Pesti Srácok

Novák Katalin a katolikus egyházfőnek: Őszentsége budapesti látogatása az éppen alkalmas pillanat és hely az igazságos béke meghirdetésére

Novák Katalin a katolikus egyházfőnek: Őszentsége budapesti látogatása az éppen alkalmas pillanat és hely az igazságos béke meghirdetésére

Hisszük, hogy Szentatya érkezése éppen most, éppen ide, Magyarországra nem véletlen, nem is világpolitikai összefüggések következménye csupán, több, mint a magyar katolikus egyház és a magyar állam meghívásának elfogadása. Őszentsége budapesti látogatása Kairosz. Az éppen alkalmas pillanat és hely a találkozásra, a harangok megkondítására, az igazságos béke meghirdetésére – fogalmazott Novák Katalin köztársasági elnök Ferenc pápával közös sajtótájékoztatóján a Sándor-palotában.

A köztársasági elnök kiemelte: hazánk azt szeretné, ha a Szentatya magyarországi látogatása „elrugaszkodás lehetne”, egy olyan magaslat, ahonnan rálátunk a szellemi, lelki megújuláshoz és békéhez vezető útra. Felidézte: Szent II. János Pál akkor látogatott a hazánkba, amikor erre a legnagyobb szükség volt a kommunizmus bukása utáni újrakezdéskor. Úgy vélte, Ferenc pápa is akkor érkezett Magyarországra, amikor a legnagyobb szükség van rá hazánknak és Európának.

– hangsúlyozta, megjegyezve: hazánk is ebben erősíti meg a katolikus egyházfőt, „ezt adjuk kölcsönösen egymásnak”.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki Novák Katalin. A köztársasági elnök kiemelte: ennek a szövetségnek tragikus időszerűséget ad a háború. A magyarok látják a szétszakított családok fájdalmát, hallják a fiaikat sirató anyák jajkiáltását, köztük kárpátaljai magyar anyákét is.

– tette fel a kérdést Novák Katalin. Kiemelte: hazánk azt reméli, hogy Ferenc a béke embereként beszélni tud Kijevvel és Moszkvával, Washingtonnal, Brüsszellel és Budapesttel, és mindenkivel, aki nélkül nem lehet béke. Novák Katalin megköszönte a Szentatya támogatását, amellyel bátorítja és megerősíti a nőket a családalapításban, a gyermeknevelésben és a közösségek élén betöltött vezető szerepekben is. Szent Erzsébettel példálózva kiemelte, a szent élete igazolja, hogy a nők különös felelőssége rámutatni: a jó kormányzás irgalmasság, a kiszolgáltatottak iránti szolidaritás nélkül nem lehetséges. Hozzátette: hazánk egyik ajándéka éppen ezért a Szent Erzsébetről nevezett rózsa, amely a katolikus egyházfőt is emlékeztetheti a szent életének példájára.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.