Nyugati divat Magyarországot oroszbarátsággal vádolni, pedig, ha valaki figyelte az elmúlt évtized folyamatait, pontosan láthatja, Ukrajna az, amely mintegy hat év óta diplomáciai kényszerpályán tartja Magyarországot azzal, hogy a kárpátaljai magyar kisebbség létezését a legelképesztőbb eszközökkel – például nyelvellenőrökkel – próbálja ellehetetleníteni. Míg korábbi cikkünkben azzal foglalkoztunk, milyen komoly és olykor egyedüli szövetségese volt hét éven keresztül Magyarország Ukrajnának a csatlakozási törekvések során, alábbiakban azt elemezzük, mikor és hogyan állt be az amúgy egyszerű eszközökkel feloltható diplomáciai ellentét, amelyhez annyira ragaszkodnak az ukránok, hogy már gyanús, hogy valamiért érdekük is.
Miért tartja Ukrajna diplomáciai kényszerpályán Magyarországot, miért gerjeszti az ukrán nacionalista politikai kör a mesterséges gyűlöletet? – ezek fontos, de megválaszolatlan kérdések, és azért maradnak meg annak, mivel a tényt magát sem hajlandó elismerni sem a magyar és külföldi balliberális sajtó, sem Brüsszel: Ukrajna maga kényszeríti Magyarországot a negatív szerepbe. Az alábbi cikkben ezt fogjuk igazolni a tények segítségével.
Ne legyünk természetesen igazságtalanok, ha egy nyugati sajtómunkás nincs tisztában ezzel a folyamattal, holott lassan hat éve folyik. A nyugati sajtómunkásnak azért nem kell tudnia erről, mert az elmúlt tizenkét évben a kutyát nem érdekelte az Európai Unióban, hogy Ukrajna NATO-, vagy EU-tag lesz -e (Ukrajna-szakértővé csak az elmúlt egy év alatt gyúrta ki magát a nyugati közvélemény). Sőt, egyes nyugati országok még húzódoztak is a balkáni Ukrajnától. Illetve egy országot érdekelt, azt pedig Magyarországnak hívják. Egy korábbi cikkünkben már részletesen foglalkoztunk azzal, hogyan törte az utat a magyar diplomácia hét keserves esztendőn keresztül Ukrajna előtt Európa felé Brüsszel és a nyugati országok totális közönyétől övezve, egészen addig, amíg az ukrán hatalmi elit ki nem mutatta a foga fehérjét, és sárba nem taposta a kárpátaljai magyarság addig is igen szegényes jogait.
Magyarország a Nyugattal ellentétben nem félt az ukránoktól
Érdemes talán felidézni, hogy Orbán Viktor 2010-es megválasztását követő néhány hónapon belül lerakta kormánya Ukrajna-politikájának alapjait, amelynek lényege az ukránok segítése volt olyan mérföldkövek elérésében, amelyek az uniós integrációhoz, vagy az euroatlanti közösséghez vittek közelebb. Ilyen fontosabb kérdés volt a vízummentesség, valamint a szabadkereskedelmi megállapodás tető alá hozása, amelyeket hét éven keresztül támogatott az Orbán-kormány a nemzetközi politikai porondon. Mint a magyar miniszterelnök megválasztását követő első kijevi látogatásán ki is fejtette,
Magyarország nem fél az ukránoktól
– utalva ezzel arra, hogy Európában bizony akadnak olyan országok, amelyek inkább aggodalommal figyelik Ukrajna törekvéseit, és igyekeznek hátráltatni is azt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy 2010-től is számolva még hét éven keresztül húzgálta a vízummentesség mézesmadzagját ez Európai Unió az ukránok orra előtt, minden évben azt ígérgetve, hogy most már csak hónapok kérdése a folyamat, végül mégis Magyarországnak kellett Európában elsőként önállóan, saját hatáskörben megadni az ukrán állampolgárok számára a vízummentességet, így nyitva kaput számukra Nyugat felé. A hét éven keresztül kiépülő, kitűnőnek (bár már akkor is némileg egyoldalúnak) mondható diplomáciai viszony végül akkor romlott meg, amikor az ukránok már úgy érezhették, kellően előrehaladtak a csatlakozási tárgyalások ahhoz, hogy ne legyen szükségük az olyan hű szövetségesekre, mint Magyarország. Ennek egyik legfőbb jeleként hozták meg az oktatási törvényben azokat a változásokat, amelyek egyet jelentettek a kárpátaljai magyar nyelvű oktatás ellehetetlenítésével, és amelyet Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter
diplomáciai hátbaszúrásként értékelt.
