Pesti Srácok

MOB-közgyűlés: emelték a tao-keretet, az olimpiai bizottság is részesülhet belőle

MOB-közgyűlés: emelték a tao-keretet, az olimpiai bizottság is részesülhet belőle

Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) szombati éves rendes közgyűlésén bejelentette, hogy a péntek este érvénybe lépett kormányrendelet-módosítás értelmében 124,9 milliárdról 125,2 milliárd forintra emelkedett a sporttámogatásra fordítható éves társaságiadó (tao)-keret. Ebből az összegből a hat látványcsapatsportág mellett újra részesülhet a MOB is, így idén lehívhatja a sportfejlesztési programjának megvalósításához szükséges 167 millió forintot, jövőre pedig a párizsi olimpiára való felkészüléshez 300 millió forint állami támogatásban részesül.

Schmidt Ádám beszédében hangsúlyozta, hogy az államtikárság az elmúlt egy évben jól együtt tudott működni a Magyar Olimpiai Bizottsággal. A közösen elért eredmények között említette többek között, hogy a 16 kiemelt sportág támogatási rendszerét átalakították, és januártól már 45 sportágat szólítottak meg. Ezen kívül átalakították a Kiemelt Edzői Programot, és elindították a Nevelőedzői Programot is, valamint megreformálták a Gerevich Ösztöndíj Programot, és céljuk a magyar sportdiplomácia erősítése is.

Gyulay Zsolt, a MOB első embere az elnöki beszámolóban kiemelte, hogy a következő másfél évben hat multisport eseményen kell részt venniük a magyar sportolóknak. Gratulált az úszóknak, akik már kilenc olimpiai szintes időeredményt értek el, és hozzátette, hogy nagy létszámú csapattal szeretnének részt venni a párizsi játékokon. Bejelentette még, hogy a MOB az év végén a Testnevelési és Sporttudományi Egyetem egyik önálló épületébe költözik. Beszámolt arról is, hogy idén Csanádi Árpád-évet tartanak a 100 éve született kiváló sportvezető emlékére, valamint hogy megújult a bizottság honlapja, a kivezetett Magyarock márkáról a Team Hungaryre váltottak, a NOB-tagságra pedig Fürjes Balázst javasolják.

A felügyelő bizottság elnökének, Dávid Imrének a beszámolója szerint szabálytalanságot követett el a MOB korábbi vezetése a Magyarock márka bevezetése során. Amint elhangzott, Vékássy Bálint korábbi főtitkár az elnökség előzetes jóváhagyása nélkül döntött a kérdésben, pedig az alapszabály szerint 50 milliónál nagyobb költségvállalás esetében ehhez a testület jóváhagyása kellett volna. A jelenlegi MOB-vezetés áprilistól kivezette a Magyarock márkát, amelyre az előző menedzsment 267 millió forintot költött, és visszatért a Team Hungary brandhez.

PestiSracok facebook image

A közgyűlés egyhangúlag elfogadta a tavalyi évről szóló szakmai és pénzügyi beszámolókat, valamint az idei terveket. Döntés született az idei Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon részt vevő magyar küldöttség összetételéről, az Európa Játékokkal, a Strand Világjátékokkal és a jövő évi, Téli Ifjúsági Olimpiai Játékokkal kapcsolatos célkitűzésekről és felkészülési irányelvek elfogadásáról. Módosították az alapszabályt és bemutatták a Kettős Karrier Programot.

MOB-életműdíjat vehetett át Szántó Györgyné Domonkos Anna háromszoros Európa-bajnoki bronzérmes evezős, az Országos Sporthivatal egykori elnökhelyettese, a Magyar Evezős Szövetség korábbi főtitkára. MOB-érdemérem elismerésben részesült Altorjai Sándor, a Magyar Torna Szövetség főtitkára, Regőczy Krisztina világbajnok, olimpiai ezüstérmes jégtáncos, valamint posztumusz Béres Ernő magyar bajnok atléta, az 1953-ban Garay Sándorral, Rózsavölgyi Istvánnal és Iharos Sándorral együtt világcsúcsot futott 4×1500 méteres síkfutóváltó áprilisban elhunyt tagja. Az Egyenlő Esélyekért-díjat vehette át Kun Péter, az Ama-tőr és a Hiper SE edzője. Az elismeréseket Gyulay Zsolt, valamint Schmitt Pál, a MOB tiszteletbeli elnöke adta át.

A MOB-elnökség megüresedett helyére 81 igen szavazattal, két tartózkodás és két érvénytelen voks mellett Bacsa Pétert, a Magyar Birkózó Szövetség ügyvezető alelnökét választotta meg a közgyűlés. Eredetileg Benczédi Balázs, a Magyar Műugró Szövetség elnöke is pályázott, ám a közgyűlésen bejelentette, hogy Bacsa javára visszalép.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Pedofil bűncselekmények miatt vették őrizetbe a Jobbik volt gyulai képviselőjelöltjét

Exkluzív 2021 augusztus 3.
Pornográf felvétel készítése és más bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanújával vették őrizetbe a minap a Jobbik gyulai szervezetének tagját, a pártnak a 2019-es önkormányzati választáson indított egyik jelöltjét – tudta meg a PestiSrácok.hu. Információink szerint H. Lászlót, aki a gyulai sportélet ismert alakja és évtizedeken át foglalkozott gyerekekkel, többek közt karateedzőként, súlyos pedofil bűncselekményekkel gyanúsítják, letartóztatását elrendelte a bíróság. A nyomozással egy időben a magyar kriminalisztika egyik legkiemeltebb büntetőügyét, Szathmáry Nikolett meggyilkolásának aktáját is újranyitották. A hétéves kislányt 1998-ban ölték meg Gyulán, maradványai három évvel később kerültek elő a csatornából. A két ügy között több összefüggés is látszik. A rendőrség nyomoz és egyelőre nem árul el részleteket.

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.