
A mai parlamenti ülésen Gyurcsány Ferencnek sikerült alulmúlnia önmagát, ezúttal ugyanis azzal fenyegette meg a kormány tagjait, hogy börtönbe záratja őket, ha kormányra kerül. De beszélt arról is, hogy édesapja több alkalommal megjárta már a börtönt, ráadásul néhány tízezer forintért csukták rács mögé. A DK elnökének szavait a Fidesz frakcióvezetője nem hagyta szó nélkül, Kocsis Máté szerint ez újabb bizonyíték arra, hogy Gyurcsány igenis vissza akar térni a politikai vezetők közé. A mai ülésen továbbá a Minority SafePack európai polgári kezdeményezésről is tárgyaltak.
A szerdai ülés kezdetén a közelmúltban elhunyt három parlamenti képviselőről, Kovács Jenőről (MSZP), Rigler Zoltánról (Fidesz) és Varga Gézáról (Jobbik) emlékeztek meg az Országgyűlés tagjai. Ezt követően kezdődtek a napirend előtti felszólalások. A sort Szabó Tímea kezdte, aki a koronavírus áldozatairól beszélt. A Párbeszéd képviselője szerint ötpercenként hal meg valaki a vírus miatt, a kormány hiába kozmetikázza az adatokat. Hozzátette: a miniszterelnök nem akart segíteni az embereken. Szavai szerint “más országban időben léptek, Magyarországon nem”. Majd arról beszélt, hogy szerinte Orbán Viktor lenézően beszél az egészségügyi dolgozókról. A nyitásról is szó volt: szerinte most, hogy rekordszámú ember hal meg, Orbán nyitni akar. A két és félmillió beoltott ember pedig nem igaz a képviselő szerint, mert egymillió ember van csak kétszer beoltva. Hangsúlyozta: a védettség a második oltás után mondható ki, a védekezést és az oltási programot pedig folytatni kell. A képviselő beszélt arról is, hogy szerinte a miniszterelnök a kínai gazdaságot erősíti és azért most a nyitás, mert Orbán Viktor focimeccseket akar tartani. Dömötör Csaba államtitkár viszontválaszában kiemelte: ha az ellenzék követeléseinek tesznek eleget, akkor sokkal kevesebb ember lenne beoltva. A politikus emlékeztetett arra is, hogy a harmadik hullámban a főpolgármester nagy rendezvényeket akart tartani. Hozzátette: a baloldali pártok nemrég még nyitást követeltek. Arra kérte a baloldalt, hogy magyarázzák akkor meg a fodrászoknak és más szolgáltatóknak, hogy miért nem nyithatnak. Az ellenzéki képviselők viszont beoltatták magukat annak ellenére, hogy oltásellenes kampányt folytattak. (Az oltópontokon érdekes módon nem merték azt mondani, hogy nincs oltási terv.) Maguk is azért kaphatták meg mert működik az oltási terv és a kormány szerzett vakcinát. Itt nem álltak meg, elemzőjük nemrég arról beszélt, hogy a gyászolókat kellene a baloldalnak maguk mellé állítania.
A baloldal politikája nemcsak tévút, morális csőd is
-tette hozzá Dömötör Csaba. Keresztes László Lóránt az LMP részéről arról beszélt, hogy a kormány kiszervezi feladatait a magukhoz hűséges cégeknek, embereknek. A politikus kitért az egyetemek alapítványi modellváltására is, ami szerinte “szükségtelen és hazugság”. Szavai szerint a kormány fogja a kurátorokat kinevezni, ami elfogadhatatlan. Ami ezt súlyosbítja, hogy mindezt a járvány idején csinálják. Schanda Tamás államtitkár viszont megköszönte az egészségügyi hallgatóknak, hogy kiveszik a részüket a járványhelyzetből. Az LMP társelnökének felvetésére pedig úgy reagált: a cél, hogy a hallgatók korszerű képzést kapjanak, ezek hozzájárulnak ahhoz, hogy versenyképesek legyünk. Arra kérte, hogy ne tegye az egyetemek kérdését pártpolitikai kérdéssé.
Ne keressenek újabb témákat arra, hogy háborút indítsanak
– fogalmazott. Hozzátette:
Szükség van arra, hogy az alapítványok kuratóriumaiba olyanok kerüljenek be, akiknek van elköteleződésük, helyi identitásuk.
Gyurcsány apja bűnös múltjáról beszélt, majd börtönnel fenyegetőzött
Gyurcsány Ferenc pátoszi magasságokból indított, azt fejtegetve, hogy az életnek sikerült-e győznie a halál felett. A DK elnöke arról beszélt, hogy édesapja 4-5 alkalommal volt börtönben.
Az én apámat párszor 10 ezer forintért lecsukták
-mondta. Majd azzal folytatta, hogy sok ember meghalt a járvány miatt, ami szerinte a kormány hibája. Majd azzal fenyegetőzött, hogy a kormány tagjai is börtönben fogják végezni. Ha győznek, nem lesz kegyelem.
Dömötör Csaba szerint aggályos, hogy Gyurcsány Ferenc ebben az időben fenyegetőzik. Majd javasolta, hogy gumilövedékre cserélje le a DK a logóját, hiszen semmit nem változtak.
