Átadták a főváros II. kerületében a máriaremetei Gyarmati Dezső Uszodát szombaton. A több, mint hétmilliárd forintból megvalósított létesítmény, amely kedden nyitja meg kapuit, három medencével, több, mint kétezer négyzetméternyi vízfelülettel szolgálja majd a lakosság és a gyereksport igényeit.
Az átadóünnepségen Láng Zsolt (Fidesz-KDNP) kerületi polgármester azt mondta: több évtizedes igény, sok éves tervezés és egy másfél éven át tartó, rengeteg kihívással járó építkezés eredményeként “közös erővel valóra váltottunk egy álmot”.
A Gyarmati Dezső Uszoda nemcsak, mint sportlétesítmény érték; az összefogás és a felelős önkormányzati munka jelképe is. A kormány, a Magyar Vízilabda Szövetség, az önkormányzat, magyar és külföldi nagy- és kisvállalatok, de mindenekelőtt az itt élő erős és összetartó közösség kitartásának és segítségének az eredménye
– fogalmazott. Láng Zsolt kijelentette: a városrész fejlesztései nem a látványberuházásokról szólnak, hanem az ott élők számára legfontosabb dolgokról: a gyerekekről, az egészségről, a nyugodt mindennapokról, a minőségi szolgáltatásokról és a mozgás lehetőségéről. A polgármester kitért arra, hogy az elmúlt 13 évben szinte minden választási időszakban szinte minden jelölt megígérte az uszoda megépítését. Ő ezt nem tette, mert az önkormányzat akkori költségvetési helyzete és az ország akkori gazdasági feltételei mellett felelőtlenség lett volna megépíteni és üzemeltetni ekkora sportlétesítményt.
Az a biztos eladósodáshoz vezetett volna
– mondta. Láng Zsolt közölte: mára a II. kerületi önkormányzat stabil gazdálkodása, a nemzetgazdasági helyzet, a tao-rendszer stabil működése megteremtette a lehetőséget a sportlétesítmény megvalósításához.
Ez eladósodás, hitelfelvétel nélkül történt meg
– jegyezte meg.
A fejlesztések folytatódnak, és a tervek szerint 2020-ban az úszócsarnokot összekapcsolják a szomszédos Pokorny József Sport- és Szabadidőközponttal
– közölte Láng Zsolt, aki rámutatott: ezzel létrehoznák Budapest legnagyobb és legszínvonalasabb közösségi és sportterét 7,5 hektáron.
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, a kerület országgyűlési képviselője elmondta, hogy a II. kerület a sport területén is fejlődik: a következő évekre is világos tervekkel rendelkezik az önkormányzat. Emellett folyamatban van orvosi rendelők, utak és játszóterek felújítása, valamint parkok kialakítása.
Az uszodát a valaha élt legsikeresebb vízilabdázóról és edzőről, Gyarmati Dezsőről nevezték el. Ezzel emlékeznek a magyar úszó- és vízilabdasport által elért eredményekre, arra, amit a saját nemzeti közösségük életéhez hozzátettek
– mondta. Gulyás Gergely megjegyezte, hogy a francia cégek a tao-támogatásból jelentős mértékben járultak hozzá az uszoda felépítéséhez a francia iskola közelsége miatt.
Varga Mihály pénzügyminiszter, a kerület másik fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a II. kerületi önkormányzat nagyon sokat vállalt az elmúlt években, hogy saját erőforrásaiból tudja terveit megvalósítani, és ezekhez a kormány örömmel társult.
Tervek nélkül nincsenek megvalósult álmok, és ha egy kerületnek nincsenek tervei, akkor azokhoz nem lehet partnerként csatlakozni
– tette hozzá. Varga Mihály kiemelte: Magyarország gazdasági teljesítménye lehetővé teszi, hogy ilyen beruházásokat meg tudjanak valósítani. Szólt arról is, hogy a II. kerületben folyamatosan emelkedik a gyerekek száma, ezért az bölcsődei és óvodai intézményrendszert folyamatosan bővítik.
Az ünnepségen jelen volt Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnöke, volt államfő, Risztov Éva olimpia bajnok úszónő, a létesítmény úszásoktatásért felelős vezetője, Pascale Andreani francia nagykövet, valamint az átadón részt vettek Gyarmati Dezső háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó hozzátartozói is.
A Gyarmati Dezső Uszoda építése 2018 márciusában kezdődött. Az uszoda a Pokorny József Sport- és Szabadidőközpontot közvetlen szomszédságában létesült. Az optimális működéshez hozzájárul még egy 20×10-es tanmedence, egy körülbelül ezer ember befogadására alkalmas kétoldali nézőtéri lelátó, a létesítményen belül kialakított büfé és fitneszterem, valamint egy téliesíthető, vízilabda-mérkőzések tartására is alkalmas 33×20 méteres kültéri medence – olvasható a közreadott sajtóanyagban.
Forrás/fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS