Portálunk már szerdán beszámolt arról, hogy Márki-Zay programbemutatója egy groteszk felolvasóest volt, súgógépek vették körbe minden irányból. A Magyar Nemzet csütörtöki cikkében pedig azt emelte ki, hogy nemcsak az esemény időpontját változtatták meg a szervezők, hanem a miniszterelnök-jelöltjük beszédét is próbálták a vágókkal megmenteni, Márki-Zay Péternek ugyanis nem sikerült felolvasnia az előre megírt szöveget, pedig négy súgógépről is puskázhatott.
A súgógép sem tudta kordában tartani az összevissza beszélő Márki-Zay Pétert. A Magyar Nemzet felidézte, hogy kaotikusra sikerült a baloldal programismertetője, többször módosították az időpontokat, az előadók személyét, illetve a rendezvény címét is, míg végül azzal magyarázták a szervezők az anomáliát, hogy két különböző rendezvényt tartottak.
Négy súgógép is segítette MZP-t
A követhetetlen szervezés és a késés valódi oka a Magyar Nemzet információi szerint az volt, hogy Márki-Zay Péter a rendezvényen képtelen volt normálisan elmondani a szöveget, ezért utólag kénytelenek voltak megvágni az előadását. Tehát a látszat ellenére nem élő sajtóesemény volt; a felvételekből egyértelműen kiderül, hogy négy súgógép is segítette a baloldal kormányfőjelöltjét a teremben. A közönség tetszésnyilvánítását is gép irányította, vélhetően ezért tapsoltak többször is indokolatlanul a mondat közepén.
Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Facebook
Lel
2022-03-10 at 14:14
még az ottlevő pártucat unottképü mosléktag sem hitte,hiszi el, azt a sok baromságot amit ez a kretén-hazudozó nagynehezen elhagylabolt!!!
László54
2022-03-10 at 13:39
Márki Messiás búcsú fellépése ápr. -O3.
Contrabass
2022-03-10 at 13:38
Maki totál olyan, mint Bidé, általában nem tudja, hogy milyen rendezvényen van. Most azt hitte, hogy a felesége asztalos vizsgájára gyűltek össze, ezért próbált fából vaskarikát barkácsolni.
Karácsony.sk
2022-03-10 at 13:09
ZAY van az agyadban, ha van egyáltalán agyad te agyatlan!
Jól összekeverted a szezont a fazonnal!
A jelenlévők azt sem tudták, hogy mikor kell tapsolni és mikor kell röhögni!
Szlovákiából…….
Tények
2022-03-10 at 12:57
A BAOLDAL BÜSZKESÉGE:
RAJKI-RAJKÓ BAJ
csillagtörő
2022-03-10 at 12:19
Ezek a ballibek mind tanulatlan, tehetségtelen tökfejek? T a köbön!
ZUGLÓBA NEMMEGYEK MERT ELÁSNAK
2022-03-10 at 10:52
Kinek az érdeke ezt a bohócot futtatni??
Csámpás Marcsa
2022-03-10 at 10:51
Gondolom, a közönségének azt is jelezték, mikor kell tapsolniuk.
Mint KvízVágó műsoraiban.
Rózsa Zoltán
2022-03-10 at 10:48
Emzépé te barom állat,
Elmentek otthonról nálad?
Programot hirdettél tegnap,
Szem szárazon nem maradhat!
.
Súgógéppel körbevettek,
Szájkosarat is rád tettek.
Mégis mindent összehordtál
Össze-vissza hazudoztál
.
Ígértél te minden szépet
Kolbászból font kerítések
Aranyeső országszerte;
Szöveged ki szerkesztette?
.
Tudjuk, hogy csak hazudoztál
Az országgal kufárkodnál
Mintha porszívó lenne
Seggbe leszel te billentve
.
Áprilisban választások
Elmegyünk hát meglássátok
Marki-Zaynak itt a vége
Kanadáig futhat végre.
Orientál
2022-03-10 at 10:38
Márki-Zay . Ennyi ,ennyit tudsz , ennyire vagy csak képes? Neked ez a tégedet bámuló elvtársad is sok akiket odarendeltek Sorosodé Gyurcsányodék von der Leyenedék.
Tamasco
2022-03-10 at 10:32
Mi a suliban anno profi módon tudtunk súgni egymásnak.
Lehet, hogy makinak ez is kimaradt az életéből, mert neki nem volt barátja aki segített volna?