Közösségi oldalán később Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője is reagált Gyurcsány fenyegetőzésére. Mint írta:
Ma reggel egész jó állapotban találták Gyurcsány Ferencet a balatoni nyaralójában, ezért elhozták a parlamentbe, hogy felszólaljon. Beszélt például a lopásért és más bűncselekményekért 4-5-ször börtönre ítélt apjáról, és arról, hogy nem az a fontos, hány embert oltottak be.
Továbbá felhívta a figyelmet arra, hogy a baloldali politikus megfogalmazása egyértelmű bevallása annak, hogy korábban nem mondott igazat arról, hogy nem akar vezető pozícióba kerülni egy esetleges kormányváltás után, hiszen most bevallotta, hogy 2022-ben vissza fog jönni és börtönbe záratja a kormánypárti politikusokat. Kocsis Máté azt írta:
A bukott, gyenge gazember fenyegetőzésétől eltekintve ennyit arról, hogy vissza akarna vonulni…
Épeszű ember nem nyitna most
Harangozó Tamás az MSZP részéről arról beszélt, hogy a kormány szervezze meg a kontaktkutatást. Ez előzné meg a negyedik hullámot. Érdemben vizsgálják felül az iskolák nyitását. Harangozó szerint ilyen adatok mellett épeszű ember nem nyitna. Úgy véli pénz nélkül hagyja a kormány az embereket, a vállalkozásokat pedig hitelekkel segítik. Rétvári Bence államtitkár nem hagyta szó nélkül Gyurcsány Ferenc szavait sem és elmondta: nemrég a szeretetnyelvén beszélt a DK elnöke, most meg nem először fenyegetőzik. Harangozó Tamásnak pedig elmondta: vírusmutánssal kell szembenéznünk, ami sokkal veszélyesebb és minden nap és minden óra számít. A baloldal pedig a keleti vakcinák ellen hergelt, petíciót indított. Akkor a lassítás mellett kampányolt a baloldal. Emberkísérletnek tartották. Majd a baloldali pártoktól idézett az államtitkár, amikben a keleti vakcinák ellen beszéltek.
Jakab gyurcsányi magaslatokba emelkedett
Jakab Péter szerint a kormány nincs azok között, akik segítenek most a járványhelyzetben. A Jobbik elnöke majd a stadionokról meg repterekről beszélt, a maga furcsa stílusában. Ezután visszatért a krumpli témára, de kivételesen nem hozott magával egy zsákkal. A vadászkiállítást is szóba hozta, amivel nem ért egyet. Szerinte a kormány páros lábbal rúg bele mindenkibe és Müller Cecília, tiszti főorvost is bírálta.

Forrás: Facebook/Aradszki
Orbán Balázs szerint Jakab Péter megküzdött azzal, hogy nagyobbat mondjon, mint Gyurcsány Ferenc, ami talán sikerült is. Felhívta a figyelmet, hogy a gazdasági visszaesés tekintetében és a munkahelyek megtartásában is jobban teljesít, mint az EU átlag. A Jobbiknak az fáj az államtitkár szerint, hogy sikeres az oltási program.
Ha Jakab Péteren múlna több százezer emberrel kevesebb lenne beoltva Magyarországon
-tette hozzá. Majd felidézte, amikor Jakab afrikai kuruzslónak nevezte a miniszterelnököt. A kormány, ha akkor rájuk hallgat és nem szerez be vakcinát az EU-n kívül, akkor sokkal többen haltak volna meg.
Az orosz vakcina mellett Európa
Menczer Tamás államtitkár idézett a baloldali pártok képviselőitől, akik az orosz vakcina ellen beszéltek.
Orosz vakcinát gyártanák Bajorországban a legfrissebb hírek szerint, így ez a negyedik ország, amely ebben követ minket. Minden vakcinának örülünk, de a brüsszeli hibákat nem tudnánk kijavítani, ha nem rendelünk keletről. Vállalniuk kell a felelősséget a baloldali pártoknak azért, amiért oltásellenesek voltak, majd emlékeztetett, hogy a Momentum politikusa, Cseh Katalin pár napja mondta azt, hogy nem jók a keleti vakcinák
– tette hozzá. Azt pedig, hogy a baloldali politikusok is oltottak már, annak köszönhető, hogy volt keleti vakcina. Kósa Lajos felszólalásában azt hangsúlyozta:
az egyetlen esélyünk a vírus ellen az oltás. Bárki, aki akár tudatlansága, akár más okból lebeszél embereket az oltásról, az bűnt követ el.
Majd emlékeztetett a baloldali elemzők, Krekó Péter és Nagy Attila Tibor szavaira, akik mindketten meglátták a politikai stratégiát a járványhelyzetben. A bizottsági beszámolók elfogadása után az interpellációk következtek. Az első felszólaló a Jobbikból Magyar Zoltán volt. A képviselő az állami földekről kérdezett, amiket szerinte túl olcsón bérlik a cégek, ráadásul kormányközeliek megítélése szerint. Farkas Sándor államtitkár válaszában elmondta: mindig az agráriumot vádolja a Jobbik valamivel, pedig a kormány egységesítette a díjtételeket a földpiacon.
