A főváros visszaköveteli a Podmaniczky, a Vörösmarty és a Széchenyi teret, valamint a József Attila utcát, amelyeket a bíróság szerint “a kormánypárti kétharmad alkotmányellenesen vett a Fővárosi Önkormányzattól” – írta Karácsony Gergely főpolgármester a Facebook-oldalán kedden. Arról azonban a főpolgármester már hallgat, hogy a tereknek gondatlan gazdája volt, az V. kerület látta el a karbantartási feladatokat önköltségen, a belőlük származó forrásokra viszont rátette volna a kezét a főpolgármester.
A főpolgármester közölte, beadványuk alapján a Fővárosi Törvényszék a tereket “einstandoló” törvény megsemmisítését kéri az Alkotmánybíróságtól.
A Széchenyi tér visszaadása különösen fontos és sürgős lenne – emelte ki Karácsony Gergely, megjegyezve, “a felújított Lánchidat a korábbinál sokkal jobban meg lehet gyalogosan közelíteni, a forgalomcsillapított hídon – a járdára kényszerülő bringások és rolleresek nélkül – igazi élmény a séta”.
A város, de talán az egész világ egyik legszebb városi sétaútvonala jönne létre a bazilikától egészen a budai várig, ha megszűnne az a méltatlan állapot, hogy járókelők ezrei zebra és sétány nélkül kell, hogy átvágjanak a Széchenyi téren
– fogalmazott posztjában a főpolgármester, hozzáfűzve, a híd forgalomcsillapítása lehetővé teszi a teret jelenleg leuraló körforgalom megszüntetését és egy zöld, sétálós park létrehozását.
A főváros megbízásából hamarosan elkészülhetnének a Széchenyi tér tervei,
csak közben a Fidesz elvette és az V. kerületnek átadta a teret. A kerület vezetése pedig – bár korábban nyitott volt az együttműködésre – adminisztratív eszközökkel akadályozza a tervezést és azt is elismerte, hogy nincs is pénze a tér megújítására
– írta a főpolgármester, hozzátéve:
de akkor miért nyúlták le?
Karácsony Gergely jelezte: ha visszakapják a teret, akkor befejezik a tervezést, és európai uniós forrásból felújítják a területet.
Garantálom, hogy ugyanolyan szép lesz, mint a Lánchíd.
Balogh Samu várostervező kabinetfőnök szintén kedden ugyancsak a Széchenyi tér tervezett fejlesztéséről posztolt, látványterveket is mellékelve.
A főpolgármester azonban arról nem ír, hogy az V. kerületre hárította a terek tisztántartását és karbantartását, ugyanakkor a belőlük származó forrásokra (például a Vörösmarty téri karácsonyi vásár) már igényt tartana.
Forrás: MTI, fotó: Facebook
Hlusztwisijakgotthard
2023-08-08 at 18:59
Tudod mi a tietek?az,amit a paci himbál!
A Nagy Testvér figyel téged
2023-08-08 at 17:36
Szarházi KulaGeci! Majd szépen le tér kövezik, és kiraknak egy két padot a csöveseknek.
Orientál
2023-08-08 at 17:35
Karácsony ezzel is csak a főváros pénzügyi terheit növelné ,eleve ázzal is hogy megnövelt létszámú rengeteg létszámú bürokrata bandája csak a pénzt éli fel már így is ,nem meglepő hogy a dk-s Gyurcsány parancséra annyira meglopta bandájával együtt a fővárost hogy mára már rengeteg 10 milliárd hitelt szart a nép nyakába.
Sarolta
2023-08-08 at 16:47
Pedig nem kellene több
lehetőséget adni az analfabétának hogy további milliárdos károkat csináljon az
országnak.
Ungarn über alles !
2023-08-08 at 16:22
csakafidesz
14:31
Krácsonygeli létezése káros az egész emberiségre
Nagy Péter
2023-08-08 at 14:39
hazudik a Kretén…mint minden zöld-klíma szarházi….ha visszaengedi az autókat a Lánc-hídra lehet tárgyalni…addig semmit…vagy fizess vissza a terekre költőre pénzt…
Szarházi tolvaj senki-hazaember…
Majd ha biciklin látom naponta a hivataltól hazáig, másnap meg otthonról a hivatalba, akkor talán elhiszek neki amit..addig semmit…
csakafidesz
2023-08-08 at 14:31
Karácsony létezése káros az emberek egészségére
Angie
2023-08-08 at 14:06
Ha nincs pénz, akkor miből csinálják meg?!!!
Népnyúzásból 3x-os áron?!