Brüsszel be akarja engedni a génmódosított ukrán gabonát. A hamarosan induló nemzeti konzultációban az ukrán gabonaügy is helyet kap. Brüsszel ugyanis a háború kirobbanása után megnyitotta a határokat az ukrán gabonaszállítmányok előtt – közölte Nagy István agrárminiszter hivatalos közösségi oldalán megosztott videóban.
Az eredeti cél az lett volna, hogy a szállítmányok eljussanak a világ szegényebb régióiba
– emlékeztetett a politikus. Felidézte, hogy ehelyett az ukrán gabona jelentős része elárasztotta a kelet-európai országok piacait. Mindez rendkívül nehéz helyzetbe hozta a térség termelőit.
Ráadásul az unióban betiltott szerekkel kezelt és génmódosított gabona komoly egészségügyi kockázatokkal is jár. Magyarország ezért megtiltotta az ukrán gabona behozatalát
– közölte.
Brüsszel azonban továbbra is azt akarja, hogy engedjük be a génmódosított ukrán gabonát. Nagy István elmondta, hogy a kormány álláspontja változatlan: továbbra is kiáll a magyar emberek érdeke mellett és a konzultációban mindenki elmondhatja majd a véleményét ebben az ügyben is. .
(Magyar Nemzet / Kiemelt kép: MTI/Bodnár Boglárka)
Prof. Kolompár Génius
2023-11-10 at 16:49
A Kelet európai mezőgazdaságnak vége amíg az unió idehozza az ukrán amerikai szemetet. Az hogy Mo. nem engedi be az édeskevés, mert az nem oldja meg a gondot. Ki kellene vigyük nekünk ahol szükség van rá?
Orientál
2023-11-09 at 20:11
Sajnos az ukrajnai gabonával beteszik az olyan nem eu-s milliárdos Sorosék …. az eu-s piacra a büdös lábukat akik hazájuk nem tagja az EU-nak.
amlodipin
2023-11-09 at 17:46
Kik azok a raktártulajdonosok, akik megengedték, hogy hozzájuk betárolhassanak olyan gabonát, amely nem rendelkezik olyan minőségi bizonylatokkal, amelyeket hazánkban a törvények előírnak? Kik ezek a “magyar”(????) gazemberek, akik brüsszel szavára (??!!) megnyitották magtáraikat és pénztárcájukat, hogy a törvényt megszegve, de hatalmas profittal felvásárolják ezt a gabonát? Eladni persze nem féláron adták, mert a pékáruk az átlagos inflációnál többszörösen megdrágultak, és mai napig is folyamatosan drágulnak. Hogy lehet az, hogy a fele annyi pénzért vett rossz gabonából kétszer olyan drága pékárut csináljanak? Ez négyszeres drágulás!!! Kik ennek a folyamatnak a nyertesei?? Kik ennek a folyamatnak a kitervelői?? Több legyet egy csapásra: könnyű profithoz juttatni az “ukrán”(????) gazdákat, tönkre tenni a környező országok mezőgazdaságát, és egyúttal beteggé tenni ugyanezen országok lakosságát.
dr. Kolompár Genitália
2023-11-09 at 16:46
Ezek szerint a kérdések között lesz az is, hogy akarjuk-e, hogy legalább tíz év letöltendőt kapjon, aki Magyarországon felvásárolta a tranzitként érkező lejárt szavatosságú aflatoxinos és rovalölőszeres ukrán búzát, amit azóta vélhetően megetettek a magyar emberekkel?
Ungarn über alles !
2023-11-09 at 16:40
kedves Nagypistám ! nem a brüsszelitákra kell mutogatni, merthogy a Magyarország Alaptörvényébe van foglalva a GMO-s szemét tilalma ! azt kell/lett volna betartani ! …a brüsszelitáknak meg beinteni !