Sok olyan célunk van, amelyek megvalósításához végre hozzáláthatunk – mondta a területfejlesztési miniszter a Facebook-oldalán szerda este, arra reagálva, hogy az Európai Bizottság Brüsszelben közölte: Magyarország igazságügyi reformja orvosolta az igazságszolgáltatás függetlenségének hiányosságait, ami azt jelenti, hogy a kohéziós politika finanszírozásának egy része feloldható, és Magyarország akár 10,2 milliárd euró körüli visszatérítést is igényelhet.
Navracsics Tibor a közösségi oldalára feltöltött videóban emlékeztetett: tavaly ilyentájt annak örülhettek, hogy fél év megfeszített tárgyalássorozata után sikerült aláírni és elfogadtatni minden olyan dokumentumot az Európai Bizottsággal, illetve a Tanáccsal, amelynek eredményeként el lehetett kerülni, hogy Magyarország elveszítse az uniós forrásokat. Az idei év végére – tette hozzá – azzal az eredménnyel büszkélkedhetnek, hogy újabb egy év kemény tárgyalásai után az Európai Bizottság elismerte:
Magyarország teljesítette az úgynevezett horizontális feljogosító feltételeket. Ennek köszönhetően mintegy 4000 milliárd forint európai uniós forrás felhasználására nyílik lehetőség.
A területfejlesztési miniszter szerint Magyarország az európai uniós források egyik legeredményesebben felhasználó tagállama. Így volt ez a 2014–2020 közötti időszakban, és – mint mondta – biztos benne, hogy így lesz a 2021–2027-es időszakban is.
Sok olyan cél van, amelynek megvalósításához Magyarország végre hozzáláthat
– jelentette ki. Navracsics Tibor hangsúlyozta:
az Európai Bizottság döntése azt is eredményezi, hogy a kohéziós pénzek és a helyreállítási alap pénzei a jövőben olyan célok megvalósítását szolgálhatják, amelyek erősebbé teszik a magyar gazdaságot és boldogabbá a magyar embereket.
Köszönetet mondott azoknak, akik támogatták a kormányt a tárgyalások során, és azoknak is, akik bírálták, folyamatosan számonkérték a haladást a tárgyalásokon, hiszen ezáltal – megfogalmazása szerint – egy pillanatra sem lankadhattak.
Meggyőződésem, hogy együtt mi, közel tízmillióan értük el ezt a sikert
– hangoztatta a területfejlesztési miniszter. Navracsics Tibor azt mondta: bízik abban, hogy az uniós források valóban meg is érkeznek, és Magyarország és ezáltal az egész Európai Unió boldogulását szolgálják.
Forrás: MTI, Facebook; Fotó: MTI/Balogh Zoltán
csakafidesz
2023-12-14 at 14:54
Tibor! Ne etessél minket!
Huxit
2023-12-14 at 10:45
A “ siker” meg a “ büszkélkedhetünk” szavak használata túlzás Navrasics úr részéről . Bár tudjuk, hogy ő mindent megtett, de ne nézzük ostobának a magyarokat. 4 milliárd a 22 milliárdból csekélyke vígasz nekünk és lopás az EU részéről, ŐK JÓVAL TÖBBET VISZNEK KI MAGYARORSZÁGRÓL A MULTIK EXTRAPROFITJA ÁLTAL !!
A mi pénzünket lövöldözik el Ukrajnában és használják fel ártatlan ukrán és orosz katonák elpusztításához.
Egyszerűen ki kell lépni ebből az erkölcstelen fertőből. Az ellenzék meg költözzön Brüsszelbe vagy nyújorkba, semmi keresnivalójuk nincs itt.
Ördögi tánc
2023-12-14 at 10:35
Már megírtam, hogy itt sikerről nem beszélhetünk, csak Mo vergődéséről az EU vezetők gerinctelen ármánykodásaival szemben. Ezek példát akarnak mutatni rajtunk keresztül, hogy mi lenne a többi eu-taggal ha ellenszegülne az ő diktátumaiknak. Lásd, most is a legújabb Szőrmók kijelentést, hogy be kell venni a Gittegyletbe a gengszterek által vezetett óriás fantom országot is.
Most kezd nagyon rossz fordulatot venni ez az egész hollywoodi tragikomédia, élő közvetítésben. Ugyanis, ha ezt keresztülnyomják( ezért neveztették ki Tuskót is lengyel barátaink gúzsba kötéséhez) akkor valóban háborúra kerülhet sor Európában. Ugyanis, Ukrajnát felhasználva akarnak minket belehúzni egy olyan balhéba, amely valójában azusa háborúja Oroszországgal.
Vagy, még azt se mondhatjuk, inkább egy szűk globalista milliárdos őrült sátáni tánca élen a pöcszongoristával, és a háttérben a sötét páholyból figyelik az álarcos megrendelők ezt az ördögi táncot.
zatyi József
2023-12-14 at 10:17
Nem értem miért toljuk ezt a kamugép Navrát? Ezt se ő intézte el, hanem Orbán az Ukrán vétóval. 1,5 éve kamuzik az EU-ból haza hogy igy jön a lé úgy jön a lé.Most meg hogy állítólag jön hazahozzuk Terület fejlesztési miniszternek? Minek? Egy kibaszott globalista horgony.Valami nem kerek a Fidesz háza táján egyre több a globalista projekt. WHO iroda Bp-en, amikor még Trump is kilépett anno abból a szarból és aki tud menekül a hülye EÜ diktatúra ötleteik elől?
Laci
2023-12-14 at 07:55
Kellene egy törvény, hogy az a pár és az a politikus aki pártérdekből az ország érdekei ellen cselekszik, hazaárulóként felelősségre vonható legyen. A képviselői helyről visszahívható legyen.
Nagy semmi
2023-12-14 at 02:42
Ezt nem nevezném sikernek, inkább aljas zsarolásnak az EU – nak azusa által irányított vezetői által.
Nesze neked a nagy semmi, fogdd meg jól!
Orientál
2023-12-13 at 23:57
Dk-s Gyurcsány máig nem egyszer hangoztatta hogy ők mindent megcsinálnak azért hogy egy centnyi covid miatti helyreállítási pénzhez se juthassunk hozzá.
Orientál
2023-12-13 at 23:48
Arra számítanunk kell hogy a hazaáruló szemétkedő dk-s Dobrevék momentumos Cseh Katalinék együtt jobbikos Gyöngyösivel és a bukott mszp-s Ujhelyivel mindent elfognak követni hogy hazánk egy cent covid miatti helyreállítási pénzhez se jussunk hozzá ezt maga Gyurcsány személyesen t9bbszőr kijelentette.