Pesti Srácok

Nem tudom, hol vannak a határok, kimondom, amit gondolok, aztán néha pórul járok – Portrébeszélgetés Ambrózy Áronnal (VIDEÓ!)

Szociológusként – ahogyan ő mondja: muciológusként – szerzett diplomát és a PestiSrácok.hu előtt piackutató volt. Huth Gergelyt már régóta ismerte, így keveredett a szerkesztőség közelébe, később pedig több, azóta jól ismert kollégát is ide csábított, köztük Szabó Gergőt, Dezse Balázst és Bálint Botondot is. Úgy gondolja, hogy szórakoztatóbb az újságírás, ha kimondjuk azt, amit mások nem mernek, akkor is, ha egy kis véleményt csempészünk a hírekbe. Ő maga is megteszi ezt: nem tudja, hol van a határ, ha a véleményéről van szó, de nem zavarja, ha emiatt néha pórul jár. Abszolút nem karrierista, ezért korábban sem gondolkodott azon, hogy mi akar lenni, és most sem tudja, hogy merre viszi majd az útja. Bár sokan nagyon szeretik a humoros cikkeit, megnyilvánulásait, nem tartja magát igazi újságírónak. Még sosem találkozott Orbán Viktorral, de ha lenne alkalma beszélgetni vele, akkor a téma a foci lenne. A kikapcsolódást számára a zenélés jelenti: ahogyan sok más jobboldali megmondóember, ő is a rockzene kedvelője. Ismerjék meg közelebbről Ambrózy Áront!

Fotó: videókivágás

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.