Zelenszkij, az új remény
Kezdetben ugyanakkor úgy tűnt, a magyarellenes törvénymódosítás Petro Porosenkoval és politikai holdudvarával kapcsolható össze, egyes akkori feltevések szerint ugyanis Porosenko jelentős népszerűségvesztését próbálta ilyen intézkedésekkel visszafordítani a szélsőjobboldali szavazók bevonzásával, annak ellenére, hogy az ügyben még a Velencei Bizottság is vizsgálatot indított (majd egy teljesen használhatatlan értékelést adott közre). A lényeg, hogy bár Porosenko utolsó politikai erejével még áterőltette és az aláírásig is elvitte a jogtipró törvénymódosítást, reménykedni lehetett abban, hogy utódja, az akkor még a politikai porondon új arcnak számító Volodimir Zelenszkij megválasztásával normalizálódhat a két ország viszonya. Diplomáciai gesztusként Áder János köztársasági elnök Kijevben részt vett Zelenszkij beiktatásán, ahol a tárgyalások során lényegében közölte, Magyaroroszág kész tiszta lappal újrakezdeni a közös munkát, amelynek csak egyetlen feltétele van: a kárpátaljai magyarok elvett jogainak visszaadása. Mint Áder János a találkozón közölte,
nekünk az az érdekünk, hogy Ukrajnával mint a legnagyobb lakosságszámú szomszédunkkal is ugyanolyan rendezett és nyugodt viszonyt ápoljunk, mint a többi szomszédunkkal. Erre mi készek vagyunk. Ugyanakkor azt is világossá tettem, hogy a Kárpátalján élő magyarok nem kérnek többet, mint azt, hogy Ukrajna az alkotmányban rögzített és az általa nemzetközi szerződésekben vállalt kötelezettségeit betartsa.
Hozzátette,
ma az Ukrajnában élő magyar kisebbségnek korlátozottabbak a jogaik, mint a szovjet rendszer idején voltak. Ez pedig egy demokráciában elfogadhatatlan.
Áder János ugyanakkor az új ukrán elnök részéről nyitottságot és szándékot tapasztalt a kárpátaljai magyarokat érintő kérdések – a kettős állampolgárság, az oktatási és a nyelvtörvény – megvitatására és az ezekből eredő problémák mihamarabbi, közös akarattal történő megoldására.
Hamar megkopott az ukrán lendület
Akár viszont-gesztusnak is tekinthető, hogy Dmitro Kuleba frissen megválasztott ukrán külügyminiszter első, jelzés értékű útja éppen Budapestre vezetett, amely elmondása szerint saját elvi döntése volt. Szijjártó Péter a közös sajtótájékoztatón ki is emelte,
nagy lehetőség nyílt arra, hogy Ukrajna és Magyarország újból jóban legyen egymással, hiszen a személyi feltételei ennek mindkét oldalon adottá váltak.
