Egy MSZP által alapított informatikai cég fantomizálásában érintett, és a Fidesz szerverek 2006-os feltörésekor és adatlopásakor is felbukkant egykori szocialista bizalmi ember a bűntársa annak a Faidt Péter Andrásnak, akit tegnap óta a Magyar Nemzetben tálalt, állítólagos 1300 milliárdos fideszes gyémántbizniszes Simicska-mese koronatanújaként ismer a közvélemény – tudta meg a PestiSrácok.hu. Portálunk kiderítette, Faidt Péter András társa az a Szakos Szabolcs, aki érintettje a szocialistákhoz köthető, fantomizált, köztartozásokkal megszűnt Kime-Net Kft. körüli csúnya ügyletnek, amelyet aztán a Medgyessy-kormány megalakulását követően sikálták el. Szakos Szabolcs egy olyan cégben is feltűnt, amelynek eszközeivel 2006-ban a Fidesz szervereiről loptak el kampányanyagokat. Simicska a Fidesznek szánta a bombáját, amely a jelek szerint az MSZP alatt robban fel.
Egyre bizonyosabb, hogy visszafelé sül el a bosszúra szomjas Simicska Lajos tegnapi csodafegyvere, az oligarcha Magyar Nemzetben hozott, az FBI tanúvédelmi programja alatt álló, állítólag elsikkasztott 1300 milliárd forint fölött őrködő, fideszes botrányként tálalt esti meséje. Az állítólagos sztori már első olvasásra is ordas nagy kamunak tűnt, azóta pedig sorra süllyednek a Simicska által a nem létező ügy köré levert cölöpök. Tegnap a magyar rendőrség cáfolta a Magyar Nemzet “gyémátügyét”, miszerint a cikk valóságtartalma távol áll az igazságtól és hogy különösen nagy értékre elkövetett pénzmosás bűntette miatt a jelenleg az Amerikai Egyesült Államokban tartózkodó, nemzetközi elfogatóparancs hatálya alatt álló 37 éves Faidt Péter András ellen nyomoznak, aki három társával bűnszervezetben követte el a bűncselekményt.
A PestiSrácok.hu úgy tudja, a Magyar Nemzet gyémántos emberének társa, a bűncselekmény első rendű vádlottja az a Szakos Szabolcs, aki egy MSZP által alapított informatikai cég fantomizálásában érintett. A fantomizált, köztartozásokkal megszűnt cég körüli csúnya ügyet a Medgyessy-kormány megalakulását követően sikálták el, miután az eljárást megszüntették. Szakos Szabolcs egy olyan cégben is feltűnt, amelynek eszközeivel 2006-ban a Fidesz szervereiről loptak el kampányanyagokat.
Portálunk úgy tudja, a négy fős bűnszervezetből Faidt Péter András van szabadlábon, ő az Amerikai Egyesült Államokban tartózkodik, ellene elfogatóparancs van érvényben, míg három társa közül egy házi őrizetben van, kettő pedig lakhelyelhagyási tilalom alatt áll. Simicska mesehőse, Faidt Péter András ellen azért nyomoz a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda, mert a gyanú szerint a pénzmosás bűntettét olyan módszerrel valósították meg, hogy több magyarországi bejegyzésű, tényleges gazdasági tevékenységet nem folytató gazdasági társaság nevében bankszámlát nyitottak különböző pénzintézeteknél, majd ezeket további bűntársaik rendelkezésére bocsátották annak érdekében, hogy azokra különböző, nem magyarországi bejegyzésű gazdasági társaságok sérelmére elkövetett csalásokból származó átutalásokat végezzenek, melyeket további bankszámlákra utaltak vagy megkíséreltek utalni. A PestiSrácok.hu információi szerint az ügy első rendű vádlottja egy MSZP által alapított informatikai cég fantomizálásában érintett Szakos Szabolcs. A szóban forgó céget, a Kime-Net Kft.-t 1990-ben alapította a Magyar Szocialista Párt. Az alapító okiratot Máté László, a párt akkori pénztárnoka látta el kézjegyével. A vállalkozás ugyanis három éven keresztül számítástechnikai szolgáltatásokat végzett az MSZP-nek a Köztársaság téren, de 1993-ban a párt ismeretlen okból úgy döntött, hogy értékesíti a cégét. A kft.-t addigi munkatársai – Varga Tamás, Szakos Szabolcs és Váczi Péter – vásárolták meg a cég törzstőkéjének feléért, vagyis ötszázezer forintért, amelyet két éven keresztül részletekben törleszthettek.
