Pesti Srácok

A nézőktől kért segítséget a budai luxuskörnyezetben nyomorgó Juhász Péter

A TV2 Tények drámai hangú riportjából értesülhetett a nagyérdemű tegnap arról, hogy az Együtt belvárosi képviselője, Juhász Péter a csupán 350 ezer forintos képviselői fizetéséből kénytelen fenntartani a budai luxuskörnyezetben, azaz a II. kerületben bérelt, csaknem 130 négyzetméteres, csúcspanorámás lakását, ráadásul a telefonját is éppen tegnap kikapcsolták.

Ebben a II. kerületi, csúcspanorámás házban nyomorog a belvárosi képviselő Fotó: TV2
PestiSracok facebook image

A riportban az is elhangzott, hogy tulajdonképpen barátai adományaiból él, plusz persze a barátnője is keres némi kenyérre valót. Arra a kérdésre, hogy ha ilyen nehézséget okoz a megélhetése, miért nem költözik szerényebb körülmények közé, mint ahogyan ezt a normális emberek általában szokták, nem válaszolt, helyette megdöbbentő performanszot adott elő: ha már kamera közelben volt, előkapta egy lapra kinyomtatott bankszámlaszámát és megkérte a TV2 nézőit, támogassák őt, segítsék adományokkal a munkáját.

A PestiSrácok.hu-n nem múlik, ingyen közzétesszük Juhász Péter bankszámlaszámát, hátha akad olyan olvasónk, akinek kedve támad adományt adni a szegénységgel küszködő Juhász Péternek Fotó: TV2

Persze a riporter nem volt rest, megkérdezett egy ingatlan szakértőt, általában mennyi bérleti díjat kell fizetni olyan II. kerületi albérletért, amelyben az Együtt politikusa él. Juhász ugyanis azt állította, hogy 200 ezer forintért bérli az ingatlant, a megszólaltatott szakértő véleménye szerint azonban egy ilyen környezetben legkevesebb 300 ezer forintot kérnek el, de inkább 600 és 800 ezer a reális bérleti díj, rezsi nélkül.

Juhász Péter eddigi köztartozással bebuktatott, felszámolt cégekkel és gyanúsan eltűnt Milliás pénzekkel kikövezett karrierjéről a PestiSrácok.hu számos oknyomozó cikkben számolt be, amelyekről

itt

itt

itt

itt

olvashat.

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.