Dmitro Kuleba ukrán egyébként többek közt arról is beszélt, az ukrán kormány hivatalos álláspontja szerint történelmi és kulturális értéket képvisel a kárpátaljai magyarság, és nincs olyan információs politika, amely a magyarok negatív színben történő feltüntetését célozná Ukrajnában (mint látjuk és tapasztaljuk, ennek épp az ellenkezője az igaz azóta is). A megbeszélésen az addig munkájukat kényszerszüneteltető vegyesbizottságok munkájának újraindítása mellett egy Orbán-Zelenszkij találkozó lehetősége is felmerült. Az akkori elképzelések szerint a találkozó akkor jött volna létre, ha a vegyesbizottságok előzetes közös munkájának eredményeként többek közt gazdasági és kisebbségi megállapodásokat tud kötni a két fél. A pozitív kezdet után azonban fokozatosan elfogyott az ukrán lendület, kikoptak a gesztusok, hisz milyen elképzelhetetlennek tűnik manapság, hogy 2020 január 1-jén Zelenszkij még magyarul is köszöntötte a kárpátaljaiakat. Fokozatosan beigazolódni látszottak Brenzovics László KMKSZ-elnök azon jóslatai, hogy valójában Zelenszkij ugyanott folytatja a kisebbségellenes politikát, ahol Porosenko abbahagyta. Ráadásul az is kijelenthető,
Zelenszkij politikája nemhogy enyhítette volna a feszültséget, de tovább mélyítette a diplomáciai szakadékot, a kisebbségi és magyarellenes lépéseket kormányokon átívelő tendenciává tette.
Gondolatrendőrség még nincs, de nyelvellenőrök már igen
Ennek a folyamatnak a részeként mára a kárpátaljai magyar gyerekeknek az általános iskola 5. osztálytól mindent ukránul kell tanulniuk, egy olyan országban, ahol a 2012-es felmérések szerint a lakosság fele sem ukránul, sem oroszul nem beszél tökéletesen, egyfajta keveréknyelvet használnak, sőt a kijevi parlamentben az is előfordult, hogy az ukrán nyelv fontosságáról orosz nyelven vitatkoztak a képviselők. A nyelvtörvény a gyakorlati életben olyan súlyosan avatkozik be a kisebbségi mindennapokba, hogy nemcsak az általános iskolai tanórákon és szüneteken tilos magyar nyelven megszólalni, de a hivatalokban, orvosnál, hivatalos helyeken is. Ráadásul, egészen szürreális módon úgynevezett
nyelvellenőrök ellenőrzik ezen törvényi rendelkezések betartását.
Az már csak hab a tortán, hogy az ukrán nyelv dominanciáját érzékeltetendő, minden más nyelvű felszólalást, előadást ukránul is tolmácsoltatni kell, jelentős gondokat okozva ezzel például egy megemlékezésen, kulturális eseményen.
A magyar nem őshonos kisebbség
A korábbi, diplomáciai erőfeszítésekről szóló cikk egyik feltehetően vérgőzös ellenzéki kommentelője bár feltehetően nem olvasta magát az írást, azt feltétlenül kiemelte, hogy az utókor majd csak arról fogja ismerni Orbán Viktor nevét, hogy mivel akadályozta Ukrajna NATO-csatlakozását, maga is háborús bűnösnek tekinthető. A kedves hozzászóló csak a két leglényegesebb szempontot hagyja itt figyelmen kívül, az egyik, hogy az uniós és NATO-csatlakozási tárgyalásokat hazánk felsőbb szinteken gátolta, tehát az alsóbb szinteken, a különböző, például jogi harmonizációk terén Ukrajna tudott volna előrébb lépni, ráadásul a tárgyalások akadályozásának megszüntetését csak egy végtelenül egyszerű elvhez kötötte:
a magyar kisebbség kapja vissza azokat az alkotmányos jogokat, amelyeket elvettek tőle.