Túl sok a népkonyha az MSZP szerint
Bangóné Borbély Ildikó szerint a kormány lopja a közpénzt, miközben nem segít érdemben az embereken. A népkonyhák száma a képviselő információi szerint nőttek. Azzal Bangónénak nincs baja, hogy egyszeri melegétel étkezést biztosít a rászorulóknak, de úgy véli ez sok, ennyi rászoruló nincs. Taj-szám és lakcím alapján kapják az ételt az emberek, de nem rászorultak, mert Kabán, ahol ő lakik például nincs is ennyi rászoruló. Rétvári Bencét meglepte az MSZP-s képviselő felvetése, szerinte a szocialistáknak az az érdeke, hogy függésben tartsák az embereket. A rászorulókat nem segítik az MSZP padsoraiban lévő képviselők, hiszen minden ilyen jellegű intézkedést leszavaztak példaként említve a családtámogatást és a hitelmoratóriumot. Akinek szüksége van ebédre vagy vacsorára, annak adnak -emelte ki az államtitkár. Emlékeztetett a Fidesz-KDNP kormány a tankönyvet is ingyen adja. Senki nem passzióból jár népkonyhára -fűzte hozzá.
Mire költik az EU-s pénzeket a kormány?
Varjú László a DK színeiben arról beszélt, hogy elszámolással tartozik a kormány. Ugyanis arról nem beszélnek, hogy az EU mennyivel támogatja Magyarországot. Szerinte a magyar családok kapták a legkevesebb támogatást az államtól, és erről nem az EU tehet. Brüsszel sok-sok milliárddal támogatta országunkat, április 30-ig pedig elő kell állni a tervvel, hogy mire költik.
A kormány az EU pénzén élősködik
-tette hozzá Varjú. Orbán Balázs válaszában kiemelte: a baloldal kézzel-lábbal küzdött, hogy az EU minél kevesebb forrást biztosítson a magyar kormány számára. Jogállamisággal kardoskodtak. Most viszont dönteni tudnak újra, ha most támogatják a források elköltéséről szóló programokat, akkor előrelépés lesz hamarosan. Vitanapot is tartottak a források lehetséges elköltéséről, ezért ne mondják, hogy nem szólhattak bele.
Kórházkérdés
A Párbeszéd képviselője, Tordai Bence arról kérdezett, hogy a kormány miért záratja be a Szabolcs utcai kórházat? Az ott dolgozóknak köszönhetően nem terjedt úgy a hajléktalanok között a koronavírus -tette hozzá Tordai. Nekik azért kell menniük, mert az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezési-egészségügyi Intézetet költöztetnék oda. A képviselő szerint csereingatlan kell, amit eddig is az állam adott. Fónagy János államtitkár azonban válaszában rávilágított, hogy a kormány a hajléktalanok ellátását fontosnak tartja, ezt mutatja az is, hogy több a menedékházat, a rehabilitációs központot, szociális otthont hoztak létre. A jelenlegi főpolgármester amikor tehetett volna, nem tett semmit, valójában nem érdekli az ott gyógyulók sorsa.
Bűnözőket szerződtet Erzsébetváros?
Bajkai István Erzsébetváros helyzetéről beszélt. A kormánypárti politikus kiemelte, hogy százmilliós szerződéseket köt a baloldali polgármester a haverokkal. A járvány legsúlyosabb idejében az a legfontosabb a kerületben, hogy a DK-s Czeglédy Csabával szerződést kössenek. Gyurcsányék házi bizalmasa bűnszervezetet működtetett. A Czeglédy per 12.vádlottja is a kerületben dolgozik. Völner Pál miniszterhelyettes nem vár mást egy olyan polgármestertől, mint Gyurcsány Ferenc embere, Niedermüller Péter, aki nem szakít a baloldali hagyományokkal és ilyen embereket alkalmaz. De mit várunk egy olyan embertől, aki például rémisztő képződményeknek nevezi a fehér, heteroszexuális keresztény embereket.
Érettségi kérdése
A DK-s Arató Gergely az érettségiről beszélt. Örömmel vették, hogy a pedagógusokat beoltják, hiszen így legalább részleges védettséget kapnak. Kiemelte, hogy tavaly nem volt szóbeli vizsga és volt pár speciális szabály, de most ezeket nem tudják az érettségizők.
Rétvári Bence válaszolt a felvetésekre. Emlékeztetett, hogy a pedagógusok oltása jelenleg is zajlik, most több mint százezer pedagógus megkapta az oltást. Tavaly az ellenzék azt akarta, hogy ne legyen megtartva az érettségi (ezzel nyolcvanezer diák jövőjét veszélyeztették) és Arató képviselő korábbi szavaira is emlékeztetett, amikor az iskolák nyitását kezdeményezte még januárban és az oltások ellen is hergelt, most viszont látszólag aggódik a nyitás miatt.
Hadházy ellen etikai eljárást kezdeményezett Budai Gyula
Budai Gyula a Fidesz padsoraiból arról kérdezte az igazságügyi minisztert, hogy Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a sajtóhírek szerint annak ellenére végez állatorvosi tevékenységet, hogy a vagyonnyilatkozatában az szerepel, hogy szünetelteti a tevékenységet. Az Állatorvosi Kamara szerint nem használhatja a pecsétjét Hadházy, ha felfüggesztette a tevékenységet. Budai Gyula etikai eljárást kezdeményezett a kamaránál.
A miniszterhelyettes válaszolt Budai kérdésére. Elmondta: törvény mondja ki, hogy nem összeegyeztethető más tevékenység például az országgyűlési képviselőséggel. Völner Pál szerint Hadházy korábban sem tartotta be a szabályokat, hiszen az parlamentben sem viselkedik úgy, ahogyan az elvárható.
Minority SafePack legyen nemzeti minimum
Páncél Károly a nemzeti összetartozás bizottság elnöke fél órás időkeretben ismertette a Minority SafePack indulását. A határozati javaslatot minden bizottsági képviselő megszavazta, ezt megköszönte az elnök. Elmondta: ez egy európai ügy, ám a mai napig nincs a kisebbségi szabályozás egységesítve. Sok esetben a nemzetiségi kisebbségek nyelve, jelképei, hagyományai a gúny tárgyai, sokszor pedig erőszakkal lépnek fel ellenük. 2011-ben indították a kezdeményezést, de az unió ezt 2013-ban elutasította. Ezután pereskedés kezdődött, majd aláírásgyűjtésbe kezdtek és több, mint egymillió aláírást gyűjtöttek össze. 2020. decemberében az unió támogatta háromnegyedes többséggel a kezdeményezést. Nem indítanak jogalkotási kezdeményezést végül, ezzel hátat fordítottak 50 millió őshonos nemzetiségi kisebbségnek. Köztük Vera Jourova, Európai Bizottság alelnöke is elutasította a kezdeményezést, pedig kezdetben egyetértett vele. Értékközösség vajon létezik az EU-ban? -tette fel a kérdést a bizottság elnöke a történtek után. Az ügyet napirenden kell tartanunk -emelte ki.
Legyen ez az ügy is egy nemzeti minimum
-zárta gondolatát Páncél Károly. A Minority SafePack támogatásával a felszólalók mind egyetértettek, a kormánypártok részéről Zsigmond Barna Pál biztosította a bizottság elnökét a támogatásukról, a Jobbik oldaláról pedig többek között Balczó Zoltán és Z. Kárpát Dániel is az őshonos nemzetiségi kisebbségek védelme mellett érveltek, ahogyan az LMP és az MSZP képviselő is. A javaslatról három hét múlva szavaznak a képviselők.
Fotó: MTI/Kovács Tamás
jámbor lászló
2021-04-14 at 10:51
Ezt a rohadékot azért ha másért nem hitelrontásért fel kéne jelenteni meg van még pár dolog amit rá lehet húzni de ha a kormánytagok mindent eltűrnek akkor mi innen semmit nem tehetünk legfeljebb szólunk , hogy nincs ez így jól
jámbor lászló
2021-04-14 at 10:45
Mivan a Katussal ő is ült börtönbe már megsem emliti pedig rászolgált nem gondolt még rá,hogy szobrot kéne a Pápai főtéren felálitani ennek az alkoholista tolvaj családnak megérdemlik?
Amarna
2021-04-10 at 07:02
Valoban nem ertem a Kormányt…HATALMAT ADTUNK A KEZÉBE ÉS EZT ILYENKOR KELLENE. FOGSNATOSITANI HOGY NEM REAGÁLNAK MINT HA MEG SEM SZÓLALT VOLNA ..OTT SE LENNE!.. VISZONT MEGSZAVAZNAK EGY RENDELETET AMINEK A NEVE ” SZONDA” MINDEN PARLAMENTBE BELÉPŐNÉL ÉS KEMÉNY RETORZIOK !!!!
ez az alkesz véglény egy pszihopata…úgy is kell vele bánni…KI KELL FIGURÁZNI MEG KELL ALÁZNI NYILT SZINEN !!!!
Nilton Santos 4307
2021-04-08 at 17:59
Ez a tintás /.piás – drogos./ dzsipó dorong , bandita – gengszter – maffiózó zakkant Hibbant Néró már teljesen agyalágyult , elmebajos , demens ! A bukott oligarcha , rabszolga-tartó , gerinctelen csúszó – mászó már megint be volt baszva , mint egy kommenista – bolsevik állat , a nagy barom fejéből áramlott a marxista bűz !!
Notórius tolvajok közül származik , börtöntöltelékek között nőtt fel , mi ragadhatott rá a szutyokban , a mocsokban , a koszban , a retekben , mint a Hazugság , a Lopás , a Csalás , a Sikksztás , a Gyávaság , a Beszariság , a Proliság , a Piálás , a HAZAÁRULÁS !!
…Ez a tróger hóhér , csahos dögevő hiéna , gyilkos diktátor , vörös terrorista TÍZEZREK haláláért felelős , felelni fog tetteiért !! Nem fogja megúszni az akasztófát , mert alávaló , aljas hulla-rabló , hulla-gyalázó hullapropagandista , szaros üzér – spekuláns hurka – kolbász töltelék , kleptomániás bélpoklos ,kegyetlen brutális BÉRGYILKOS !!!
Kektarnics
2021-04-08 at 08:41
Szegeny apjat a kadari diktaturaban, biciklilopasert eliteltek, de ot a kadari diktatura karpotolta, ill.felemelte, sot lehetoseget biztositott, hogy miliardos legyen a magyaroktol ellopott javakbol, buntetlenul!
Kimentette kulfoldre a vallalkozasaibol nyert penzeit, volt kepe kiforditani a zsebeit, hogy olyan szegeny mint a templom egere…
Vagyonnyilatkozata rohej kategoriaba sorolhato, hulyenek nezi a magyarokat, mert neki mindent szabad.
Teljesen elment az esze?
Kevesebbet kene igyon, de sajnos mar nem tud merteket tartani, sem ivasban, sem viselkedesben.
O honositotta meg az elmult 10-15 evben a tragar, durva beszedet, kovetoivel egyutt az orszaggyulesben!
Bortonnel fenyegetozik?
Nem tudja, hogy aki masnak vermet as, maga esik bele?
nemzeti
2021-04-08 at 08:39
A jó édesanyja TEJFÖLÖS doboza,amiben minden volt csak nem tejföl,ahogy
emlegette egy hónapja Ferenc.
Ferencnek is ott abban kellene lenni.
Nick Rivers
2021-04-08 at 07:51
Szerintem nincs is apja. Ezt is hazudta.
…az a tény kedves Cousin, hogy a mi kis kópénk Tanangónak hivatja magát a szamba országában,rögtön megvilágosítja, hogy megkora nagy segfej…
Solaris
2021-04-08 at 07:02
Indul a kampány.Minden tévedés felírva.A bizonytalanokra politikai vámpírok lesnek.Jaj de szomjas vagyok.
Csak_úgy
2021-04-08 at 06:33
A kormánynak azt javaslom nyissák fel azokat az anyagokat amiket gyurcsányék titkosítottak, de az összeset.
CM
2021-04-08 at 04:03
19h10-kor írottat javítom Az akkori 10000 Ft ma kb.3 milliót jelent, ha a villamosjegy árváltozását vesszük viszonyítási alapnak.
Zita
2021-04-08 at 00:36
Gáspár Anett: köszi!!! Ezt a képet kerestem hónapok óta! A piásüveg kinn van a kisszekrényen- már el sem teszi, jártában-keltében meghúzza …
Zita
2021-04-08 at 00:24
Kata: ? piroska mama és kislánya, klára legalább olyan boldogok – de inkább megkönnyebbültek -lennének,mint a nemzeti oldal, ha fletó eldobná a kanalat
nemLibernyák
2021-04-07 at 23:18
A sok tátott szájú aki Feri és társaira szavaz, mint tettestárs a Magyar Nemzet elleni merényletben.
nemLibernyák
2021-04-07 at 23:16
Börtönszökevény
Vélemény
2021-04-07 at 22:22
Szebb napokat is megért Gyurcsány Ferencünk a mai parlamenti előadásával olyan mélységbe süllyedt el, hogy eddig elképzelni se tudtam. Bizony-bizony! majdnem nem hittem a füleimnek!
Azt, hogy újból megfenyegeti a kormány tagjait, hogy azzal fenyegetőzik, hogy mindenkit börtönbe csukat, az már nem újdonság, az már tőle majdnem menetrendszerű. Nem helyes, nem illik, nem szép, de hát mondhatnánk úgy is, hogy a whiskys gőz beszél belőle!
Az viszont már annál durvább, amikor a Covid-ban elhunyt honfitársainkat használja fel az emberek lelkének a mérgezésére, amikor a halottakat használja fel a politika játszmáira!!…. na, az már durva! Különösen, azok után, hogy hónapokon keresztül kellett végig hallgatnunk az általa és pártja képviselői által folyamatosan az unalomig a fülünkbe zúgott ellenkampányát a korlátozásokról, a vakcinákról, amelyhez kivétel nélkül sorra csatlakoztak az ellenzéki pártok.
Viszont most állt össze a kép a Nagy Attila Tibor a Pesti TV-ben előadott elmélete és Gyurcsány Ferenc parlamenti előadása között. Szóval, Nagy Attila Tibor által a Covid-ban elhunyt hozzátartozók gyűlöletre uszítása tulajdonképp, egy tudatos DK megrendelés, valójában az emberek reakciójának a tesztelése volt. Vagyis ez volt a bemelegítés, hogy majd a Feri a parlamentben előadhassa az újabb gyűlölet beszédét, hogy kimondhassa azt, hogy „maguk nem védték meg az embereket…” és hogy „önök ölték meg őket”!
Számomra egyértelműen látszik, hogy Ferencünknek és bandájának, a magyar emberek csakis szavazati számot, a hatalomba juttatás eszközét jelentik, az emberek csak marionett bábuk, semmi mást sem jelentenek!! Látszik, hogy az egész lényüket, gondolataikat, cselekedeteiket átitatja a gonosz gyűlölet, a szájuk csöpög a jelenlegi kormány sikereinek az irigykedésétől!! Na, és még ezek akarnak választást nyerni??
Értem én, hogy az áhított győzelem reményében még mélyíteni szeretné az emberek lelkében azt a bizonyos árkot akár a gyűlölködés árán is. Na de, ha a statisztikai adatokra támaszkodunk, azaz a napi Covid-ban elhunyt honfitársaink többségében idős, krónikus beteg volt, akkor én, mint választópolgár, kérdezem meg Gyurcsány Ferencünket, na meg Nagy Attila Tibort is, hogy:
– menny idő alatt, miért és mitől is lesz egy ember krónikus beteg??
– hogy a magyar társadalom átlag egészségi állapota miért olyan gyenge? kik zsigerelték ki? kik hajszolták ezeket az elhunyt idős embereket évtizedeken keresztül és miért??
– mennyi mindent mulasztottak amikor hatalmon voltak??
Van egy tippem, hogy NEM. Mert ha igen lenne a válasz, akkor rögtön megértenék, hogy mennyire cirmosok az ügyben. Akkor végül is ki is a hibás??? A múlt bűneit nem lehet arra, a kormányra kenni, aki vakcinákat szerez, az embereken segít, vagy vannak olyanok aki cipelik a múlt bűneit, akik nem tettek semmit, és most is csak gátolnak!!!
Colin MacLeod of the clan MacLeod
2021-04-07 at 22:08
Jó és rossz, fehér és fekete.
Nem! Ez túl egyszerű.
Érző emberek akik az evolúció egy magasabb fokán állnak és vannak a pszichopata véglények.
Pszichopaták mint Gyurcsány, Jákob, Tordai, Szabó Kabul rózsája, Szél Bertalan, Vadai és az összes baloldali liberálfasiszta bolsináci csőcselék.
Akik Jézust halálra verték, majd keresztre feszítették. Azok csak gonoszak voltak, a munkájukat végezték? A fenét. Beteg pszichopata állatok, akik még élvezték is az egészet. Az összes jakobinus, náci, bolsi, nyilas, ávós stb egy rohadt pszichopata. Semmi érzelem, semmi bűntudat. Sajnos az én családomban is volt egy ilyen féreg, a kis rokonság most is veri magát és csókolgatja Gyurcsányt és Karácsonyt.
nemzeti
2021-04-07 at 21:39
Az 1919-es időszaknál borzalmasabb idők jönnének ha ők kerülnek kormányra.
gyurcsányiviktor
2021-04-07 at 21:33
Az alma és az ő fája – szindróma.
Ennyi …
Konzulens
2021-04-07 at 20:57
Gyurcsany (es neje) ismetelten alkotmany- es törvenyellenes terrorakciokkal fenyeget ellenzeki tisztsegviselöket, ezek fizikai es egzisztencialis megsemmisiteset tüzve ki célul. Igy deklaraltan a 19-es és 51-52-es vörös terrort nevezi meg programjakent es magat egyertelmüen terroristakent definialja. Hat nincs Magyarorszagon terrorelharitas es egy azt megakadalyozando törveny? A TEK-nek a Parlamentböl kellene elevezetni es azonnal letartooztatni ezt a közveszelyes bünözöt. Arra varni, hogy majd a “jobb erzesü” (ha van ilyen) baloldali valasztok majd emiatt elbozadnak, es nem öra szavaznak, az itt edes keves.
Leopard
2021-04-07 at 20:45
Egyáltalån nem csaptak a hullåmok õssze felette. Sőt vezetnek. És Orban tönkre rágalmazva. A marha.
nemzeti
2021-04-07 at 20:39
Most már nem segíti a FIDESZT ! Nem utálja a tábora.
Szadista részeg állattá vált.
A szavazói is vért innának és követelnek.
Még időben meg kell állítani.!
Kata
2021-04-07 at 20:33
Mi van, aljas kocsmatöltelék? Érzed, hogy szorul a hurok? Belebuktál a halálkampányba, most hátraarcot vezényeltél, de szerintem összecsaptak a hullámok a fejed felett. Odavan az idegrendszered, hogy a piától, a feszültségtől, vagy a gazdád által elvártak miatti aggodalomtól? Csak te tudod! Meg az a félnótás, féltonnás nejed. Nagyon helyesen egyre többet fedsz fel jövőbeni terveidről, mert mint tudjuk a kisgyermek és a részeg ember őszinte. Így mindenki tisztában van vele, mi vár rá, ha megkaparintod a hatalmat. Híveid örömködnek, de akik bizonytalanok, elgondolkodnak, érdemes-e a mostani életüket egy alkohollal átitatott leendő diktátor kezébe tenni. Fanatikusaid nem gondolkodnak, mert hasonszőrűek, olyanok, mint anno a véresszájú komcsik, veled, és a hordáddal együtt. Nem kellene annyit inni, mert a vége az lesz, hogy az asszony, és az anyós leveszi a kezét rólad, na akkor mehetsz, amerre a part szakad! Szerintem már azt fontolgatják, érdemes-e egyáltalán egy cseppnyi energiát is a futtatásodba fektetni, mert még mindig te vagy az ország legutáltabb embere!!! És klára sincs sokkal előtted! Lehet, hogy ezért vagy ilyen ideges? Az apró-klán megküldte a selyem zsinórt? Tipikusan az a gazember vagy, akire a régi öreget azt mondták: ahogy megszületett, a falhoz kellett volna kenni! Egy aljas f.reggel kevesebb lett volna a világon!!!
