Jövő héten Budapestre érkezik Mike Pompeo és kísérete. Az amerikai külügyminiszter látogatása kapcsán a haladók szőnyeg szélére állítást, hűvös amerikai-magyar viszonyt és nyomásgyakorlást vizionálnak, miközben éppen hogy nem az Egyesült Államok az az ország, mely hosszú évek óta komolyan próbál beavatkozni hazánk belügyeibe. Ha befolyásolásról szeretnénk beszélni, akkor érdemes tekintetünket Norvégia irányába fordítani, ahonnan nyíltan és határokat nem ismerve próbálnak évek óta beavatkozni hazánk szuverén kormányzásába. A 2014-es Norvég Alap-ügy ennek csak a kezdete volt; azóta a skandináv országból már újságírókat buzdítanak a magyar kormány lejáratására, miközben migránspárti civil szervezeteket támogatnak itthon.
Mint ismeretes, a Norvég Alap-ügy 2014-ben robbant ki a magyar kormány és a Norvég Alap országai, illetve a pénz elosztásával megbízott civil szervezetek között. A konfliktus oka az volt, hogy a Norvég Alap által kreált Ökotárs Alapítvány politikai hadviselésbe kezdett az általa szponzorált civil szervezeteken keresztül.
Ennek a gyanúnak persze voltak előzményei: a Norvég Alap pénzeiből jött létre ugyanis az „Egymillióan a magyar sajtószabadságért (Milla)” Facebook-csoport, majd Juhász Péter vezetésével egyesületté alakult, és a sajtószabadságért aggódott (médiatörvény-változtatások ellen tüntetett), még mielőtt véglegesen eltűnt. Egy, a Milla által szervezett tüntetésen jelentette be egyébként Bajnai Gordon az Együtt 2014 nevű választási mozgalom létrejöttét. A válasz.hu megírta, hogy később a Humán Platform mögött jelentős részben ugyanaz a szellemi világ sorakozott fel, amely a lap cikke szerint ugyanazt a civil kört jelenti, amely a Norvég Civil Alap támogatásainak kedvezményezettje volt. A lap szerint a Humán Platform 38 millió forint szervezetfejlesztési támogatást nyert el a norvégoktól, a rendezvényt szervező fiatalok többsége pedig a Hallgatói Hálózatból, illetve „Az alkotmány nem játék” csoportból érkezett. Az egész demonstráció mozgatórugója pedig a festékdobáló Gulyás Márton volt, akit ugyebár senkinek nem kell bemutatni.
Jól érezte tehát a kormány, hogy norvég pénzekből éppen az ő ellenfeleit finanszírozták, akik napjainkban többek között az Auróra nevű lerobbant liberális keltetőben, annak idején pedig a Sirályban bujkáltak. Mindezt a norvég pénzeket elosztó Ökotárs támogatásával. Nem véletlen tehát, hogy a magyar kormány nagyobb átláthatóságot akart, illetve a norvég források egy részét a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft.-re bízta volna inkább. A norvégoknak ez persze nem tetszett: azonnal diktatúrát kezdtek kiabálni, és egy adott ponton a norvégok fel is függesztették bizonyos pénzek kifizetését, a Norvég Civil Alap működését azonban nem állították le.
Az ügyben még az akkori nagykövetet, Jeszenszky Gézát is behívatták, megállapodás azonban nem született. Elkezdődött azonban a közösségi médiában ma már rutinszerű lejáratási kampány hazánk ellen: a „#SpeakUpForHungary” nevű kampányban húsz ország hatvan civil szervezete tett közzé egy közleményt „Nyilatkozat a civil társadalom és a média megfélemlítéséről Magyarországon” címmel, amelyben hisztérikusan írtak hazánk állapotáról és a tomboló diktatúráról. Ugye ismerős a történet valahonnan? Ekkor is szóba került már a kedvenc téma: a magyar sajtószabadság – az Origo főszerkesztőjének elbocsátása kapcsán -, illetve napirenden volt a reklámadó, és ahogy az lenni szokott, felszólították a magyar kormányt, hogy egyeztessen a civilekkel.
