
Oroszország 2021 végéig meghosszabbította a nyugati élelmiszerek behozatalára vonatkozó tilalmat. Az erről szóló rendeletet szombaton írta alá Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Az embargót, amely az Európai Unió tagállamait sújtja a leginkább, a Krím-félsziget megszállása után Oroszország ellen bevezetett EU-szankciókra válaszul rendelte el Moszkva még 2014-ben. Az EU nem ismeri el a Krím-félsziget Oroszország általi annektálását, egyszersmind a nemzetközi jog megsértéseként értékeli, és elítéli, hogy Moszkva támogatja a kelet-ukrajnai szeparatistákat. Az EU hathavonta felülvizsgálja az Oroszországgal szembeni szankciókat, utoljára idén június végén hosszabbították meg azokat. A korlátozások érzékenyen érintették az orosz gazdaság számos szektorát, és az olajárak esésével együtt hozzájárultak az orosz gazdaság olyan hosszú ideje tartó recessziójához, amelyre nem volt példa azóta, hogy Putyin elnök 2000-ben hivatalba lépett.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Kreml/Pool/Mihail Klimentyev
Alcapi
2020-11-21 at 22:08
Nos a helyzet az, hogy a hosszú évek óta fenntartott embargó ellensúlyaként, az oroszok “megtanulták” megtermelni maguknak az élelmiszerüket. Az EU-s embargó első éveiben még rengeteget küszködtek, még “éheztek” is, de néhány év után fokozatosan talpra álltak, és most már szinte teljesen önellátók. Úgyhogy az EU beszopta az USA által kötelezővé tett Oroszország elleni embargót, mivel az EU-s gazdák, köztük sajnos a magyarok is, cirka 145 milliós piactól, ezáltal az évek során több tízezer milliárd Eurótól estek el, miközben ma meg, 750 milliárdos hitelt akarnak felvenni, a tagországok kontójára. Erre mondaná Besenyő Pista bácsi, hogy “NOOOORMÁÁÁÁÁÁÁLIS ÖREG”? Oroszország meg eközben vért hány a röhögéstől. Hát ennyire hasznos nekünk az EU-s tagság.
Mandarin.
2020-11-21 at 18:36
Bubble gum az a baj hogy az EU-t vezető Ursula von der Leyen asszonynak és Angela Merkel kancellárnak még töke sincs, de lehet a szellemi képességeikkel is baj van mert nem látják Oroszország valós jelentőségét, hogy úgy mondjam lenézik, lebecsülik, valahogy úgy mint annak idején Hitler a Szovjetuniót és Sztálint.
vidar
2020-11-21 at 18:23
Kölcsön “kinyír” visszajár.
csakafidesz
2020-11-21 at 16:57
bubble gum 2020-11-21 at 15:29
Sokan azt hiszik, hogy Szibériában nem terem meg semmi. Nos most egymillió hektár tajgát feltörtek és még a paradicsom is beérik Szibéria déli részén. Amúgy a mai orosz élelmiszer ellátás nagyságrenddel jobb, mint a szovjeteké volt.
Ami Kínát illeti. Nem fogják elhinni, de ettem olyan kínai csokit amihez a kakaó is Kínában termett meg.
csakafidesz
2020-11-21 at 16:49
Vologya! Zárd el a németekhez menő gázvezeték csapját. Azonnal vége lesz az embergós cirkusznak!
bubble gum
2020-11-21 at 15:29
…úgy rémlik, hogy a szomszédban van Kína! Kína a Világ minden tájára gyárt, készít, előállít, termel stb. különböző termékeket, momentán éppen az eu-ba is…Oroszország meg úgy hírlik egész jóban van Kínával…na, most ebből az következik, hogy baromira nincs szüksége pl. az eus “termékekre”…mellesleg azokat is Kína gyártja, termeli, készíti stb. persze, a lökedékek, akiket george schwarz fizet az euban, azt hiszik, hogy ha a nyeszlett bicepszüket befeszítik az Orosz “medve” kifekszik…volt már a maci nagyobb bajban is, aztán abból is kilábalt rendesen…Orosz honban pont vannak annyian, meg pl. termőföldje is van, hogy az önellátás, állattartás stb. miatt pont nem lesz gondban…úgy néz ki a dolog, hogy a hülye eurokraták nem lábon lőtték,és lövik magukat, hanem éppen tökön!…ez utóbbi kellemetlenebb…ráadásul később jön a java a gondoknak, amit az eus bürokraták még csak nem is kapiskálnak, hiszen george-i pénzén egy jó ideig el kvaterkáznak…és még van Orosz gáz, addig télen nem is fáznak…a hülyeséggel az a baj, hogy gyógyíthatatlan, ja, meg mások kárára a kitartott idiótáknak annyira nem is drága amit játszanak…
Namond
2020-11-21 at 15:10
Visszanyalt a fagyi, az oroszok csináltak saját edami és gouda sajtot.
Én sem rajongok a génkezelt holland fürtös paradicsomért. A madárinfluenzával fertőzött csirketápért még haragszom is.
Tényleg miért nem mi exportáljuk az állati tápokat és takarmányokat? Miért északról hozzuk be?
Naprózsa
2020-11-21 at 15:09
Nahát, hogy milyen sértődősek az oroszok! Hogy Ukrajnában és a Krímben nem akarnak Soros filantróp bácsinak a hitbizomány tartományában a totál kifosztott rabszolgái lenni!!!
SpaceBug
2020-11-21 at 14:57
Tehát az Unió többmilliárdos kárt csinált magának.
Gratula…
Kása mása
2020-11-21 at 14:55
Kiüldözték a gátlástalan multikat.
Vízöntő
2020-11-21 at 14:16
Putyin a hülye EU szankcióit Oroszország javára fordította! Ők profitáltak belőle.
mxy
2020-11-21 at 14:03
https://img.index.hu/imgfrm/6/6/9/0/MED_0015536690.jpg
polizza
2020-11-21 at 13:50
Egyetértek előttem szólókkal.
Aki képes, az lássa el magát.
Max nem esznek/eszünk olyasmit, ami nem terem meg náluk/nálunk.
Szórakozik az EU, zsarolja őket? Hát tartsa meg a cuccait, ne nyerészkedjen a sok vackával rajtuk/rajtunk.
Egyébként azt írja a cikk, hogy ,,…… és elítéli, hogy Moszkva támogatja a kelet-ukrajnai szeparatistákat. ”
Azok a szeparatisták orosz emberek, nem? Joguk van a sajátjaikhoz tartozni.
És joguk van megküzdeni is érte, ha máshogy nem megy.
És az ukrajnai oroszokat miért nem támogatják pl menekültként az eu-s vezetők? Ha pl a sziriaiakat annak tartják? Ja, mert az ottani oroszok maradnak és védik, ami az övék? Hát, ronda egy békétlen nép! Nem úgy ugrál, ahogy a ,,megmondók,, diktálják. Nem az ő érdekeik szerint, tehát elítélendők.
Ez ugyanaz a gondolkodás, mint hogy ,,milyen alapon segítjük mi a leszakított magyarságot ezzel-azzal? ”
De hisz a rokonaink! Mert valahol sok generációval korábban a felmenőink közösek.
( igaz, nem minden itt lakóé. Mert ugye vannak azok, akiknek csak átmeneti lakóhelye a Földnek ez része, csak addig, míg jövedelmezőbb helyet nem találnak maguknak.)
Királytigris
2020-11-21 at 13:43
EU szankciókzik? Eredmény, a nagy semmi! Legalább szopunk… Nem tudjuk eladni a termékeinket az oroszoknak.
gyozo2018
2020-11-21 at 13:38
Brüsszelnek a durva anyját! Azt!
ViAM
2020-11-21 at 13:35
Magyarországnak is ezt kellene tenni, plusz kipaterolni az összes itt élősködő multit.
liome
2020-11-21 at 13:05
A világ legnagyobb területű országa, vannak rá 145 millióan. Szerintem meg tudják termelni a betevőt.
khm
2020-11-21 at 12:56
Azóta megtanulták magukat ellátni.
Fuck európa az embargódat.