Leopard
2021-04-07 at 20:07
Egy ûriember ilyen csøcseléket meg sem hallgat. Ezek meg még reagálnak is. Eszméletlen. Máshol- mondjuk a fejlődő AFRIKÁBAN – VAN EGY KULTURMINIMUM. ITT NINCS.
Leopard
2021-04-07 at 20:04
Kėsz.Vége. Elėg volt. Ez a kormány nem hatalom. Semmit nem szankcional – ergo nulla. Szánalmas. Beteges. Már tavaly is az volt.De amit azôta puhányságban – töketlenségben bemutatnak az példátlan a magyar történelemben. Már az beteges hogy a parlamentben nincs kulturális minimum- de hogy ezek a töketlen Fideszesek még VÁLASZOLNAK IS ENNEK A CSŐCSELÉKNEK AZ A MAGA A SZELLEMI ERKÖLCSI CSŐD.
Leopard
2021-04-07 at 19:57
De még kėpesek ezek a szerencsétlen kormánypártiak REAGÅLNI ERRE A KOCSMAI HŐBŐRGÉSRE! ESKŪSZÖM HOGY NEM NORMÁLISAK. NEM MERNEK ÉLNI A HATALMUKKAL. MÅSHOL EGY ILYEN CSŐCSELÉK MINT AZ ELLENZÉK NEM SZÓLALHAT MEG. ÉS EZEK MÉG VÁLASZOLNAK IS! HA EGY KORMÁNY ENNYIRE HÜLYE AZ BUKJON MEG.
Antikom
2021-04-07 at 19:44
Alma meg a fája.
Timföldgyár hogy mást ne mondjak.
Misipapa
2021-04-07 at 19:42
Ez a szerencsétlen pojáca már megint sok harci rumot vágott a gallér mögé. Ehhez két azonnali észrevételem van. Egyrészt: miért iszik az, aki nem bírja?
Másrészt: ha a Munkavédelmi Törvény hatálya a Parlamentre, mint munkahelyre is kiterjed, akkor ezt a bohócot belépés előtt talán alkoholszondás ellenőrzésnek is alá kéne vetni.
Uff, én beszéltem.
klafa
2021-04-07 at 19:31
Most értem el arra pontra, hogy olyan magasról teszek a parlamentre, és a kormányra, amilyen a házam tetőgerince!
Ez a töketlen, retorzió nélküli, semmit – de semmit – meg nem büntető “hatalom”, aki törvényeket terjeszt elő, szavaztat meg, úgy megy a kukába ’22-ben, mint ahogy holnap – szemetes nap – kidobom a kommunális kukámba!
Sün Balázs
2021-04-07 at 19:29
Láttam a parlamenti közvetítést. Vérlázító volt. Már a legelején mocskos módon beszélt Kövér Lászlónak. Már akkor ki kellett volna vezettetni az ülésről.
És még azt hirdeti az ellenzék, hogy Magyarországon nincs szólásszabadság!!!!
Sün Balázs
2021-04-07 at 19:26
Az a hülye (naiv) Fegyőr meg bevette, hogy Gyurcsány már nem akar kormányzati szerepet vállalni. Gyurcsány a mai “monológjában” megint bebizonyította, hogy állandóan hazudik. Bandi, még mindig hiszel neki?
TalEle
2021-04-07 at 19:18
Idén az „öszödi beszéd” 15 éves évfordulóján a Fidesznek országszerte nagy óriás plakát és SMS üzenet kampányban kellene lelepleznie a gazember Gyurcsányt – hogy a hitvány ballib közösségi média által rájuk kényszerített vélemény buborékban vergődő emberekhez is eljusson az üzenet – hogy ki is valójában ő! Például „nagyon jól mutatnának” Gyurcsány sötét sziluettjében a kilőtt szemű, vérző emberek, vagy SMS-ben az ominózus:”hazudtunk reggel, délben meg este” sorok…. 2006 –óta felnőtt egy generáció, aki nem ismeri Gyurcsány igazi arcát, illetve; sajnos – „hála” a ballib közösségi médiának – sokan már elfelejtették rémtetteit… Ne legyen illúziója senkinek sem: ha 2022-ben hatalomra jut, újból el fogja követni ugyanezeket a gazságokat és akkor Brüsszelben – ahogy 2006-ban is – nem fog „jogállamiságért” sikoltozni senki…
heman
2021-04-07 at 19:12
Ordítanak mint a fába szorult férgek! Hiába hazudnak és uszitanak reggeltől estig. A tiltakozásuk ellenére a nép beoltatja magát és a nagy részük betartja a szabályokat.
Nagyon rossz lehet bukott miniszerelnöknek és egy rovottmúltű ember fiának lenni. Ettől van ez a nagy gyűlölet benne?
