Pesti Srácok

Niedermüller álma: házasságkötő teremből genderérzékenyítő központ

Niedermüller álma: házasságkötő teremből genderérzékenyítő központ

Döbbenetes konkrét példákon keresztül látni, hogy Budapest baloldali vezetése mit művel ezzel a csodálatos várossal. A mostani sztori is tanulságos lesz - írja Bohár Dániel a 888.hu portálon megjelent cikkében.

A történet főszereplője Niedermüller Péter. Erzsébetváros DK-s polgármestere onnan lehet ismerős, hogy ő volt az, aki „rémszítő képződménynek” nevezte a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiakat és nőket. Az általam leírt sztoriból kiderül az is, hogy ez nem egy egyszerű elszólás volt, ő ezeket teljesen komolyan gondolja. Erzsébetváros a Niedermüller Péter előtti időkben folyamatosan fejlődött, épületek újultak meg, rengeteg beruházás történt. Ilyen például az Erőművház, amiről sajnos már múltidőben kell értekeznem. Erzsébetváros fideszes vezetése még Vattamány Zsolt polgármestersége idején újította fel a Wesselényi utca 17. szám alatt álló épület egy részét, a dísztermet és az ahhoz kapcsolódó helyiségeket. Gyönyörű épület, amelyet a világhírű iparművész Róth Miksa mozaikjai és ólmozott üvegablakai borítanak. Róth dolgozott a Parlament díszítésén is. A századfordulós műemlék egykor a Fővárosi Cipész Ipartestületé volt és aztán kultúrközpont lett belőle.

A gyönyörű és történelmileg gazdag épületben számtalan polgári esküvőt tartottak. Nem meglepően, hiszen tényleg nagyon impozáns a helyszín. És akkor jöttek Niedermüllerék. 2021-ben bezárták az Erőművházat, mondván spórolniuk kell, „kormány kivéreztetés” és a többi. Ismerjük ezeket. Aztán hirtelen lett pénz valahonnan, ugyanis a kezdeti tervek azok voltak, hogy kampányközpontot alakítanak ki az épületben. Ez sem valósult meg, végül az ingatlan bérleti jogát egy „oktatással” foglalkozó intézet kapta meg. Az oktatásról gyorsan kiderült, hogy milyen oktatást takar, ugyanis idén tavasszal már a 444 kiadójához tartozó Qubit tartott itt konferenciát, amelynek a címe „A homoszexualitás biológiája és megítélése” volt. Tehát ahol eddig házasságok köttetek, ott genderpropaganda pörgött.

A Soros-blog tudósításából kiderült, hogy nagyon fontos dolgok hangzottak el a rendszervényen, mint például ez: „a homoszexuális orientációnak a teljes emberi népesség szempontjából valamilyen kézzel fogható haszna kell, hogy legyen”. Tehát Niedermüller Péternek és a brigádjának 3 év alatt sikerült átformálni egy kerületi intézményt onnan, hogy házasságokat kötöttek, oda, hogy genderérzékenyítő „központ” alakuljon.

- tette hozzá Bohár.

Forrás: 888.hu; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?