Ebben az időszakban számos figyelmeztetést és kritikát kapott hazánk az Európa Tanácstól, illetve az Amerikai Egyesült Államoktól, akik kéz a kézben féltették a magyar civil társadalom függetlenségét. Tehát már akkor is hasonló volt a narratíva, mint most a média kapcsán: a norvégok azért sikoltoztak, hogy a magyar kormány rá akarja tenni a kezét a civileknek kiosztandó pénzekre.
A Magyar Idők megtudta, hogy John Peder Egenaes, a norvég Amnesty International főtitkára, Maria Dahle, a Human Rights House Foundation norvégiai igazgatója, Sandra Petersen, a Det norske menneskerettighetsfond (a norvég emberi jogi alap), Jostein Hole Kobbeltvedt, a bergeni Rafto-stiftelsen (Rafto-alapítvány) és Bjorn Engesland, a norvég Helsinki Bizottság főtitkára tavaly június 30-án közös állásfoglalást írtak alá, amelyben kifejezték, hogy aggódnak az emberi jogok visszaszorulása és az emberi jogi aktivisták helyzetének korlátozása miatt. A dokumentumban Lengyelországot és Magyarországot is bírálták azért, mert szerintük a civil társadalmat korlátozó törvényeket fogadott el a magyar kormány.
Orbán Viktor miniszterelnök 2014. július 26-án Tusnádfürdőn kijelentette, hogy vannak „külföldiek által fizetett politikai aktivisták”, akik „befolyást kívánnak adott pillanatban és adott kérdésekben gyakorolni a magyar államéletre”.
Ekkor kezdődött a ma is gyakran emlegetett vád, mely szerint 25 évvel a rendszerváltás után Magyarország hátat fordít a nyugatnak, Orbán vaskupolát épít Magyarország köré, ami megkérdőjelezi az európai értékeket. A folyamatokra a Norvég Alap elleni kormányzati fellépést is példaként említette. Norvégia Magyarországgal szembeni szankciók megfontolására kérte akkor az EU tagállamait arra hivatkozva, hogy Magyarországon nincsen demokrácia.
Annak idején portálunk is beszámolt róla, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) a norvég pénzek elosztása miatt nemcsak rendőrségi feljelentést tett, hanem a NAV-hoz is fordult, mivel a gyanú szerint egyes támogatott szervezetek a jóváhagyott céltól eltérően használták fel a Norvég Civil Támogatási Alaptól (NCTA) származó pénzeszközöket.
Különös pénzmozgások
Egy józanul gondolkodó embernek azonban már akkor is nehéz lett volna ártatlannak gondolni a Norvég Alapot, hiszen több ezer euróval támogatott egy olyan internetes vállalkozást, amely Európában kínál lehetőséget a terhesség megszakítására. Az Abortourism elnevezésű fiktív utazási iroda jóvoltából a nők kiválaszthatják, hol, mennyi pénzért szeretnék elvetetni a magzatot. A Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület kezdeményezésére létrehozott honlapot a Norvég Alap közel négyezer euróval támogatta, partnereik közt pedig olyan szervezetek vannak, mint az Ökotárs Alapítvány vagy a Soros György által is támogatott Patent Egyesület. De ez csak egy példa a sokból, többek között a „Liberális Fiatalok Egyesületének” is kijárt akkoriban a támogatásból, amelyet a haladók sörre és cigarettára költöttek. Akkor erről a Magyar Nemzet adott hírt.
Az is kiderült a PestiSrácok.hu korábbi adatgyűjtéséből, hogy nagyon jelentős az átfedés Soros György nemzetközi spekuláns civil támogatottjai és a norvég alap kedvezményezettjei között Magyarországon. Az utóbbi években szinte ugyanaz a kör nyerte el a nemzetközi szerződés alapján, elvileg politikai szándékoktól mentesen osztogatott norvég pénzeket, amely az elmúlt tíz évben az Open Society Foundation és más Soros-szervezetek kiemelt törődését is élvezte.
