Tegnap késő este ért véget Orbán Viktor miniszterelnök és Hszi Csin-ping kínai elnök Budapesten megtartott sajtónyilatkozata, melyben a magyar–kínai együttműködés előrehaladását, valamint a jövőbeni tervekről is beszámoltak. A kétoldalú tárgyalásoknak rövid időn belül híre ment, a legnagyobb nemzetközi hírportálok számoltak be a magyar–kínai csúcsról.
Financial Times
Hszi Csin-ping kínai elnök Peking egyik legfontosabb stratégiai partnereként üdvözölte Magyarországot, és temérdek elismeréssel szólt az Orbán Viktor miniszterelnök vezette országról”
– kezdte cikkét a brit gazdasági lap. A cikk szerzői szakértőket idéztek azzal kapcsolatban, hogy mivel járhat a magyar–kínai kapcsolatok erősödése. Yu Jie, a bit Chatham House agytröszt elemzője úgy látja, Kína szándéka az, hogy Magyarország hídként működjön a távol-keleti nagyhatalom, valamint az Európai Unió között.
The New York Times
Az amerikai napilap szerzője, Andrew Higgins úgy fogalmazott cikkében, „Hszi Csin-ping kínai elnök újabb biztonsági zónát talált” – utalva kijelentésével arra, hogy magyar–kínai kapcsolatok különösen fontosak a nemzetközi politika szempontjából. A lapnak Theresa Fallon, egy brüsszeli agytröszt munkatársa beszélt arról, hogy Orbán Viktor tulajdonképpen közelebb hozta Brüsszelt és Pekinget egymáshoz. A szerző egyúttal a kínai elnök Magyar Nemzet hasábjain megjelent véleménycikkére is utalt, melyben Hszi Csin-ping a magyar–kínai kapcsolatokat méltatta. A lap idézte továbbá Kiszelly Zoltán politológust is, aki korábban kiemelte, mindkét fél elkötelezett a családi értékek, a bevándorlásellenesség, valamint a béke támogatása mellett.
Bloomberg
A budapesti találkozók Kína gazdasági lábnyomának növelésére helyezik a hangsúlyt”
– írta cikkében az amerikai televíziós hálózat weboldalán. A cikk szerint Hszi Csin-ping látogatására éppen akkor került sor, amikor az Európai Unió és Kína között egyre inkább nőtt a feszültség: a szerző arról írt, hogy több nyugat-európai vezetőnek nem tetszik, hogy olcsó kínai termékek árasztják el a piacot.
Mindezek ellenére a cikk is elismeri a magyar–kínai kapcsolatok sikereit, mint például, hogy a kínai BYD vállalat Magyarországot választotta első európai gyárának helyszínéül – noha Franciaország és Németország is örült volna a beruházásnak.
Reuters
A nemzetközi hírügynökség kiemelte cikkében, Orbán Viktor alatt Kína fontos kereskedelmi és befektetési partnerévé vált Magyarországnak – ellentétben azokkal az európai országokkal, melyek éppen kevésbé szeretnének függeni a világ második legnagyobb gazdaságától. A szerző felidézte, a miniszterelnök 2010 óta vezeti hazánkat, azóta igyekezett egyre közelebb hozni egymáshoz Kínát és Magyarországot. „A szívélyes politikai kapcsolatok körülbelül egy évtizeddel később befektetésekké váltak” – emelte ki a cikk, hozzátéve: egyre több kínai vállalat jelent meg hazánkban, köztük akkumulátor- és elektromos autó gyártók.
TASZSZ
Az orosz állami hírügynökség azon túl, hogy közölte a csütörtöki magyar–kínai tárgyalások eredményeit, kiemelte, ma szovjet szakemberek által az 1980-as években épített, orosz nukleáris üzemanyaggal működő paksi atomerőmű adja a Magyarországon megtermelt villamos energia felét és az elfogyasztott villamos energia egyharmadát.
A cikk megemlítette, Peking és Budapest kiterjeszti az együttműködést a nukleáris iparra is.
A nukleáris ipar területén Magyarország komoly nemzetközi tapasztalattal és presztízzsel rendelkezik. Több mint ötven éve vagyunk ebben az iparágban, és jelenleg is Európa legnagyobb nukleáris fejlesztése Magyarországon történik”
– emelte ki Orbán Viktor a kínai államfővel közösen tett sajtónyilatkozatában. Hozzátette: az a terv, hogy a következő évtized elejére már 60-70 százalék között lesz Magyarországon a nukleáris energia aránya. A TASZSZ Paks kapcsán egyúttal emlékeztetett az erőmű újabb blokkjai építés alatt állnak, orosz részvétellel.
(Magyar Nemzet / Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS