Pesti Srácok

Óriási bajban a Lánchíd: Karácsonyék kihátrálása és inkompetenciája végveszélybe sodorhatja Budapest egyik büszkeségét (PS-videó)

A Lánchíd Budapest és a nemzeti összefogás jelképe, amely sajnos a budapesti főpolgármester kezében úgy porlad szét, mint gyenge habarcs a földrengés során, és sajnos mindezt szó szerint kell érteni, a híd esetében fizikailag is. Karácsony Gergely szokásos önellentmondásai odáig vezettek, hogy a jellemes városvezető végül kihátrált korábbi mellveregetős ígéretei mögül, és az általa korábban halaszthatatlannak ítélt hídfelújítást elhalasztotta. Kíváncsiak vagyunk, hogy ezt vajon hogyan próbálja majd megmagyarázni, ugyanis az internet nem felejt, mi pedig csokorba gyűjtöttük hangzatos ígéreteit egy videóban. A bohózat Kerpel-Fronius Gábor, a momentumos főpolgármester-helyettes zavarba ejtő szerencsétlenkedésével vált teljessé, aki a baloldali ATV-ben került kutyaszorítóba a minap, ahol Rónai Egon keményen megleckéztette a láthatóan felkészületlen, egy értelmes választ sem adó politikust. Kerpel-Fronius is a kormányra próbálta kenni a sarat, azonban még Rónai is szembesítette Kerpel-Froniust azzal a nem elhanyagolható ténnyel, hogy a kormány elkülönítette azt a 6 milliárd forintot, amit a Lánchíd felújításra szánt, a labda Karácsonyék térfelén pattog. Sajnos erre Kerpel-Fronius csak nyögött, mint öreganyó a rőzse alatt, a műsorvezető pedig egyszerűen kimondta, hogy semmi konkrétumot nem hallott a főpolgármester-helyettestől azon kívül, hogy "ez a folyamat folyamatban van". A felfoghatatlan baloldali inkompetencia azonban azért sem vicces, mert a beígért felújítás hiánya, minden apró késlekedés hatványozottan növeli a renoválás időtartamát, amely 16-18 hónap helyett előzetes becslések szerint akár 36 hónapra is rúghat. Nézzék meg tragikomikus videónkat!

Karácsony Gergelynek nem számítanak a szakértői vélemények, ahogy az sem, hogy minden apró késlekedés hatványozottan megnöveli a felújítás időtartamát, a büszke Lánchíd meg közben szétmállik. A főpolgármester lapul, mint sz*r a fűben, szokás szerint vinnyog, nem találja a helyét, talán még a lába is két irányba indul egyszerre. Az azonban biztos, hogy ismét olyasmiért támadja a kormányt, amiért ő felelős: a Lánchíd felújítása ugyanis nem tűr halasztást, Karácsony mégis addig hezitált és tökölt, amíg elképesztő módon elodázta a renovációt, aminek borzasztó következményei lehetnek. A helyzet azért is érthetetlen és felfoghatatlan, mert a felújításra szánt 6 milliárd forintot megkapná a kormánytól, így Karácsony újabb borzasztó baklövése mögött valami egészen más bújhat meg.

Az ígéret szép szó...

Az ígéret szép szó, ha betartják, úgy jó, ahogy a közmondás is tartja, azonban a karácsonyi takaréklángelme számára nem jelent problémát, ha valamit ezerszer megígér a kamerák előtt, végül a sunnyogás úgyis legyőzi a szép szólamokat. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy a Facebookon cirkalmasan szép szavakkal és szívhez szólóan magyarázza majd meg az újabb fiaskót és hazugságot, és vélhetően a felelős is meglesz.

PestiSracok facebook image

A férfias megoldásokat különösen kedvelő Karácsony ráadásul lemondta a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa (FKT) jövő keddre tervezett ülését is, ahol a kormányoldal szeretett volna a városvezetéssel közösen megoldást találni a Lánchíd felújítására. Ez azért is lett volna fontos, mert ahogy Fürjes Balázs, a Budapestért és a fővárosi agglomerációért felelős államtitkár nyilatkozta, megerősítették volna a kormány 6 milliárd forintos elkötelezettségét a hídfelújítás támogatására és válaszokat kívántak kapni a Lánchíd állapotát, a felújítást érintő tisztázatlan kérdésekre.