Erre Ukrajna megmagyarázhatatlan módon még a NATO-, és EU-csatlakozás árán sem volt eddig hajlandó. Ukrajna védelmében emellett fel szokás hozni, hogy a törvényi szigorítások elsősorban az orosz anyanyelvűeket, orosz identitású ukrán állampolgárokat célozzák, a kárpátaljai magyarok és más kisebbségek ennek csak mellékes, járulékos elszenvedői. Ez a felvetés ugyanakkor azért sántít, mivel az ukrán politikai vezetésnek a törvények megváltoztatásán kívül is lett volna lehetősége arra, hogy a magyar kisebbséget egyszerűen kivonja a törvényi szigor hatálya alól. például úgy, ha a magyarságot a krími tatárok mintájára őshonos kisebbséget ismerik el. Erre bár a minimum ezer éve egy helyben lakó kárpátaljai magyarságnak minden joga meg lett volna, az ukránok ezt a lehetőséget sem voltak hajlandók megadni a magyar kisebbségnek.
Magyarellenességre még a háború árnyékában is marad energia
Az időközben bekövetkezett orosz agresszió és pusztítás árnyékában a magyar diplomácia bevallottan szándékosan nem hánytorgatja fel ezt a kifejezetten ellenséges, évek óta elhúzódó diplomáciai gyakorlatot, ellenben Ukrajnának egy pusztító háború árnyékban is maradt ideje és energiája arra, hogy folytassa a kifejezetten a magyarságot célzó kisebbségellenes politikáját. Nemcsak a teljesen érthetetlen módon lefűrészelt munkácsi Turul-szobor a bizonyíték erre, de ebbe a körbe tartozik a tanárok elbocsátása, magyar feliratok eltüntetése, és sorolhatnánk, holott, hangsúlyozzuk újra,
az egész konfliktus egy csapásra megoldódnak, ha Ukrajna egyszerűen visszaadná a magyar kisebbség elvett jogait. Ennyin múlik.
Ehhez képest viszont sajnos az jelenthető ki, hogy Ukrajna szándékosan tartja Magyarországot egy ellenséges diplomáciai kényszerpályán, a kérdés pedig nyitott marad: miért szít és táplál szándékos ellentétet egy szomszédos, és alapvető politikáját tekintve baráti országgal szemben, amely bizonyíthatóan éveken át megbízható és gyakran egyedüli szövetséges volt a csatlakozási folyamatok elérésében. Ezt a szándékát ráadásul hazánk továbbra is fenntartja, csupán a magyar kisebbség alkotmányos jogainak visszaállítását kéri cserébe, amely meglehetősen csekélyke ár.
Magyarország marad a kényszerpályán?
Fontos kiemelni, mennyire jelzésértékű, hogy a Velencei Bizottság ismét vizsgálja azt az ukrán kisebbségi törvényt, amelyet az uniós jogharmonizáció érdekében eszkábáltak össze, és amely még az eddigieknél is tovább szűkíti a kisebbségek jogait. Azaz még az EU-s csatlakozás vágya sem befolyásolja Ukrajna kisebbségpolitikáját. Ez pedig odáig vezethet, hogy a csatlakozási véghajrában Magyarország a kárpátaljai kisebbség érdekében vétóval kell éljen, ha Brüsszel már a csatlakozási folyamatok során nem fektet kellő figyelmet a magyar és más kisebbségi érdekeire. Ha az EU elfogultságában és vakságában nem éri el a tárgyalások során azt, amit a magyar kormány sem tudott, így Magyarország továbbra is az ukránok által meghatározott diplomáciai kényszerpályán marad, ezzel pedig tovább erősödhetnek az ukrán és brüsszeli hungarofób hangok. A kárpátaljai magyar közösség pedig közben elfogy. Ez egy lehetséges válasz is lehet, az ukrán magyarellenes politikára. Ám ha kijelentenénk, hogy Ukrajna mindent megtesz, hogy kikoptassa ezeréves helyéről a kárpátaljai magyarságot, akkor ezzel azt sugallnánk, hogy az ukrán politikai elit esetleg náci. Ilyet pedig manapság nem szabad kijelenteni, mert ez egyet jelent az oroszbarátsággal. Igaz?
Vezetőkép: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS