Pesti Srácok

"Nem voltam én mindig szegénylegény" – Karácsony és Gyurcsány kupléénekese is belenyúlt a fővárosi kasszába (videó!)

"Nem voltam én mindig szegénylegény" – Karácsony és Gyurcsány kupléénekese is belenyúlt a fővárosi kasszába (videó!)

Kiderült, milyen összegű prémiumokat kaptak a fővárosi cégvezetők. Bár Karácsony Gergely szerint a "gonosz kormány kivéreztette Budapestet", azért a saját körök jutalmazására valahogy mégis tellett. A Városháza tervezett eladásának botrányában főszereplő és fegyelmiben részesített Barts J. Balázs például 5,2 millió forintot kapott, ugyanannyit, mint a milliárdos vagyonnal rendelkező Mártha Imre, a közműcégek csúcsvezetője, Karácsony Gergely és Gyurcsány kupléénekese.

Az Origo számolt be róla, hogy miközben Karácsony Gergely főpolgármester folyamatosan Budapest kivéreztetéséről, válságos anyagi helyzetről beszél, többmilliós összegeket osztottak ki tavaly a Fővárosi Önkormányzat cégvezetőinek, köztük a Városháza tervezett eladásáról üzletemberekkel tárgyaló Barts J. Balázsnak is – derült ki a közérdekű adatigénylésre érkezett válaszból. A Főpolgármesteri Hivatal hivatalos tájékoztatása szerint a vagyonkezelő cég vezetője 5 millió 220 ezer forint prémiumot kapott a múlt évben.

Ez azért is érdekes, mert Barts J. Balázs két hónappal ezelőtt írásbeli fegyelmit kapott Karácsony Gergely főpolgármestertől, miután kiderült, hogy a vagyonkezelő vezetője korábban üzletemberekkel tárgyalt a Városháza épületének lehetséges eladásáról. Karácsony egy decemberi sajtótájékoztatón erről azt állította: Barts J. Balázst csőbe húzták, amikor hangfelvételt készítettek róla, de azt nem tudta tagadni, hogy a Városháza eladásáról is beszélt a főváros vagyonkezelőjének vezérigazgatója, ezért állítólag fegyelmit kapott. Emlékezetes, hogy az álarcos alak, Anonymus által bemutatott hangfelvételek szerint Barts J. Balázs tavaly májusban tárgyalt befektetőkkel a Városháza értékesítéséről, méghozzá Karácsony állítása szerint a fővárosi vezetés felhatalmazása nélkül. Miközben tehát a vagyonkezelő vezetője elkövette azt, amiért később fegyelmit kapott, több mint ötmillió forint prémiummal honorálták a tevékenységét.

A jutalmazási rendszer ellentmondásait a főpolgármester is csak fokozta, aki januárban hazugságspirálba lavírozta magát, hiszen egymást követő nyilatkozatokban önmagát is cáfolva, összevissza beszélt. Először a Városháza-ügyben felállított fővárosi vizsgálóbizottság ülésén határozottan azt állította, hogy Barts J. Balázst, a fővárosi vagyonkezelő cég vezetőjét év végi jutalomban részesítette a főváros. A főpolgármester ekkor kiemelte, hogy minden cégvezető kapott jutalmat. Ezt követően a Főpolgármesteri Hivatal a sajtó megkeresésére letagadta Karácsony szavait, azt válaszolták, hogy Barts nem kapott jutalmat. Majd a Mediaworks Hírcentrumának a főpolgármester kínos magyarázkodásba kezdett.

PestiSracok facebook image

– válaszolt Karácsony a vagyonkezelő vezetőjének év végi jutalmára vonatkozó kérdésre. Azt állította, hogy Barts J. Balázs mégsem kapott év végi jutalmat, tavaly csak a 2020-as évre vonatkozó prémiumot vehette fel. Arra azonban nem volt hajlandó egyértelmű választ adni, hogy a 2021-es évre vonatkozó prémiumot megkapja-e majd a vagyonkezelő igazgatója. A közérdekű adatigénylésre érkezett válaszból kiderült tehát, hogy a fegyelmiben részesített Barts J. Balázs mégiscsak kapott prémiumot a múlt évben.

Hozzá hasonlóan tetemes összeget vehetett fel Mártha Imre, a fővárosi közműcégek luxusban élő csúcsvezetője is. A cégvezető fillérre pontosan akkora összeget kapott, mint Barts J. Balázs. Az 5,2 millió forint Mártha Imrének persze csak aprópénz, hiszen a régi baloldali káder rejtélyes módon megszerzett, milliárdos vagyonnal rendelkezik. A hihetetlen gazdagságát jellemzi az a kétmilliárd forintot érő luxusvilla, ami korábban az alvilág egyik legismertebb figurájának, a meggyilkolt Prisztás József családjának tulajdonában állt.

De emellett Márthának van egy balatoni kikötője és egy alsóörsi 500 milliós villája, egy 60 milliót érő Bentley autója és egy birtoka az USA egyik leggazdagabb városában, Naplesben, Floridában. A két említett fővárosi cégvezető mellett nagyobb összegű prémiumban részesült még mások mellett a BKV Zrt. vezetője, Bolla Tibor (7, 6 millió), Szőke Gábor, a Budapest Közút Zrt. első embere (6,2 millió) és Szalmásy Miklós, az FKF Zrt. vezére (5,3 millió) is. Hozzájuk képest a budapesti színházak vezetői jóval kisebb mértékű, egy- és kétmillió forint közötti prémiumot vehettek fel.

Forrás: Origo; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?