Komikus, hogy a rovott múltú szocialista háttérember meséjét most a Fidesz lejáratására felhasználó Magyar Nemzet adott helyet 2000. december 18-án Huth Gergely és Villányi Károly oknyomozó cikkének, amely elsőként leplezte le az MSZP fantomcégbotrányát. “Fantomcéggé vált az MSZP korábbi számítástechnikai vállalkozása, a Kime-Net Kft. – derítette ki a Magyar Nemzet. A társaságnál több tízmilliós tartozás jelentkezett, nem sokkal azután, hogy Hatzigiannisz Hrisztosz görög állampolgár öt éve egyetlen forintért megvásárolta, majd székhelyét egy harmadik kerületi általános iskolába helyezte át. A közelmúltban elrendelték a kft. felszámolását, mert a cégbíróság számára egyértelművé vált, hogy a görög cégtulajdonos nem érhető el, és kötelezettségeit nem teljesítette.A Magyar Szocialista Párt százszázalékos tulajdonában lévő Kime-Net Kft. alapító okiratát 1990. június 2-án írta alá Máté László, a párt korábbi pénztárnoka. A cég székhelyét az MSZP Köztársaság téri székházába jegyezték be. Ügyvezetőnek a párt bizalmi emberét, Váczi Pétert választották, aki a rendszerváltozást követő cégalapítási láz idején több MSZP közeli vállalkozásban is tisztséget vállalt. Például Máté mellett feltűnt a Budai Hengermalom körüli botrányban elhíresült Kossuth Befektetési Rt.-ben. Ez a cég volt a hengermalomból eltűnt postabankos milliárdok egyik célállomása.A Kime-Net 1993 augusztusában tulajdonost cserélt, az MSZP-től azonban nem távolodott el túl messzire, hiszen a párt képviseletében Máté László a cég felét Váczi Péternek adta el, harminc százalékot Varga Tamás, húszat pedig Szakos Szabolcs vásárolhatott meg” – írta a PestiSrácok.hu mai főszerkesztője és a Magyar Idők mai főszerkesztő-helyettese a Magyar Nemzetben. A Simicska lap különös módon a cikket még nem törölte archívumából, így az ITT elérhető.
Hatzigiannisz Hrisztosz az újsághírekre reagálva akkor kijelentette, semmiféle céget nem vett, útlevelét ellopták és így éltek vissza az adataival. Az ügy kapcsán az APEH Bűnügyi Igazgatósága nyomozást rendelt el, ám a 2002-es országgyűlési választások után, a Medgyessy-kormány megalakulását követően megszüntették az eljárást. A szocialisták a Magyar Nemzet akkori cikkének megjelenésekor azzal védekeztek, hogy semmi közük Varga Tamáshoz, Szakos Szabolcshoz és Váczi Péterhez, Varga Tamásról ugyanakkor kiderült, hogy akkor is az MSZP-nek dolgozott, mint a párt informatikai igazgatója, sőt jóbarátja, Szakos Szabolcs sem szakadt el a szocialistáktól. Szakos Szabolcs ugyanis annak az internetszolgáltató cégnek lett az ügyvezetője, amelynek megrendelője az MSZP volt. A cég fantomizálásában közreműködő harmadik személy, Váczi Péter pedig szinte kizárólag MSZP közeli vállalkozásokban vállalt vezető tisztségeket. Az ügyről már akkor is bűzlött, hogy az MSZP bizalmi emberei szabadultak meg törvénytelen módon a Kime-Net Kft.-től.
Szakos Szabolcs neve egy másik, érdi székhelyű, 1998-ban alapított Citynet Kft.-ben is felbukkant, amelynek vezetését 2002-ben Szakos éppen Varga Tamástól, az MSZP informatikai igazgatójától vett át, később pedig a társaság vezető tisztségviselője lett. A cég neve előkerült a 2006-os kampányban, amikor a Fidesz azzal vádolta az MSZP-t, hogy az ellenzéki párt szervereiről kampányanyagokat töltöttek le, ehhez pedig a céghez tartozó számítástechnikai eszközöket használták.
A Simicska-lap gyémántos emberéről tehát már nem csak az derült ki, hogy különösen nagy értékre elkövetett pénzmosás bűntette miatt nyomoznak ellene, hanem az is, hogy társai korábban az MSZP bizalmi embere voltak. Simicska Lajos, a Magyar Nemzet és bűncselekményekkel gyanúsított MSZP-s vállalkozók: így nő össze, ami összetartozik.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS