
O1G-s Facebook-profillal, hangulatkeltő mémekkel és a kormányt, jobboldali politikusokat gyalázó bejegyzésekkel uszít, hergel egy tanár a győri kereskedelmi szakközépiskolában. Egy olvasónk jelezte az esetet, azt is hozzáfűzve, hogy a szóban forgó tanár annak ellenére, hogy tanári minőségében az iskolában nem politizálhatna, a tanórákon sem rejti véka alá kormányellenes nézeteit. Mi is ellenőriztük a pedagógus közösségi oldalát, ami egyértelműen alkalmas a lázításra. Az a legkevesebb, hogy a tanár úr üzenőfalán a miniszterelnököt rendre gyalázzák, ezen kívül tüntetésekre, akár durvább, törvénysértő akciókra is buzdítanak.
Ellenőriztük a kapott nevet az iskola honlapján szereplő tantestületi névsorban, majd a Facebook-oldalt is. A nyilvános fotók, információk a két személy között egyezést mutatnak.

A győri középiskola tanárának Facebook-profilja
A kereskedelmi szakközépiskolai tanár Facebook-profilja alapján lelkes ellenálló. Folyamatosan változó profilképével hol az Európai Uniót, hol a Soros-féle civil szervezeteket élteti. Fontosnak tartotta, hogy kifejezze kiállását a CEU és a szerinte megbélyegzett civil szervezetek mellett. Legutóbb épp azt kiáltotta világgá, hogy ő is a tüntetőkkel van.
A karácsonyi ünnepek előtt aztán bedobta az O1G-motívumot, azóta csak ezzel díszeleg a közösségi portálon.
MÁR JANUÁR 18-án PÉNTEKEN ÁLLJON LE AZ ORSZÁG. NE BIRNBAUM FÉLÉK IRÁNYÍTSANAK BENNÜNKET. MEG IZRÁELBŐL! ELÉG VOLT!! ORBÁN ÉS BANDÁJA TAKARODJON A HATALOMBÓL ELÉG, ELÉG, ELÉG!!”
– ezzel a bejegyzéssel indul a tanár úr üzenőfala. Igaz, a lázító üzenetet nem személy szerint ő írta ki, hanem egy igencsak aktív ellenálló barátja tette ki az oldalára, ő pedig hagyja, hogy ott ékeskedjen. Ez a barát szinte naponta díszíti O1G-bejegyzésekkel a Facebookot és a tanár úr oldalát is. A Facebook működési elve alapján nem lehet csak úgy más oldalára posztolgatni, jóvá is kell hagynia ahhoz, hogy a tartalom az oldalán mások számára is láthatóvá váljon. A tanár tehát felvállalhatónak tart minden, az oldalán szereplő uszító, törvénytelenségre bujtogató bejegyzést.

A tanár úr gyakran változtatja profilképét, hogy kifejezze ellenállását
Nézzük, mit is látnak például a tanítványai, ha rákattintanak a tanáruk oldalára: nem jó magyarnak lenni, a kormánypártiak görények, egy füstbombát kéne odadobni nekik, mert ez itt most a harc kezdete. De azt is megtudhatjuk a tanár úr oldaláról, hogy a miniszterelnök olyan, mint Ceaușescu, ezért aki Orbán Viktort támogatja, az nem ember.
Ezeket a bejegyzéseket tömegével találhatjuk meg a győri középiskola tanárának Facebook-oldalán, aki azoknak a megjelenítéséhez hozzájárulását kellett, hogy adja, és hónapok óta cenzúrázatlanul hagyja is őket az üzenőfalán.

Példàul ilyen gyöngyszemekkel…
A közösségi profilja egyébként azt is elárulja, hogy a kereskedelmi szakközépiskola pedagógusa nem független a politikai kapcsolatoktól: több baloldali, több DK-s politikus is az ismerőse.
Nem véletlen, hogy tanároknak, pedagógusoknak az intézményben, pedagógusi minőségükben nem is szabad politizálni. A középiskolás diákok még kiforratlan személyiségére befolyásoló, erős hatást gyakorló tényező tanáruk politizálása. Így szülhetnek az iskolák Nagy Blankákat, akik talán fel sem fogják, mi az, amit és ahogy tesznek, de imponálni akarnak azoknak, akik nevelik, tanítják, formálják őket. Az O1G-akció ráadásul messze túlmutat a politizáláson: ezek a jelszavak, a hozzájuk kapcsolt lejárató, az ország vezetését brutálisan és személyükben is támadó posztok, mémek alkalmasak arra, hogy megzavarják a köznyugalmat, a törvény ellen uszítsanak, lázítsanak.
Megkerestük az iskola vezetését az ügyben. Mivel az igazgatót telefonon nem értük el, e-mailben tettük fel kérdéseinket. Arra voltunk kíváncsiak, hogy intézményükben elfogadott dolog-e, hogy a pedagógusok politizáljanak, uszítsanak, tüntetésekre, sőt, akár törvényellenes megmozdulásokra is buzdítsanak.
Amint válaszolnak, frissítjük cikkünket!
Vezető kép: Pixabay
kbandi1
2019-01-23 at 11:16
Milyen lehet ez a kereskedelmi szakközépiskola? 10 deka öntudat, 10 deka gyűlölet összekeverve a történelmi kreténségükkel és máris mehetnek kimérni az árut. A kollégákat és az iskolavezetést minősíti, hogy eljutottak erre a szintre, mert nem burokban kellene dolgozniuk, még ha fejlettudat-lázban szenvednek, akkor sem.
salamander
2019-01-22 at 20:52
A tanár közfeladatot ellató személy, a köz felatadatinak legfőbb irányítója – az alkotmányos közjogi berendezkedésünk alapján – a miniszterelnök.
Ezért az a tanár, aki a végrehajtó hatalom iranyitóját közfeladata elátása során becsmérli, szidalmazza – rágalmazást és becsületsértést elkövetve vele szemben, az nem érdemli meg a tanari diplomáját, és azt sem hogy másokat oktathasson. Ezért tőle megvonnám a tanári diplomát és végérvényesen eltiltanám a tanári foglalkozás gyakorlásától.
R Tibor
2019-01-20 at 09:32
Sajna véletlenül felfelé mutató ujjat nyomtam, bocs. Inkabb lefelé mutatót erdemelnel te komcsi alkoholista falusi csicska, Egyetem szegyene, húzz el a városból!
Gyöngy
2019-01-18 at 16:34
1991-ben érettségiztem ebben az iskolában estin, de ilyen politizálás a tanárok részéről elképzelhetetlen lett volna.Ellenben keményen a fejünkbe verték a tudást, szigorúan megkövetelték a tanulást és számon is kérték rendesen.Ha ilyen tanár tanitott volna biztosan azonnal elhagyom az iskolát és feljelentettem volna.
Felháboritó ami most megtörténhet!
Hol az igazgató, nem tudja mi történik az általa vezetett intézményben? Azonnal intézkednie kellene az ilyen tanárral szemben!
KIRÚGNI DE AZONNAL !!!!!
A fizetését azért kapta, hogy a tudását átadja a diákoknak és nem azért, hogy uszítson, gyülőletet keltsen, megfélelmitse a rábizott fiatalokat.
Semmi keresnivalója az ilyennek oktatási intézményben, el kell tiltani örökre a tanítástól!!
Követeljük a szankciókat ellene!
Hát, így van ez
2019-01-18 at 14:36
Na, – szerintem – alapvetően ott a baj, hogy ez a sz@rházi tanár még mindig abban az iskolában próbálja hülyíteni a mi gyerekeinket!
Ez ellen kellene már végre tennie a magyar kormánynak, mert ezek a szemetek – a retorziók elmaradása miatt – szemtelenedtek el úgy, mint a piaci legyek !!!
