteDance-szel kapcsolatban, sőt egyre inkább úgy tűnik, új lendületet adhatott a platform betiltására vonatkozó követeléseknek. Utah államban például már csütörtökön arról döntöttek, hogy korlátozzák a tizenévesek hozzáférését az alkalmazáshoz.

A szingapúri gyökerekkel rendelkező vezérigazgató tagadta, hogy a platform adatokat osztana meg vagy kapcsolatban állna a Kínai Kommunista Párttal, és leszögezte: mindent megtesznek a 150 millió amerikai felhasználó biztonsága érdekében. Ennek keretében a TikTok több mint 1,5 milliárd dollárt fordított adatbiztonságra.

PestiSracok facebook image

Chew leszögezte: az amerikai adatokat amerikai földön, egy amerikai vállalat segítségével és amerikai személyzet felügyelete mellett tárolják. A gyermekek mentális egészségére káros befolyással bíró tartalmakról Chew azt mondta: összetett kérdésről van szó, amely nem kizárólag a TikTokot, például az amerikai tulajdonú Facebookot is érinti.

A témában megjelent cikkek szerint a platform sorsa tovább fokozta a feszültséget Washington és Peking között. A kínai külügyminisztérium visszautasította a vádakat, amelyek szerint a pekingi kormány személyes adatok kiadására kényszeríti a magánvállalatokat. Egy külügyi szóvivő nyomatékosította: sem cégeket, sem egyéneket nem kényszerítettek arra, hogy adatot vagy hírszerzési információt adjanak át más országokról, és ez a jövőben sem fog változni. Emellett közölte, hogy Washington semmiféle bizonyítékot nem szolgáltatott arra nézve, hogy a TikTok veszélyezteti az amerikai nemzetbiztonságot, és jogtalan nyomást gyakorolt a vállalatra.

Kémkednek utánunk és ellopják az adatainkat, na és akkor mi van?

Zuckerbergék is jártak már hasonló cipőben. A Cambridge Analytica-botrány 2018-ban pattant ki, amikor kiderült, hogy a 2016-os amerikai elnökválasztási kampány idején a Facebook több millió felhasználó személyes adatait juttatta el a brit székhelyű adatelemző-politikai tanácsadó cégnek. Akkor Mark Zuckerberg közösségimédia-oldalának ötmilliárd dolláros bírságot kellett fizetnie az Egyesült Államokban, de nem úszták meg büntetés nélkül az ügyet Angliában sem.

A felhasználók kártérítést követelnek a Facebook anyavállalatától személyiségi jogaik megsértése miatt, és az ügy lezárásaként ajánlotta fel a Meta, hogy 725 millió dollárt fizet a sértetteknek. A felperesek ügyvédei szerint ez a megállapodás két szempontból is történelmi jelentőségű lenne: egyrészt Zuckerberg cége még soha nem fizetett ennyi pénzt egy csoportos per lezárására, másrészt soha ekkora értékű egyezségre nem került sor adatbiztonsággal kapcsolatos csoportos indítvány kapcsán.

Kiben bízhatunk?

A virtuális valóságban szinte mindent tudnak rólunk. Nem lehet elbújni semmi elől. Érdekes, hogy múltkor egy nehéz időszakon, nagyobb veszekedésen mentünk keresztül a férjemmel, és kis sírás után felmentem a TikTokra. Nem hiszitek el, hogy milyen videókat dobott fel nekem a foryou. Érzésekről, elengedésről, a jövőről szóló videókat, sőt még jövőt jósló videókat is feldobott a videófolyam. Azért ez kicsit félelmetes.

De az a helyzet, hogy ha ennyire a virtuális valóságban akarunk - akarnak - élni sokat, akkor ehhez bizony hozzá kell szokni. Nem normális persze, amit a tech cégek az adatainkkal és az életünkkel művelnek, de mi csak egyet tudunk tenni ellene, hogy megpróbálunk nem ott “élni”. Máshogy nem fog menni, vagy el kell fogadnunk hogy már nem mi, hanem az algoritmus fogja eldönteni, hogy milyenek legyünk, mit akarjunk vásárolni, milyen színeket, zenéket szeressünk és hogy kik akarunk lenni.

A TikTokon még fent vagyunk! Kövessetek minket ott is!

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.