„Fele sem volt igaz” annak, amit Ughy Attiláról, a XVIII. kerület fideszes polgármesteréről a sajtóban elterjesztettünk – összegezve ezt vallja be egy a PestiSrácok.hu birtokába került hangfelvételen Kőrös Péter, a helyi MSZP frakcióvezetője és kampányfőnöke. A baloldal képviselőjelöltje azt is nyomatékosítja, „ellenzékből nem kell reálisnak lenni”. A hangfelvételen Kőrös kampánykommunikációs utasítást is ad párttársainak, eszerint „az ellenfélről csak szart”. Ismert, Kőrös Péter szerint nem gondolkodó lények a választópolgárok, hanem „egységsugarú síkidomok”.
SZARVAS SZILVESZTER – PestiSrácok.hu
Kőrös Péter, a XVIII. kerületi MSZP frakcióvezetőjének és kampányfőnökének őszödi beszéde került a PestiSrácok.hu birtokába. A baloldal képviselőjelöltje ugyanis azt vallja be egy a portálunk által megszerzett hangfelvételen, hogy a “fele sem volt igaz” annak, amit Ughy Attiláról, a XVIII. kerület fideszes polgármesteréről a sajtóban elterjesztettek. “Nálunk az Ughy Attilánál mekkorát ütött bas*za meg az, hogy megírták azt, hogy csak (…..) utazgattak. Foglalkozott vele az RTL, a Blikk, előtte mindegyik megkapta. Fele sem volt igaz!” – ismerte el belső körökben, saját párttársai előtt Kőrös Péter. A helyi baloldal kampányfőnöke arra a magyar sajtóban nagy visszhangot kapott, de a nyáron elsőként a Blikk által tálalt ügyre utalt, amely szerint ötvennégy millióért utazott kollégáival Ughy Attila. Hüse Marianna, a XVIII. kerületi önkormányzat szóvivője már akkor félreértésnek nevezte a bulvárlap állításait, mondván “a költségvetési előterjesztésben szereplő számok nem önkormányzati utazások fedezetéül szolgáló előirányzatok”, ennek ellenére több hazai médium is hírt adott a Blikk információiról. Kőrös Péter most bevallotta, az állításoknak a fele sem volt igaz, és hogy a megjelenés előtt a Blikk és az RTL Klub is megkapta tőlük az anyagot.
A hangfelvételen azt is nyomatékosítja Kőrös Péter, hogy “ellenzékből nem kell reálisnak lenni”, ráadásul, mint kampányfőnök kommunikációs utasítást is ad párttársainak: “az ellenfélről csak szart” felkiáltással jelöli ki az önkormányzati választás kampánykommunikációs stratégiáját.
Ismert, néhány napja a Hír Tv is megszerzett egy hangfelvételt, amelyen Kőrös Péter nem gondolkodó lényeknek, „egységsugarú síkidomoknak” nevezte a választópolgárokat. „A választót minek tekintjük: gondolkodó lénynek vagy egységsugarú síkidomnak? Szerintem az utóbbinak kell” – fogalmaz a felvételen. Kőrös Péter a Hír TV kérdésére először tagadta, hogy így nevezte a választóit, arra hivatkozott: kampányértekezleten rövidítéseket szoktak használni.
Kőrös Péter és a kerületi szocialisták kínos ügyeiről már többször is írtunk, így például portálunk derítette ki, hogy 2005. és 2010. között a pestszentlőrinci MSZP honosította meg a szóbeli közbeszerzéseket. A XVIII. kerületi MSZP, a városüzemeltető és a Tápiómenti Kft. kapcsolatában ugyanis az volt a mindennapos, hogy nem írásban, hanem szóban rendeltek meg munkálatokat, majd fizették a cechet. A PestiSrácok.hu kiderítette: öt év alatt akár ezer szóbeli megrendelést is végrehajthatott a Tápiómenti Kft., majd tartotta a markát. A bíróság magánokirat-hamisítás bűntette miatt hozott elmarasztaló ítéletet, huszonhárom visszadátumozott szerződés került elő az MSZP-s fiókokból.
Frissítve! – Ughy Attila: hazugságokkal házal az MSZP
Cikkünk megjelenése után, ma délelőtt rendkívüli sajtótájékoztatót tartott Ughy Attila, Pestszentlőrinc-Pestszentimre polgármestere. A fideszes politikus arra szólította fel az MSZP-t, hogy tisztázza magát Kőrös Péter helyi szocialista kampányfőnök állításai, őszödi beszéde után. “Kőrös Péter lenézi és alábecsüli a kerületi állampolgárokat, amikor hazugságokkal házal” – fogalmazott a polgármester, aki felszólította az MSZP-t, tisztázza a történteket, és azt is, hogy a felvételen elhangzottak “központi iránymutatásnak számítanak, vagy a XVIII. kerületet tisztelik meg ezzel”. Ughy Attila emellett arra is felszólította a szocialistákat, hogy az “alternatívák versenyével” hívja fel magára a figyelmet, ne pedig “hazugságokkal”.
Ughy Attila a következő kérdésekre vár azonnali magyarázatot a szocialista párt által támogatott Szaniszló Sándor polgármesterjelölttől, valamint az MSZP budapesti vezetésétől:
- Tudtak-e arról, hogy a kampányfőnök minősíthetetlen eszközökkel, bevallott hazugságok terjesztésére biztatja a párt aktivistáit?
- Milyen kapcsolat van az MSZP, Kőrös Péter és a magukat függetlennek nevező sajtótermékek között, ha ellenőrizetlen hírek, manipulatív szándékkal közzétett híradások megjelenhetnek a közbeszédben?
Ughy Attila a PestiSrácok.hu-nak kijelentette, a portálunk által nyilvánosságra hozott hangfelvétel egyértelműen bizonyítja, hogy a kerületi ellenzék tudatos, kapcsolati hálóját felhasználó „hecckampányokkal”, igaztalan híradásokkal próbálja megzavarni a választási kampányt. “Minimum furcsának tartom, hogy például a lezárt és tisztázott számla-ügyről a sajtótermékek olyan eszközökkel és szándékokkal számoltak be, amit Kőrös Péter egyértelműen megfogalmazott” – mondta Ughy Attila.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS