Pesti Srácok

Nagyot kínlódott stábunkkal a pécsi "független" influenszer, aki korábban nyereményjátékkal segítette volna a balos jelöltet – Karanténvlog

A legutóbbi Fővárosi Közgyűlés a szokásos izgalmakon kívül hozott egy kis meglepetést is, hiszen nemcsak politikusokkal beszélgettünk, hanem egy magát függetlennek nevező vloggerrel is. Bogos Csaba Pécsről érkezett, és úgy érezte, hogy nemcsak a politikusokat, fővárosi képviselőket kell kérdeznie, hanem a jobboldali sajtó jelenlévő tagjait, elvégre függetlennek lenni komoly feladat. A látszatra már nem sokat adott Bogos, aki a PestiSrácok.hu helyszínen lévő csapatához is odajött, és amellett, hogy nem hagyott minket dolgozni, provokatív kérdéseket próbált feltenni nekünk, ám végül belezavarodott a nagy tervbe. Sőt, azóta is kiderült, hogy nemhogy nem független, hanem már évekkel ezelőtt, 18 évesen csúnyán lejáratta magát. De tudjuk: baloldali körökben az ilyesmi nem számít.

Antrénak már az is jól hangzott, amikor Bogos önellentmondásba keveredett a beszélgetés elején, hiszen a főnöke a baloldali pécsi önkormányzat által kinevezett Máté János, de ekkor még tartott a független hullám. A múltban azonban igazi csemegét találhat az, aki nem rest beütni Bogos Csaba nevét a keresőbe. A saját Youtube-csatornáján önmagát pécsi panelprolinak aposztrofáló vlogger ugyanis 2019-ben azzal az indokkal szállt bele a helyi Fideszbe és a Pécsma oldalába, hogy el akarják hallgattatni csak azért, mert másképp gondolkodik, de semmi baj, neki kétszer annyi elérése van, mint a fideszeseknek. A hős pécsi "független" vloggert a nép bajnokának igyekeztek beállítani, a kommunista szaggal átitatott Szabad Pécs szinte ömlengett a szemeket felnyitó őszinte fiatal srác őszinte vagányságáról. Ám közben kiderült egy apró kis baki, mégpedig az, hogy Bogos iPhone-t akart kisorsolni azok között, akik az azóta Pécs baloldali polgármesterének választott Péterffy Attila profilját bekövetik az Instagramon. Micsoda függetlenség.

Ez az elképesztően nyilvánvaló tanúságtétel és otromba önleleplezés láthatóan helyi körökben is kiverte a biztosítékot, ezért Bogosék levették a Péterffyre való utalást, mintha mi sem történt volna, a vlogger szerint 15–20 percig volt csak fenn ebben a formában a nyereményjáték. Így már minden rendben, ugye? A különösen független, ennek okán független Szabad Pécsnek bizony helyreigazítást kellett közölnie, ahogy a kaján 444.hu sem úszta meg, hiszen képernyőfotó bizonyította, hogy Bogos Csaba VALÓBAN iPhone készüléket akart kisorsolni a baloldali jelöltet bekövetők között a saját csatornáján, ezzel is megtámasztva a független influenszerkedést és hiteles tájékoztatást. És ez a fiatal srác érkezett álságos kismosollyal felkérdezni bennünket a Fővárosi Közgyűlésre, mintha ő csak egy érdeklődő, naiv fiatalember lenne, akinek nincs más vágya, csak az igazság. Az eredményt láthatjátok, pedig a beszélgetés időpontjában még nem tudtunk az iPhone-sorsolásról, ám a lóláb végig kilógott. A tótágast állt világot és a baloldal elképesztően vastag bőrét és cinikusságát mutatja a Szabad Pécs gyomorforgató gesztusa, hiszen a kötelező helyreigazítás alá szerkesztőségi véleményt tettek közzé.

Az, hogy lukra futottak, hogy kegyetlenül benyaltak egy kamusztorit, nem tántorította el őket attól, hogy a helyreigazítást követően ne gyalázkodjanak és ne saját bűnükkel vádolják meg a jobboldalt. Idézzük most a Szabad Pécs saját mocskának helyreigazítása alá körmölt hőbörgés utolsó mondatait: "a legfontosabb és legelkeserítőbb azonban, hogy a kormánypropagandát lelkesen toló, rengeteg közpénzből működő lapban nekimentek egy 18 éves helyi gimnazista fiúnak, csak azért, mert másképpen vélekedik a világról, mint ők, akik szinte naponta árulják el és járatják le az újságíró szakmát és elveket. És ezt még akkor is ki kellett mondanunk, ha ebben az ügyben és helyreigazításban most kivételesen igazuk volt." Igen, hiába olvassuk el akárhányszor, az értelme ugyanaz lesz. Hibáztak, nem mondtak igazat, ezt nyíltan be kellett vallaniuk, de természetesen a másik fél a hibás; a jobboldal az, aki lejáratja az újságírószakmát, nem ők. Már meg sem lepődünk, ugye?

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.