Pesti Srácok

Most belföldön a legbiztonságosabb nyaralni

Most belföldön a legbiztonságosabb nyaralni

Most belföldön a legbiztonságosabb nyaralni, a balatoni szolgáltatók felkészültek, és bíznak abban, hogy a magyar vendégek hozzájárulnak a hazai turisztikai szektor megmentéséhez, és jól alakulhat az induló szezon – mondta Hoffmann Henrik, a Balatoni Turisztikai Szövetség (BTSZ) elnöke egy szezonnyitó sajtótájékoztatón, szombaton, Tihanyban.

– hangzott el a Tihanyi Piac placcon megrendezett szezonnyitó sajtóeseményen, amelyet a BTSZ, a helyi önkormányzat és turisztikai szervezet, a Balaton-felvidéki Fejlesztési Egyesület, a Nubu és a Pannon Gasztro Akadémia közösen rendezett. Hoffmann Henrik elmondta: sikerült a járványgörbét laposan tartani Magyarországon; ennek köszönhető, hogy a Balaton is megnyithat. Hangsúlyozta: a védekezés szabályait továbbra is be kell tartani. Tósoki Imre, Tihany polgármestere arról számolt be, hogy a település óvatosan, és fokozatosan enged a korlátozó intézkedésekből, új szlogenjének megfelelően, amely így hangzik:

PestiSracok facebook image

A település frekventált kiemelt közterületeit, játszótereit, buszmegállót, közintézményeit, valamint azok környezetét folyamatosan, a hét minden napján, még hétvégén is fertőtlenítik. Beszámolt arról is, hogy a helyi vendéglátók összefogtak, és egységes, Tihany logójával ellátott szájmaszkot, valamint egységes kézfertőtlenítőt használnak. A helyi turisztikai szervezettel és az ötletgazda Nubu designer márkával karöltve kommunikációs kampányt is indítottak a turisták számára – tette hozzá. A polgármester arról is beszámolt, hogy a pályázati források nélkül mintegy 700 millió forintos költségvetésű településnek eddig 200 millió forintos kiesést okozott a járvány, illetve az amiatt bevezetett intézkedések. Tihanyban amúgy hétvégenként már nyári forgalom van, viszont hét közben kisebb a vendégjárás, mint a korábbi évek hasonló időszakában, a külföldi turisták és az osztálykirándulások elmaradása miatt.

– fogalmazott Peleskey Ákos, a Balaton-felvidéki Fejlesztési Egyesület főtitkára, a Nubu designer márka társalapítója, a maszkviselést népszerűsítő kampány ötletgazdája. Zsidai Roy, a Pannon Gasztronómiai Akadémia (PGA) alapító-elnökségi tagja arról beszélt a szezonnyitón, hogy Magyarország a járványhelyzet kezelésében legsikeresebbnek számító országok közé tartozik.

– tette hozzá. Hangsúlyozta: mindenki tehet azért, hogy ez így is maradjon.

– mondta. Véleménye szerint ugyan a nemzetközi turizmus visszatérése még pár hónapot várat magára, a körülmények ellenére a belföldi turizmusban egészen optimista lehetőségek rejlenek.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?