Pesti Srácok

Összecsapott a Twitteren Elon Musk és az Egészségügyi Világszervezet

Összecsapott a Twitteren Elon Musk és az Egészségügyi Világszervezet

Az országoknak nem szabadna alávetniük szuverenitásukat az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) – jelentette ki csütörtökön Elon Musk, a Twitter elnök-vezérigazgatója, akinek szavait a WHO főigazgatója nyomban visszautasította a mikroblogportálon, nevének említése nélkül álhírterjesztéssel vádolva meg az amerikai multimilliárdost.

– írta válaszában Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá a 194 tagállamot tömörítő szervezet főigazgatója. Röviddel később Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz visszatért a világegészségügy kérdéseiről tartott heti sajtótájékoztatója megnyitójára, amelyen rámutatott a megállapodásról a világhálón terjedő "hamis információkra".

– mondta a főigazgató. Biztosított arról, hogy "az országok saját maguk döntenek arról, hogy miről rendelkezzen a szerződés".

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz március elején közölte újságírókkal, hogy a WHO-tagállamoknak tárgyalniuk kellene a szerződéstervezetről, amelyben egyebek mellett szabályoznák az információk megosztásának és a védőoltásokhoz való hozzáférés tekintetében a gazdag és szegény országok között meglévő különbségnek a kérdését. A szerződéstervezet gondolata azután merült fel, hogy a nemzetközi közösség – úgy az egyes államok, mint a WHO – kudarcot vallott a Covid-19-világjárvánnyal szemben, azzal a váddal szembesülve, hogy túl későn és kevés szolidaritással lépett fel.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?