CM
2021-04-07 at 19:10
Az akkori néhány 10000Ft, amiért börtönbe került Gyurcsány apja,az mai áron sok millió lehet.Akkoriban egy villamosjegy 1Ft volt talán, tehát egyszeri 10000 akár 300000000 milliót is jelenthet.
Gyurcsány tragédiája az a proli milliő, amit akármlyen gazdag, soha nem fog.tudni kinőni.
Szabó Csaba
2021-04-07 at 18:55
A takonygerincű felpattanó felbüfögte a heti mantrát. Egy igazi dellirium tréners vagy fletó. Addig tréningeztél amíg teljesen elittad az agysejtjeidet. Nehogy a fejecskédre essen egy terépcsecső véletlenül.
Ma nagyon odamondtad a Degenerált Kocavízió nevében…
nemzeti
2021-04-07 at 18:51
FIDESZ !
Keményebben már !
K
2021-04-07 at 18:44
Azt mondta Gyurcsány Ferenc a mai országgyűlésben hogy:
“sok ember meghalt a járvány miatt, ami szerinte a kormány hibája. Majd azzal fenyegetőzött, hogy a kormány tagjai is börtönben fogják végezni. Ha győznek, nem lesz kegyelem.”
Ő viszont most a járványveszélyben oltásellenes agitációt folytat az orosz és kínai vakcinál ellen, és ő és párttársai ebben a tekintetben a jelenlegi hatalom részéről “kegyelenben” részesül.
Judit
2021-04-07 at 18:00
Ez nem semmi ami ma megint zajlott a Parlamentben.!!!Az összes ellenség-
-ellenzék kitett magáért.!Minden moslék koalíciós felszólalás után mondtam:
Távozz tőlem sátán.!!!Kérem a Kormányzati képviselőket csak a válaszadás
elején mondják ezeknek a büdös férgeknek,: tisztelt képviselő, csak egyszer.
Amilyen hangnemben és stílusban szólnak a Kormánytagokhoz, hozzám is
szólnak.!!!Nem kell meghunyászkodni előttük.!!!
csakafidesz
2021-04-07 at 17:52
Amúgy tényleg rémes, Épp most gondoltam végig a családunkat. Senki sem volt jogerős ítélettel börtönben a szűkebb és tágabb családom köréből.
Esvány
2021-04-07 at 17:47
Ha Gyurcsány apja ilyen sokat volt elzárva a nejétől, hogyan, kitől fogant meg a Fletócska?
csakafidesz
2021-04-07 at 17:46
Virág elvtárs 2021-04-07 at 14:30
Pontosítsunk! 1960-től a minimálbért 900.-Ft.-ról 1200.-Ft.-ra emelték Ennyi volt az első fizetésem 1965-ben. Majd jött az egyetem és utána 1900.-Ft.- és rövidesen 2100.-Ft. kerestem. Anno azokban az ötvenes években Anyám tanárnő volt 1100.-Ft.-ért, Apám 1550.-Ft. hozott haza, ketten együtt nem kerestek 3000.-Ft. Rendben, hogy a kenyér kilója 3.60.-Ft. és csak 11.-Ft. a rántotthús körettel, de más kiadások is vannak. Pl. ruhát is kellett venni.
(A Hollandiában élő rokon fizetése átszámítva 22.000.-Ft. volt.)
kbandi1
2021-04-07 at 17:36
Gyurcsány Ferenc a balliberálisok krémje, nem csoda, hogy ilyen viszonyok között fejlődött ki az öntudata. nem volt neki elég a KISZ, ráadásul még Che Guevara dzsungelterrorista tablókkal is szorgalmasan futkosott, míg be nem érkezett az elvtársak udvarába. Ott aztán kiteljesedett, mert volt a hasonló példaképekből bőven. Most már mindegy, hogy mit mond, mert az alkoholgyök hozzákötődött az épen maradt agysejtjeihez. Már felesleges keresnie az eltüntetett szakdolgozatát, dekásnak meg így is jó.
csakafidesz
2021-04-07 at 17:33
ibolya 2021-04-07 at 15:06
Lehetett kapni orosz biciklit is 1700.-Ft. ért Rendszerint zöld színben. A tolvaj azt viszi el amelyik nincsen odaláncolva, ergo anno az én Csepel bringámat nem vitte volna, mert méretes TUTO lakat volt rajta. (A lakat ma is megvan, működik.)
Ragnar
2021-04-07 at 17:31
A név kötelez, Gyúrcsótány. Ez a legalja, amit művelnek.. SZÉGYEN…! Lopjál, csaljál, öljél és fogd rá a politikai ellenfeledre. Ócska, náci, komcsi trükk… Lassan, de biztosan jön a végítélet… Én azért 2-2,5 milliós biztos Fidesz szavazó árnyékában nem lennék ilyen merész!!!
Horváth Tamás
2021-04-07 at 17:27
Ő…izé, békemenet 2021
😉
csakafidesz
2021-04-07 at 17:23
Ez még büszke arra, hogy az apja egy közönséges kocsmatöltelék, egy piti biciklitolvaj volt?
Horváth Tamás
2021-04-07 at 17:23
Békemenet 2020!