A PestiSrácok.hu akkori gyűjtése szerint a Norvég Alap és Soros György támogatásaiban részesültek:
- Társaság a Szabadságjogokért (52 millió forint)
- Transparency International (TI) Magyarország Alapítvány (Móra Veráéktól 143 ezer eurót akasztott)
- a K-Monitor nevű linkgyűjteményt működtető, a TI-TASZ-körhöz tartozó egyesület (137 ezer eurós norvég- és összesen 37 millió forintos Soros-jusst kaptak)
- Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület (165 ezer eurós norvég segítséghez és 18 millió forintnyi OSI-pénzhez jutott)
- Energia Klub
Nem mellékesen a Gulyás Marci-féle Krétakör Alapítvány, az Átlátszó.hu projektet bonyolító Asimov Alapítvány, vagy a Budapest Pride-ot szervező Szivárvány Misszió Alapítvány szintén a támogatottak között volt. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy ugyanebből a pénzből hozták létre annak idején az Átlátszó.hu-t. Akkor a PestiSrácok.hu felkereste a portál főszerkesztőjét is, aki azonban nem kívánt nyilatkozni.
A válasz.hu 2014-ben arra hívta fel a figyelmet, hogy a figyelme elterelése miatt nyílt lappal is igyekezett szimpátiát gerjeszteni maga iránt akkor a kormány által támadott Norvég Civil Támogatási Alap. A meglátogatható „norvégos” kedvezményezettek sorából a szervezők ügyesen kihagytak tucatnyi, a Soros-hálózathoz köthető szervezetet. A következőket hagyták a listán:
- Ágacska Alapítvány az Örökbefogadásért és a Családokért (Budapest)
- Igazgyöngy Alapítvány (Told)
- Zöld Akció Egyesület (Kazincbarcika)
- Szúcs Községért Egyesület (Szúcs)
- Sajóvölgyi Tájszépítő Egyesület (Hét)
- Zöld Pók Alapítvány és a Van Esély (Budapest)
Oknyomozó újságírókat uszítanak a kormány ellen
Azóta persze kiderült az igazság, és már nem is próbálják titokban tartani, hogy norvég pénzből kormányellenes ügyeket támogatnak. Ismeretes, a norvégok „támogató” partnereinek listáján dobogós helyet foglal el az Európai Unió és az Open Society Foundations mellett a Transparency International. Ahogy arról portálunk korábban beszámolt, ezek után nem volt meglepő, hogy idén sem jobboldali, keresztény, konzervatív, nemzeti újságíró kapta meg a haladó oldal által legrangosabb „szakmai” díjnak önkényesen kikiáltott Transparency SOMA-díjat, amelyet állítólag a legrangosabb oknyomozó cikkért ítél oda a „független” szervezet minden évben. A 2018-as évben Erdélyi Katalinnak, Németh Dánielnek és Bátorfy Attilának jutott a megtiszteltetés, hogy átvehették a díjat és egy egymillió forintról szóló csekket, amit azért érdemeltek ki, mert az Átlátszón szeptemberben megjelent „Orbán Viktor, a magánrepülőgép, a luxusjacht, és a Mészáros-klán – tudjuk, hol nyaraltak idén nyáron” című cikkük. Az Átlátszó.hu nem mellékesen, saját bevallása szerint költségvetése harmadát amerikai jótevőjétől, Soros Györgytől kapja. Aki ugye független…
Biztosan az is véletlen, hogy a díjátadón felszólalt Olav Berstad, Norvégia nagykövete, aki egy nagyon találó példával ecsetelte az oknyomozó újságírás fontosságát: elmondta, hogy az 1970-es években egy helyi politikus magáncélra használta a skandináv légitársaság gépeit, mivel az állam résztulajdonosa volt a légitársaságnak. Ennek leleplezése állítólag a független, haladó oknyomozó újságírók érdeme, ahogyan az is a haladó oldal áldozatos tényfeltáró munkájának köszönhető, hogy az ország nem fulladt még bele a totális diktatúrába.
A norvég nagykövetségnek portálunk feltette a kérdést, hogy miért támogat a nagykövetségük egy olyan díjat, amelyet egy Soros György által is pénzelt portál jelentetett meg a magyar kormány lejáratására. Cikkünk megjelenéséig választ nem kaptunk.
Forrás: Heti Válasz, Magyar Idők, PS, Wikipedia; Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS