
A háborúból egy nap is sok. Az ukrán-orosz összecsapásnak elég volt két nap is, hogy olyan hatással legyen a világ sportéletére, amire semmi más nem volt képes, még a koronavírus sem. Gyakorlatilag a mostani hétvégére kirajzolódott: nincsen olyan sportág a világon, amelyik szívesen látná bármilyen versenyét is Oroszországban.
A sport, a politika és most már úgy látszik a háború is kibogozhatatlanul összekapcsolódik egymással.
Labdarúgás
Elsőként ezen sportág kapcsán nem csak arról kell beszélni, hogy elvették a Bajnokok-Ligája döntőt Szentpétervártól. Bár ez is óriási lépés volt, de a labdarúgás mindennapjaiba szólt bele ez a háború. Itthon a Fradiban orosz edző ül a kispadon és persze Zubkov személyében ukrán játékosa is van a fővárosi klubnak. Egyelőre arról nincsen hír, hogy a játékos és az edző viszonya a háború miatt megromlott volna, azt viszont tudjuk, hogy Zubkov tegnap nem lépett pályára, hiszen az országa mellett családjáért és szeretteiért aggódik. A MOL Vidi csapatának tagjai tegnap nem utaztak el Paksra, de a nemzetközi futballban is látunk egyéb jelenségeket.
Az angol Premier League csapatainál vannak ukrán és orosz tulajdonosok és befektetők is. Egyik legjobban ismert ilyen kapcsolat Abramovics és a Chelsea. Az orosz üzletember már jó ideje a Chelsea tulajdonosa és nem is ápolt rossz viszonyt sem a szurkolókkal, sem pedig saját játékosaival. Tegnap azonban Roman Abramovics kénytelen volt eladni a klubot a kialakult helyzetnek köszönhetően.
Közel húsz éves, Chelsea-nél töltött tulajdonosi szerepem alatt mindig a klub őrzőjeként tekintettem erre a feladatkörre, akinek az a feladata, hogy biztosítsa, hogy olyan sikeresek lehessünk, amennyire csak lehetséges, miközben építjük a jövőt, és pozitív szerepet töltünk be a közösségünk részeként. Mindig szívből hoztam a döntéseimet, amik a klub érdekei szempontjából a legfontosabbak voltak. Most is elkötelezett vagyok ezen értékek mellett. Ezért adom át a mai napon a Chelsea jótékonysági alapítványának a klub vezetését és gondozását. Hiszek benne, hogy jelenleg ők vannak abban a pozícióban, hogy a lehető legjobban képviselhessék a klub, a játékosok, a szakemberek és a szurkolók érdekeit” – olvasható Abramovics közleménye a Chelsea hivatalos oldalán.
Roman Abramovics orosz milliárdos üzletember, a Chelsea angol labdarúgóklub tulajdonosa (k) ügyvédjeinek társaságában meghallgatásra érkezik a svájci Fribourg körzeti bíróságára 2018. május 18-án. Abramovicsot, Jevgenyij Svidler orosz üzletembert és a Gazprom orosz gázipari céget az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank, az EBRD perelte be hitelcsalás vádjával. (MTI/EPA/Jean-Christophe Bott)
A nemzetközi futballéletben egészen biztosan látunk majd pozitív és negatív történéseket is a kialakult helyzet miatt. Például a tegnapi Everton-Manchester City meccsen a két csapat ukrán játékosa megölelte egymást a mérkőzés előtt, ezt több tízezer ember figyelte óriási taps és meghatódottság közepette. Ilyen és ehhez hasonló jelenetre valamint kényszerszabadságokra egészen biztosan számíthatunk a közeljövőben is.
Forma-1
A száguldó cirkusz is több fronton érintett a háborúval kapcsolatosan. Elsőként a Szocsiban rendezett nagydíj körül kellett kemény döntést hozni, és a Forma-1 ezt meg is tette, idén nem lesz Orosz-Nagydíj. Azonban a Haas csapata kapcsán egyéb dolgokról is dönteni kellett. Az URALKALI és Nikita Mazepin ugyanis együttesen képviselik Oroszországot. Az éppen az elmúlt napokban a klub barcelonai tesztjén, ahogy kitörtek a zavargások és háborúvá fajult a helyzet, a csapat leszedte a főszponzort a kocsijáról, ami Mazepin édesapjának cége, az URALKALI volt. A Haas most a legkisebb csapatnak számít a Forma-1-ben és óriási bevétel számára Mazepin szerepeltetése, de a háború felülírta mindezt, és hófehér autóval teljesítették a teszteket. A fiatal orosz pilótát természetesen nem küldték el, de a szponzorfestés lekerült a kocsiról.

Mick Schumacher, a Haas német versenyzője a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Katari Nagydíjának második szabadedzésén a Dohától északra fekvő Lusail versenypályán 2021. november 19-én. Az orosz színeket idén nem lehet majd látni a kocsin.
MTI/EPA/Nusad Szekkajil
Profi ökölvívás
Egészen rendhagyó módon reagált a háborúra a profi ökölvívók tábora. Ez a sportág speciális helyzetben van, mivel több világszervezet is dolgozik az ún. piacon. Ezek közül a négy legnagyobb közös kommunikációban jelezte, hogy nem kívánnak semmilyen bajnoki címmérkőzést megrendezni Oroszországban. A WBA, WBC, IBF és WBO szervezetek így teljesen bojkottálják az orosz piacot, ami egészen megdöbbentő és őszintén megsüvegelendő döntés.

Összefogott a profi ökölvívás négy nagy világszervezete. Egyelőre nem lesznek bajnoki címmérkőzések Oroszországban. Fotó: WBO.org
Cselgáncs
Sokat láthattunk Vlagyimir Putyinról cselgáncsedzés közbeni videót a különböző közösségi oldalakon. Putyin ráadásul a Nemzetközi Judo Szövetség tiszteletbeli elnöke. Az IJF vasárnap közleményben tudatta, hogy az orosz elnököt a sportág nagyköveti posztjáról is felfüggeszti. A világszövetség pénteken bejelentette, hogy törölte az idei versenynaptárból a májusra tervezett, kazanyi Grand Slam-viadalt.
A sort egészen biztosan hosszan lehetne még folytatni, de ebből a néhány példából is látszik, hogy egy ilyen nem várt, kegyetlen katonai akció mindent felfordít a világban még a sportot is, ami mindennek felett áll. Úgy tűnik, a sportvilágban az orosz nemzetnek, amely az elmúlt olimpiákon sem indulhatott saját zászlaja alatt, továbbra is nélkülöznie kell a nemzeti himnusszal történő ünneplést. Sőt maga az ünneplés sem lesz mindennapos már, hiszen háború alatt azok a csapatok, sportolók és sportágak, amelyek érintettek, egészen biztosan és teljesen érthetően csak a szomorú tényre tudnak majd fókuszálni: A háború mindent tönkretesz.
Kása mása
2022-03-05 at 13:11
Nagyon is fasisztoid viselkedés a sportban, hogy megmondom
ki sportolhat, és ki vehet részt nemzetközi versenyeken.
A sportoló, még s művész is éveken át készül egy megmérettetésre, egy csúcsteljesitményre, milliók követik
személyesen, vagy tv keresztül. Örülnek, néha szomorúak.
De ez is a játék része.
Fekete brumi
2022-03-05 at 09:52
Dögöljön meg mindenki, aki a sportba politikát visz!
xy
2022-03-04 at 23:51
SZÉGYEN !!! NYUGAT felsőbbrendű gőgje Oroszországot eddig már hosszú éveken keresztül megfosztotta az ország nevétől, a nemzet himnuszától, a nemzeti lobogójától. Most meg a fizikai jelenlététől is ! Derék munka volt a barbár NYUGATTÓL ! A legnagyobb gyalázat a fogyatékos sportolók eltiltása !! De inkább a NYUGAT a legsúlyosabb FOGYATÉKOS !! Persze mindettől függetlenül még az orosz sportolók lehetnek erősebbek másoknál, s lehet, hogy nem csak a sportolók !!!
Időgyógyász
2022-03-04 at 20:11
Pont a sport és a művészet lehetne a közös tiltakozás a háboru ellen, nem pedig a kirekesztés!!! Az elhatárolós birkaszellem nem vezet sehova. Sikerült a sportot, és a műveszetet is belerángatni a politika mocsarába.Minusz százezer szavazat !!!!!!
Időgyógyász
2022-03-04 at 20:02
Sajnálom, hogy a sport, a művészet területén is sikerült benyalni a liberálfasiszta álláspontot. Szégyen ez a Magyar sportvezetésre.
Mekkelek
2022-03-03 at 19:13
Egész egyszerűen etnikai alapú kirekesztés zajlik a sportéletben. Akinek a kötelező szivárványos vagy térdeltetős blm performanszok alkalmával nem vált egyértelművé, most már az is láthatja, hogy a sport is az internáci globalomédia foglya lett.
csakafidesz
2022-03-03 at 18:28
Ezzel tényleg rengeteget tettek a békéért. Most megállnak a páncélos hadosztályok és a katonák telesírják a zsebkendőjüket..
Andromeda
2022-03-03 at 12:52
Torockó, 10/10. Ne feledjük el a náci Németországot, akik 6 millió zsidót gyilkoltak le, 1 millió ember éheztettek halálra Leningrádban, nem beszélve az összes halottról, ezért a német sportolókat örökre kitiltották minden sportból. Teljesen világos.
Andromeda
2022-03-03 at 12:47
Egyetértek azzal, hogy ez a kizárásosdi rendkívül súlyos, rendkívül aljas és mocskos terrorizmus és rasszizmus. Bizonyíték arra, hogy a háború valódi okozója a “Nyugat”, mint ahogy a “Nyugat” okozta az 1. és 2. Világháborút.
Mekkelek
2022-03-02 at 21:50
Szánalmas. A világelső orosz teniszező Medvedev profilképe mellől kitörölték az orosz zászlót az ATP honlapján, gyakorlatilag eltörlik a nemzetiségét, a cikkekben nem hivatkoznak rá oroszként. Hányadék ez a mostani globalolibsi világdiktatúra. Az amerikaiak hány embert kaszaboltak le a 2. vh óta erre arra? pl. Afganisztán, Irak, Szíria, Líbia, Jugo-k stb. Nem emlékszem emiatt eltiltásra.
Torockó
2022-03-01 at 17:42
Jogos minden. Hiszen az USA ezernyi háborúja, sokszázezer halott-áldozatuk és a szétrombolt társadalmak, országok kapcsán és után kitiltották őket mindenhonnan. 70 éve nincs amerikai olimpikon, a rasszista, gyilkoló USA sportolói egyetlen sportágban sem maradhattak, kizárták mindenhonnan, mindnyájukat. Ezért fontos az egyenjogúság, az azonos mérce, mert így mindenki példája – az USA – megbüntetése jár mindenkinek, aki-ami ugyanazt műveli…
Döme
2022-03-01 at 04:29
Éljen a kollektív bűnösség elve!!!
Ismerjük ugye?
Szégyen!
Bukohill
2022-02-28 at 23:10
Nyilván hasonló történt Irak 2003-as megtámadása után is.
A nemzetközi sportéletben bizonyára páriává lettek az usákok és az ángliusok.
Vagy mégsem?
Drazsen
2022-02-28 at 18:20
bp.4 you2022-02-27 at 21:13
„Drazsen“, istenbizony, neked elment a maradék eszed ha már igy gondolkozol-
Akkor olvasd el ezt a cikketk:
https://24.hu/sport/2022/02/28/nob-keres-orosz-feherorosz-sportolok-eltiltasa/
Nálam befolyásosabb emberek javasolják. Sőt én még el is feledkeztem a fehéroroszok megbűntetésében.
bp.4 you
2022-02-27 at 21:13
Nem emlékszem, hogy valaha is volt valami ilyesféle. Mert ami most történik az egy klasszikus benzin öntés a tűzre. Nem mondom, hogy a háború egy jó megoldás, de az se járja ha valaki éveken keresztül siketnéma módjára csak átlép a másik fél aggályain. Egy jó nemzetközi szerződésre mindig kettő fél kell, és nem egy klasszikus uszitás és ruszofobija keltése. Én jómagam soha nem dőltem be egy gyalázatos nyugati propaganda gépezet hazugságai szórásaiba és mindig nézem egy kicsit reálisabban a dolgokat. Mert nem ürügy nélkül kezdett egy háborús konfliktusba bele az Orosz Föderáció. Mi lenne netán ha az Ua. belekezdene egy nukleáris fegyver előállitásába és azt amilyen hülyék azt be is vetnék Oroszország ellen? Mint volt Szu. utóállamnak a techológia megvan, a nyugat meg természetesen még támogatni is fogja őket. Gondolkozott már ezen valaki egyáltalán? „Drazsen“, istenbizony, neked elment a maradék eszed ha már igy gondolkozol.
Wakanapi
2022-02-27 at 21:07
Ezeket a döntéseket részben megértem, viszont az általános oroszgyűlöletnek sincs túl sok értelme. A fél világ veri a tamtamot, hogy a FIFA és az UEFA zárja ki az orosz válogatottat. Valószínűleg egy ilyen döntéssel nem a háboruzó Putyinnal csesznének ki… De csúcs az volt, amikor a nemzetközi közösségi médiát böngészve olyan kommenteket olvastam, hogy “van 2 barátom Oroszországban, de már letiltottam őket” xD
PG
2022-02-27 at 20:59
Én nem hiszem, hogy Putyin elmebeteg lenne. Inkább egy okos, tudatos, számító politikus, aki a kockázatot is előre kiszámolja. Viszont elsősorban az USA elnöke hergelte és szemtelenkedett vele tiszteletlenül. Utána mint a pulikutyák, az európai politikusok nagy része is ezt tette. Az ukránokat meg felbiztatták, hogy csak provokáljanak nyugodtan majd ők megsegítik őket. (Velünk is ezt tették 1956-ban)
Miután ez a szájkarate lecseng, majd kíváncsi leszek, hogy hogy fognak versenyben pitizni neki, hogy adjon energia hordozókat, ásványkincseket, stb. Például a szankciókkal elérhetik, hogy elzárja a gázcsapot, meg egyebeket, s akkor fagyoskodhatnak nagy hangon. (Mire a drága cseppfolyós palagáz feldolgozó kapacitását kiépítik addigra megfagynak. Persze az nem érdekli az USA-t)
Drazsen
2022-02-27 at 20:52
Oroszországot ki kell zárni mindenhonnan. A NOB-ból is.
na4
2022-02-27 at 20:02
Megy a szájkarate, a kardcsörgetés. Majd ez az őrület is elmúlik. Minden csoda 3 napig tart.
Andromeda
2022-02-27 at 19:56
És az amcsiik mit kapnak Vietnámért, Irakért, Afganisztánért, Szíriáért, Líbiáért stb. stb?????
György Balogh
2022-02-27 at 19:51
Mind szégyellje a pofáját mindíg a kettős mérce. ?