Erre azonban nem kerül sor. A menekülés nagymestere, Karácsony ráadásul úgy lépett vissza, hogy nem adott meg új időpontot az egyeztetésre, így minden a levegőben lóg. Fürjes így fogalmazott:

Teljes ötlettelenség és sárkenés

Ha nem nemzeti értékünkről lenne szó, csak valamiféle belső baloldali torzsalkodásról, lehet, hogy nevetnénk a hozzá nem értésen és a teljes ötlettelenségen, de a helyzet inkább siralmas. A következő videóból kiderül, hogy Karácsony milyen hévvel kampányolt a híd felújításának halaszthatatlanságáról, majd hogyan hátrált ki végül. A sok főpolgármester-helyettes közül pedig az egyik, Kerpel-Fronius Gábor a baloldali ATV-ben hozott össze egy bohózatba illő, szánalmas performanszt, így végül még laikusok számára is összeállhat a kép, hogy itt valami horrorisztikus blamázs és tragikomédia közepébe csöppentek. Lesz vajon olyan pillanat, amikor Karácsony Gergely vállalni fogja a felelősséget? A baj tehát nagy, a PestiSrácok.hu pedig részletes cikkben foglalkozik majd a Lánchíd körüli félelmetes történésekkel, Karácsony ígéretcunamijával és az azt követő fájó valósággal.

Forrás: MTI, portfolio.hu; Fotó: PS/Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.

Szabadon engedték a fia brutális meggyilkolásában közreműködő anyát

Exkluzív 2024 május 20.
Továbbra is szabad Sz. Zsanett, az a szernyei anya, aki még a hétfői napon az élettársával közösen olyan példátlan kegyetlenséggel bántalmazta a nő 10 éves kisfiát, hogy az két nap múlva a kórházban életét veszítette. A PestiSrácok.hu írta meg idáig egyedül, mit tettek a kegyetlen szülők – holott azt már ők is beismerték. A rendkívüli eset az ukrán hatóságok felelősségét is felveti, ugyanis a nyomozás is csak a polgármester nyomására és a közfelháborodásra indult, helyszíni szemlét is csak négy nappal a történtek után tartottak, addig balesetként kezelték az ügyet. Gábort saját anyja vasláncra kötötte, majd benzinnel leöntötte, párja pedig meggyújtotta a gyerek ruháját. A szülőket az ügyben csak azután vitték be és hallgatták ki, hogy az önkormányzati hivatal munkatársai a szülők bűnösségére vonatkozó bizonyítékot maguk beszerezték és átadták a rendőrségnek – tudtuk meg az ügyre rálátó helyiektől. B. Józsefet már szándékos emberöléssel gyanúsítják és le is tartóztatták. Az ukrán hatóságoknak most az okoz fejtörést, miként határozzák meg jogilag az anya tettét, ezért a hétfői előzetes tárgyalás után is elengedték.

Dubaj-per: tizenkét év büntetőeljárás alatt sem sikerült pontot tenni az ügyre, amelyben legfeljebb felfüggesztett börtön lehet az ítélet

Exkluzív 2023 október 30.
Az idei évben a keddi napon ül össze utoljára a híres dubajozós perben a bíróság. Ahogy most látszik, jövő héten sem fog történni semmi, ahogy a legutóbbi tárgyaláson is csak azt konstatálta Krénusz Éva bírónő, hogy hiába küldik az idézéseket, nem jönnek el a tanúk. És ez így megy évek óta. Illetve egy dolog változott: amíg eredetileg hárman ültek a vádlottak padján, a másod- és harmadrendű vádlott – egy magyarországi szervező és egy akkoriban Dubajban élő nő – a tizedik, illetve a tizenegyedik évben kiszálltak: elfogadták a felkínált felfüggesztett börtönt, illetve pénzbüntetést. Az első rendű vádlott, K. Zoltán nem: azt mondja, ő akkor is végigcsinálja, ha évekig kell még a Pesti Központi Kerületi Bíróságra járnia. A kerítéssel vádolt férfi állítja: nem prostitúciós, hanem hostessmunkára közvetítette a lányokat, ha pedig kerített, akkor párt, férjet, élettársat némelyiknek.

Az utolsó vb-résztvevő magyar válogatott nagyszerű játékosát gyászoljuk – Elhunyt Kardos József (1960–2022)

Exkluzív 2022 július 28.
Életének 63. évében elhunyt Kardos József. Az Újpesti Dózsa egykori 33-szoros válogatott, vb-résztvevő labdarúgója az 1980-as évek egyik legnagyobb védőegyénisége volt. Az elmúlt tíz évben több ízben is módom nyílt interjút készíteni az egykori kiváló futballistával, ezért emlékező írásunkban az interjúkban elmondott gondolatai felidézésével rójuk le kegyeletünket Kardos József előtt, akinek temetéséről később intézkednek.