ÉBRESZTŐ MÁR VÉGRE, MERT VÉGKÉPP A FEJÜNKRE NŐNEK EZEK AZ ÖKRÖK.
Ilona
2019-01-18 at 13:09
“azért aki Orbán Viktort támogatja, az nem ember.”
Én Orbán Viktor politikájával egyetértek, mint sok millió magyar ember és szerintem én ember vagyok az intelligensebb szériából, szemben ezzel a @-nak mondható emberrel.
A végzettségem sem kevesebb mint ezzé a tanáré, aki már cseppet sem úr,
– egyetemi végzettségem van, – mert az úr szó hozzá nem illik, hanem az általam már fent jelzett kukac illetve féreg jele íme: @.
Szerintem aki nem tud meggyőzően érvelni, hanem csak mocskolódik, uszit, káoszt , anarchiát akar kelteni, a demokratikusan megválasztott kormánnyal szemben a más politikai oldalt viselők iránt, mint ez a tanárnak nem való lény azt lehet nem embernek nevezni, mert keményen megküzdött érte, hogy ilyen mélyre tudott lesüllyedni.
Klinda László
2019-01-18 at 11:15
Szólni kell az altató orvos haverjának, altassa el, hogy lenyugodjon.
ria
2019-01-18 at 10:43
Ó te szerencsétlen,te lenézed a falusiakat? Azt hiszed csak falun vannak általad butának tartott emberek? Gondolom te városi vagy, aki esetleg szintén faluról származol, s azt hiszed, hogy az észt is kapod vele. Falun is vannak emberek akiket az Orbán fóbiások megtévesztenek, s nem lehet, hogy pont azokat szállították azért mert mozgásukban korlátozottak voltak? A gyűlölet, a hatalomvágy már olyan méreteket ölt, hogy érthetetlen. Azoknak meg igazuk van akik megkérdőjelezik a tanár alkalmasságát, mert hazánk jövőjéről van szó. Intelligenciát, tiszteletet és hazaszeretet kéne tanítani. Az Orbán gyűlölők azért az emelt fizetéseket nem utasítják vissza, minden zokszó nélkül még keveslik is? Pedig csak emlékezni kéne mennyit vett fel 2010 előtt. Csak emlékeztetni szeretnélek kormányt váltani akarókat, hogy a magyar parlamenti választások 2022-ben lesznek. A tiszteletet meg adjátok meg mindenkinek, a kormány tagjainak is, még ha nehezetekre esik is.
franci
2019-01-18 at 10:38
Valaki jogi szuper profi segítsen nekem lécci: hogyan lehetne távoltartási végzést kérni a féreg komcsi ellen? Iskola = 5 km, minden 27,5 év alatti magánszemély = 1500 m.
Ilona
2019-01-18 at 10:18
A G betűnek több értelmezése is lehet, miniszterelnökünkkel kapcsolatban a géniusz az ami, helytálló, és igaz.
A tanárról viszont nekem ez jutott eszembe és ezt nem lehet szerintem vele kapcsolatban kettős értelmezéssel nézni az a jel pedig @.
Az Orbánozó tanár, aljas tanárhoz méltatlan viselkedése, és cselekedete alapján nem lehet más mint 1@, vagyis egy kukac, vagy féreg.
Kétes
2019-01-18 at 10:02
Ez is csak egy gyáva korunk hőse fészbúkhuszár (elnézést a huszárságtól), aki bolsevik elődjei módjára olyanoknak tart “oktatást” akik függenek tőle.
Ez egy gondolattalan gyenge jellem!
Mitől önálló gondolat sz, hogy I stand with CEU, meg támogatom a megbélyegzett(?) civil szervezeteket?
Zéró intellektusú papagáj. Az ilyen betegség beve paranoia psichozis.
Schwach Emmi
2019-01-18 at 09:45
azért mert ezeknek semmi sem elég, évek óta nyomják beléjük a béremelést, két és fél hónap láblógatás, és még mindig nem elég.. útálom a pedagógusok nagy részét. semmit nem érnek. csak a pofájuk jár állandóan.
saghy rozalia
2019-01-18 at 09:30
Várom a tanári kar véleményét!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
ómió
2019-01-18 at 09:19
Ebben a “diktatúrában” valaki “bemutathatná” már a szöges bakancsnak.
Károly
2019-01-18 at 08:48
Mentálisan beteg, miért oktathat gyermekeket?????????
Valószínő bosszantja, hogy Győrben prémiumkategóriás munkahelyek léteznek!!
Kedves Győriek muszáj a munkáltatókat ingerelni????????????????
Az eszement tanár fizeti majd a munkabérüket, ha esetleg fizetés nélküli szabadságra kényszerülnek?????????????????.
Érdemes gondolkodni is.
Oriza Triznyák
2019-01-18 at 08:46
Nem mai gyerek vagyok már! Református iskolába jártam, 90%-ban kommunista tanárok tanítottak. Soha nem engedték meg maguknak az ilyen típusú nyomásgyakorlást. Most sok – sok évvel később egy osztálytalálkozón az egyik bolsevik tanár elkezdte az orbánozást. Megkérdeztük a tanár elvtársat, most párttaggyűlésen vagy osztálytalálkozón vagyunk?! Meg kell találni a megfelelő hangnemet az ilyenekkel! A tanár elvtárs is megértette rögtön hogy nem párttaggyűlésen van.
George Soros
2019-01-18 at 07:57
Ezeket nem is liberalisok, a liberalisok nem ennyire elfogultak, ezek csak annak mondjak magukat. Az egesz egy csocselek es kesz.
Ágnes
2019-01-18 at 07:20
Fel kell jelenteni személyiségi jogok megsértéséért—és azonnal ki kell rúgni az állásából—-
AZONNAL–NEM KÉSLEKEDVE—PRECEDENST KELL TEREMTENI–HOGY A TÖBBI BAROMNAK ELMENJEN A KEDVE HASONLÓ ATROCITÁSOKTÓL !!!!!
aladin
2019-01-18 at 07:05
Ès ez a szemét tanár még tanit? Miért nincs már az utcán a hajléktalanok között.
Karácsony Márta
2019-01-18 at 12:27
Azért a szülőket is megkérdezném, hogy szerintük ez OK? Mármint az összes szülő szerint?
A Nagy Testvér figyel téged
2019-01-18 at 06:13
Beszart a rühes! Már eltüntetett mindent, kívülállónak nem láthatók a posztjai! 😀
A Nagy Testvér figyel téged
2019-01-18 at 06:10
Csak rá kell nézni, olyan is! Mint a “bagó” amit megrágtak, és kiköptek! Egy köpet, egy turha semmi más!
ciki
2019-01-18 at 06:00
Mo-n is kellene olyan törvényt alkotni, mint Németországban van. Aki uszít, lázít a demokratikusan megválasztott kormány ellen, vagy trágár jelzőkkel illeti a miniszterelnököt és a kormány tagjait azt a rendőrség tartóztassa le a bíróság pedig ítélje el akár pénzbüntetésre is. És ezek után mondja valaki, hogy Mo-n diktatúra van.
Dodó
2019-01-18 at 12:33
Mi miért nem hozhatnánk hasonló törvényeket, mint a németek? Elég volt a kesztyűskézből! Ne hagyjuk már, hogy ezek a komcsiivadékok a fejünkre szarjanak.
Kinga
2019-01-18 at 12:38
Mi miért hozhatunk hasonlóan szigorú törvényeket?
Kinga
2019-01-18 at 12:44
Helyesbítést! Mi miért nem hozhatnak hasonló szigorú törvényeket? Vagy attól félünk, hogy akkor lenne csak igazán tanárhiány?
Kinga
2019-01-18 at 12:46
Helyesbítés: Mi miért nem hozhatnak hasonló szigorú törvényeket? (Vagy attól félünk, hogy akkor lenne csak igazán tanárhiány?)
