Mozgósítás! Kilenc év eredményei kerülhetnek veszélybe!

Ma önkormányzati választás, ami a demokrácia ünnepe, és amelyen most leginkább a kampány végét ünnepeljük, különösen ennek a mostani kampánynak a végét. Ilyenkor az ember döntést hoz: minden választópolgár először is eldönti, hogy elmegy-e szavazni. És ez a döntés a legfontosabb döntés, mert ebből következik az összes többi. A választást igazából mindig az dönti el, hogy ki megy el szavazni. Egy olyan kiélezett helyzetben, mint a mostani, ahol a politikai oldalak közötti átjárás minimális, ahol a politikai ellenzék egyetlen hatalomtechnikai eszközre, az ultraliberálisoktól a nácikig terjedő „összefogásra” hegyezte ki a politikáját, a részvételi döntés lesz az ügydöntő, az, hogy mi, jobboldaliak, mi, akik nemet mondunk Gyurcsányra, elmegyünk-e szavazni.

És persze az, hogy milyen hangulatot teremtünk magunk között, a jobboldali közösségekben, az ismerőseink között, tulajdonképpen a mindennapi életben. Mert a döntést, amit hozunk, sokszor nem racionálisan és nem is érzelmi alapon hozzuk, hanem annak a hangulati nyomásnak engedve, amit tudományosan megtervezve, az emberi lelket manipulálva helyeznek ránk. Jól tudják, hogy sem az eszünk, sem a szívünk nem sebezhető, ezért hát a lelkünket célozzák meg. Az életkedvünket akarják elvenni, azt akarják nekünk bemesélni, hogy minden mindegy, hogy semmi sem számít.

Pedig mennyire, hogy számít. A helyi erőforrások a helyi ügyek intézésére vannak, és nem arra, hogy a nagyvilág problémáit próbáljuk belőlük reménytelenül megoldani, és arra sem, hogy ideológiavezérelt szélsőségesek álmait teljesítsük be. Az önkormányzás nem a nagypolitikáról szól, nem a tökéletes világ, egy utópia megteremtéséről, hanem arról, hogy a mindennapjainkat a lehető legnormálisabban élhessük. Eredetileg az önkormányzatokat elsősorban nem a párthovatartozásuk alapján, hanem a teljesítményük alapján kellene megítélni. A Fidesz 2006 ősze óta vezeti az önkormányzatok jelentős többségét, már két választáson is megőrizve ezt a befolyást.

Mint tudjuk, csak a liberálisok és a baloldaliak tökéletesek; mi, jobboldaliak tudjuk, hogy mi, velük ellentétben, szoktunk azért hibázni. Nyilván azért, mert mi valóságos emberek vagyunk és valós problémákat oldunk meg, ahogy azt a körülmények, a világ törvényei engedik. Néha hibázunk és tévedünk: azért vagyunk konzervatívok, mert tudjuk, hogy ez benne van a pakliban; mi nem vagyunk tökéletesek, a tökéletlenség emberi tulajdonság, pont annyira, amennyire embertelen a tökéletesség, a felsőbbrendűség vak hite. Emlékeztessük magunkat rá, hogy ez az ország mennyivel jobb hely ma, mint 2010-ben.

Budapest, 2013. október 23. A Békemenet résztvevői vonulnak a Szent István körúton az 1956-os forradalom és szabadságharc 57. évfordulóján 2013. október 23-án. Fotó: MTI/Sóki Tamás

Ellenfeleink azonban azok: tökéletesen és teljesen hisznek egy hozzájuk hasonló tökéletes utópiában, és a saját tökéletességüket, a hibázásuk lehetőségének lehetetlenségét az arcbőrük pirulásának látható jele nélkül képviselik is. Nem könnyű a tökéletes pofátlansággal versenyezni. Milyen szépen fogalmaz a magyar nyelv. Az ellenfeleinknek nincs arca, amit elveszíthetne. Egy olyan közegben, ahol Gyurcsány Ferenc szereplő tudott maradni, ott normális ember értelemszerűen nem rúghat labdába. Kommunistákat, liberálisokat, nácikat nem lehet erkölcsi alapon ellehetetleníteni. Az a könnyedség, ahogy a kispesti szocialista polgármester nem ismeri fel a közvetlen munkatársát egy hosszú, jó minőségű videó közelijén, az überelhetetlen.

Csupa olyan ember, aki „nem veszítheti el az arcát”, mert sem a környezete, sem a társai, és sajnos a választói sem kívánják meg tőle, hogy rendelkezzen ilyennel. A szó szerint élet-halál harcot vívó ellenzék most már beérné a romokon való uralkodással is: nekik nem egy sikeres Magyarország kell, mert az értelemszerűen nem lehet az övék; nekik egy széteső, értékek nélküli, veszekedő, haragos ország kell. Egy olyan ország, ahol mindenki utál mindenkit, és az össznépi lelkiismeret abban merül ki, hogy „segítségnyújtás” címszó alatt nem törődünk azzal, hogy a városainkat és a falvainkat elözönlik a muszlim gazdasági bevándorlók.

Az erőviszonyok az országgyűlési és az EP-választások óta nem változtak, sőt, inkább a Fidesz javára mozdultak el. A választók többsége, tulajdonképpen az abszolút többsége nagyon határozottan nemet mond mindarra, amit az ellenzék képvisel, és alapvetően egyetért azzal, amit a Fidesz országosan és helyben csinál. És ebben a kampányban is csak az derült ki, ami minden korábbiban 2006 ősze óta: az ellenzék külföldi ideológiák és érdekek képviseletére ajánlkozik, és olyanná akarja tenni a városainkat, mint Nyugat-Európa multikulturális, otthontalan, jellegtelen, gettókkal ölelt, az „őslakosokra” egyre veszélyesebb nagyvárosai. Budapestet fenyegeti legjobban ez a veszély.

Egy döntés és egy rövid séta ezen a szép őszi vasárnapon. De ha ez elmarad, ha túl sokan engednek a kampány okozta rosszkedvnek, akkor újra olyan helyrehozhatatlan károkat okozhatunk a hazánknak, mint 2002-ben. Budapestet és más nagyvárosokat is ki akarják tépni Magyarországból. Nagyon remélem, hogy nem engedjük meg ezt; mindenki elmegy és szavaz, az esze és a szíve szerint. Akkor nem lehet baj.