Pesti Srácok

Orbán Viktor: Csak egyetlen dologért, Magyarországért, és a magyar szabadságért szabad harcolnunk! (Videó)

A szovjet birodalmi elnyomás megnyomorított bennünket, kirabolta, nincstelenné tette a magyar családokat. A mi országunk erőforrásait, a mi népünk munkáját, a nemzeti érdek helyett a birodalom szolgálatába akarta állítani. Bábkormányt ültettek a nyakunkba, amelyben kollaboráns magyarok ültek – mondta a csordultig telt Millenárison tartott október 23-i beszédében Orbán Viktor. A kormányfő hangsúlyozta, Magyarország nem kíván birodalmak vetélkedésében, vagy mások ellenségeskedésében részt venni, egyúttal azt is közölte, hazánk nem lesz Brüsszel vazallusa, bármennyire is küzdenek ezért az ellenzék vezetői az Európai Parlamentben.

– nyitotta beszédét Orbán Viktor hozzátéve, azért is különleges a mai nap, mert az ünneplők között vannak azok is, akik az árvíz elleni védekezésben részt vettek. A kormányfő elmondta, hogy míg Európában életeket követelt az árvíz, hazánkban senki nem vesztette életét, ezért köszönetet mondott.

PestiSracok facebook image

– folytatta Orbán Viktor, aki felidézte, sorscsapások előzték meg az 1956-os forradalmat, amelyet felhívásként értékelt az összefogásra.

– értékelt a kormányfő.

– fogalmazott hozzátéve, azért lépett ki 1956-ban a történelem a medréből, mert nem tűrte tovább a szovjet birodalmi elnyomást. A kormányfő szerint a szovjetek bábkormányt ültettek a nyakunkba a háborús pusztítást követően. Azonban a birodalmak finnyásak – folytatta –, elrejtik brutalitásukat, ezért azt szeretik, ha van, aki behívja őket. Orbán szerint azért dolgoznak, hogy mindig legyen olyan magyar ember, aki behívja őket.

– mondta a miniszterelnök.

A kormányfő szerint most ismét kilépni készül a medréből a történelem, mert a szomszédban háború folyik.

– fogalmazott a miniszterelnök, aki szerint a szankciók csődöt mondtak, a befektetők pedig Amerikába mentek.

– húzta alá Orbán hozzátéve, az európai vezetők, még mindig a győzelemről delirálnak, amihez egy terv is készült. Ebben Ukrajna NATO-csatlakozása, és a háború orosz földre való áthelyezése szerepel. A kormányfő szerint ezt követné, hogy a keleti fronton aratott győzelmet követően a megerősített NATO-csapatok gondoskodnának a tagállamok biztonságáról.

– fogalmazott Orbán hozzátéve, a legtöbbet akkor tehetünk, ha nem vívjuk meg ezt a háborút.

– húzta alá Orbán Viktor.

A kormányfő szerint emiatt a hozzáállás miatt Brüsszel eldöntötte, hogy leváltja Magyarország nemzeti kormányát, és úgy vélte, erre meg is van az emberük, aki

Orbán szerint Brüsszel számára nem fontos a független Magyarország , és egy brüsszeli bábkormányt akarnak az ország nyakára ültetni. Most a fő kérdés, hogy meghajolunk, vagy pedig engedelmeskedünk a brüsszeli akartnak. Mint fogalmazott, attól nem lesz '56-os forradalmár valaki, hogy kivágja egy zászló közepét, vagy elhajít egy Molotov-koktélt.

– vélekedett.

- mondta a kormányfő.

– tette hozzá.

– összegezte az ellenzék brüsszeli politikáját a kormányfő.
– zárta beszédét a kormányfő.

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Benko Vivien Cher

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.