Somisomesz
2019-01-18 at 00:37
Nem mindenki tudja, hogy az iskola szerint területileg illetékes Tankerületi Központ jogosult eljárni az iskolában a diákok politikai agymosását, lélekmérgezését folytató pedagógussal szemben, melynek eredményeként el is távolíthatja az iskolából a kormányellenes propagandát végző tanárt.
Kinga
2019-01-18 at 12:24
Akkor még mire vár az illetékes Tankerületi Központ? Az ilyen alakokat azonnali hatállyal el kell bocsátani, s törvényileg “kitiltani az ország összes oktatási intézményéből, – úgy ahogy annak idején ők tették. “Kölcsönkenyér visszajár!”
Somisomesz
2019-01-18 at 00:08
A tavalyi április 8.-ai választás előtt heteken át a fiam rendészeti szakgimnáziumában a közlekedésrendészet órán a rendőrtiszt előadó tanár egész órán Fidesz és Orbán ellenes propagandát folytatott tanítás helyett.
Két hete a 8.-os lányom történelem tanára egész órán az antiszemitizmusról beszélt és illusztrációként azt bizonygatta, hogy aki Soros Györgyöt támadja, az antiszemita.
Ilyen “tanárok” működnek szabadon az “Orbán diktatúrában”!
Karácsony Márta
2019-01-18 at 12:24
A helyzet az, hogy ilyen liberális miniszterelnöke és kormánya Magyarországnak még nem volt… ez benne a röhej, hogy olyanokkal vádolják, ami a valósággal még köszönő viszonyban sincs…Tanár nem lesz kirúgva..
lacika
2019-01-18 at 16:01
Onnan tudhatjuk hogy a libsinácibolsik mit gondolnak, szeretnének és mit csinálnak/csinálnának, hogy mivel vádolják a kormányt.
Pontosan azzal, amit ők maguk gondolnak, szeretnének és amit csinálnak/csinálnának.
lacika
2019-01-18 at 16:04
És csináltak.
Nahát
2019-01-17 at 21:53
A rendszerváltásig szűrték a felvételiző diákokat. Vallásos diák nem mehetett tanári szakra. A felvételiző bizottságban ott ült a politikai küldött a KISZ részéről, és konkrétan rákérdezett a dologra. Akiről a gimnáziumban kiderült, azt már az osztályfőnöke eleve nem javasolta. Tele vannak az iskolák vörösproletár bolsevik tanárokkal. (Tisztelet a kivételnek.)
TS
2019-01-17 at 21:23
Ráadásul még egy rühes náci, egy antiszemita!
Esvány
2019-01-17 at 21:04
Ez a “tanár” gondoljon az ajkai kórház altató orvosára!
Logikus
2019-01-17 at 21:01
Haladéktalanul ki kell rúgni! Ne politizáljon és ne befolyásoljon senkit az iskolában mert nem azért kapja a fizetését az államtól, hanem a tanításért. Ha nem tud tanítani, akkor menjen WC-s néninek.
Kisné Kati
2019-01-17 at 20:36
Miféle ember az ilyen! Azonnal el kell távolítani a tanári pályáról. Szégyen, gyalázat, hogy a pedagógus szakszervezet ott tobzódik a tüntetéseken, béremelést követel, felül az ellenzék roggyant szekerére miközben látjuk munkájuk eredményét. Leginkább a tanítással, neveléssel kellene foglalkozniuk, hogy ne szaporodjanak a “Nagy Blanka” féle agymosott selejtek. A győri iskolavezetés alkalmatlansága, hogy tanárként ilyen silány alakot foglalkoztat
Kata
2019-01-17 at 21:09
Kisné Kati!
Így van!Ezt az embert azonnal el kell távolítani a tantestületből!Mert ha az is-
kola ezt nem teszi meg,akkor hallgatólagosan egyetért ezzel a kreténnel!
