Pesti Srácok

Órákon át ropogtak a fegyverek Horgoson – Nem tűrnek tovább tétlenül a horgosiak

Több órán át tartott az illegális migránsok összecsapása Horgoson, a szerb–magyar határ menti településen. A Vajma vajdasági hírportál szerint a kora esti órákban a falu központjánál, az óvoda közelében dörrentek a lövések, késő este már a falu másik felében, a futballpálya felől lehetett fegyverropogást hallani. Előkerült egy térfigyelő kamera felvétele is, 18 óra után látni rajta egy csoportot, akik gépfegyverrel a kézben indulnak meg. Nem hivatalos információk szerint nagy mennyiségű rendőr érkezett Horgosra, több utcát lezártak és még 22 óra után is zajlott a rendőrségi akció.

A déli határon, kimondottan Horgos településen is két alkalommal is forgatott stábunk az elmúlt időszakban. Már az ősszel látszott, nagyon kiélezett a helyzet. Akkor öt–hatszázra becsülték az illegális migránsok számát a helyiek. Volt egy kisebb sátortáboruk közvetlenül a határ mellett, beköltöztek a határnál található, üresen álló épületekbe, és volt egy nagyobb, több száz fős táboruk is a falu határán túl, egy régi majorban. A horgosiak már akkor arról számoltak be, hogy félnek, sötétedés után nem mernek utcára menni, mert a migránsok kisebb-nagyobb csoportokba verődve uralják a falut. Vegzálják a boltosokat, az utcán a nőket. Saját bőrünkön is tapasztaltuk, hogy már nem kérnek, hanem követelnek és rendkívül erőszakosak.

A helyzetet fokozta, hogy a Szabadka közeli erdőkben több alkalommal is összecsaptak, lövöldöztek a migránsok. Többen életüket is veszítették. Felvételt mutattunk be arról, hogy a menekültek létrával másznak át Röszkénél a kerítésen, oldalukon Kalasnyikovval.

Néhány nappal ezelőtt jártunk ismét Horgoson, amikorra már legalább 2500-ra tették a faluban tanyázó migránsok számát. A helyi lakosok maguk szerveztek falugyűlést, ahol azonnal megoldást követeltek. Elhangzott, hogy hetedik éve szenvednek az egyre fokozódó migrációs nyomástól. Forgatásunk alkalmával több migránstaxival is találkoztunk. Egy szerb rendszámú taxi éppen mellettünk állt az egyik szabadkai bevásárlóközpont parkolójában, három sötétbörű férfi már benne ült, a negyediket várta a kapucnis sofőr a parkolót pásztázva és gyakorlatilag nem is zavartatta magát...

PestiSracok facebook image

Csütörtökön a délutáni órákban kerültek fel videók a Horgos a Mi falunk Facebook-oldalra. Döbbenetes képsorokon lehetett látni, ahogy a migránsok a falu központjában egymásra támadnak és több lövést is leadnak.

A délvidéki magyar sajtó és a közösségi beszámolók szerint délután verekedett össze két nagyobb csoport, fél 6 után csoportosan vonultak végig Horgoson a migránsok, husángokkal a kezükben. Majd egy térfigyelő kamera felvételén – amit a Szabad Magyar Szó tett közzé – 18 óra után már gépfegyverek is feltűnnek. Ezt követően a település centrumában, az óvoda és az orvosi rendelő közelében, majd este 22 óra előtt a futballpályánál hallottak, rögzítettek lövéseket. Az szmsz.press szerint mások a Kamarás-erdő és az autópálya felől is hallottak fegyverropogást.

A Horgos a Mi falunk Facebook-csoportban 22 óra után azt írták, hogy az Alkonyat utcában is lövöldöznek. A kommentelők szerint Ignácfaluban és a Szegedi úton is folyamatosan hallani a lövéseket és kiabálást. Az egyik gócpont jelenleg az Akácfa és a Kertész utca, ezt a területet meg nem erősített információk szerint le is zárta a helyszínre nagy erővel kiérkező rendőrség. Emellett található a Kamarás-erdő, illetve a régi Bácska-birtok, ahol a becslések szerint 300-400 migráns tanyázik. Az szmsz.press azt írja, hogy a rendőröknek 22 óráig egy 50 fős csoportot sikerült előállítani. Egy helyi lakos péntek estére sürgősséggel újabb falugyűlést szervez és aláírásokat is elkezdett gyűjteni, sokkal hatékonyabb fellépést követelve a hatóságoktól.

Fotó, videók: Szabad Magyar Szó, Horgos a mi falunk

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?