A tanárnak nem az a feladata,hogy befolyásolja diákjait,politikai nézeteit nép-
szerűsítse.Mert nem ezért alkalmazták!Esetleg átnézhetné a munkaköri leírását,
ez a feladatkör biztosan nem szerepel benne.És Polgárnak is igaza van!Nevesí-
teni azonnal,hogy mindenki tudja kiről van szó!Egyébként képzelhetjük mekkora
sivalkodás lenne ellenkező esetben,a jobboldali tanerő egyből pellengérre lenne
állítva családjával együtt.
Jordi
2019-01-17 at 22:27
Itt van a fickó, nevesítve van. Bagó István. A facebook oldalán a fényképei alapján inkább egy mentálisan zavarodott, sérült egyén ez.
Itt megnézhetitek:
https://www.facebook.com/istvan.bago
Polgár
2019-01-17 at 20:36
Talán nem kellene ennek a díszpéldánynak a nevét elhallgatni!
OVA
2019-01-17 at 19:51
Tanár?
Még most is?
Remélem hallott arról a Dombóvárinak nevezett dokiról aki hasonlóan tette a dolgát mint Ő és most éppen Győrben van randevúja a kaszással!
Mert aki másnak……
Na meg addig jár a korsó a kútra………
Én
2019-01-17 at 19:50
A 90-es években is ez ment a gimnáziumban. A komcsi történelem tanárunk júniusig már pont nem jutott el az 56-os tananyagig.
Vas Antalne
2019-01-17 at 19:46
Nemcsak az ellenzek de egesz Magyarorszag szegyene hogy O1G zni lehet uton, utfelen, tuntetesen. Ezzel a politikai kulturaval lejaratjuk magunkat az egesz vilag elott. Ajobboldal is, ha buntetlenul hagyja a tragarsagot, a tiszteletlenseget, az asztalra semmit le nem tevo, esztelen fiatalok fektelen tobzodasat.
Strasser Éva
2019-01-17 at 21:46
Ez jó! Kicsit még irigy is vagyok.
Karácsony.sk
2019-01-17 at 22:06
O1G(Orbán1Géniusz) – első felvonás
O2.G(OrbánMásodikGandhi) – második felvonás
Tudás az hatalom, hatalom az fegver, amivel bánni tudni kell! S mivel a tanárúrnál hiányzika a tudás (csak a gyűlölet irányítJa) a kezében a hatalom tömegpusztító fegyverré vált anélkül, hogy tanár létére megértené! Semmi mást nem kell tennünk, csak májusban elmenni választani s a többit már tudjátok!
Szlovákiából……………
Karácsony Márta
2019-01-18 at 12:21
Egyetértünk, csak úgy látszik nem elegen. Valószinűleg bizonyos értelemben birkák vagyunk, ahogy a sötét balliberálisok gúnyolódnak velünk.
Magd@
2019-01-17 at 19:40
Viktor Verebély (fb)
Egyetértek
Nahát
2019-01-17 at 19:37
Pszichopatákat nem szabad gyerekek közelébe engedni.
Zolika Lassu
2019-01-17 at 19:35
Tanár úr kérem! Ez ciki! Egy normális fiú, ha pofán vágja, akkor lenne nagy sivak-sivalk. És igaza is lenne. A srácnak.
Kiss Lászlóné
2019-01-17 at 19:29
Azonnal felmondani a mviszonyát és perelni, h soha ne taníthasson!!!
Gabi
oshon
2019-01-17 at 20:26
Pontosan , Ruhes tetves kutya !
khm
2019-01-17 at 19:21
Megszüntetném az állását.
zizu
2019-01-17 at 19:30
Így igaz.
pufff
2019-01-17 at 19:21
Nálunk is az iskolában már az első 1990-se választások előtt és után is az unokatestvéram szdsz-es felesége politikai propagandáját kényszerítette a diákokra tanítási órákon és nem a munkáját végezte.